Abauj-Kassai Közlöny, 1872 (1. évfolyam, 1-35. szám)

1872-10-23 / 26. szám

1. évfolyam 1872.­­ Szerkesztőség és tetodáMvatad: Börtön-utcza 3. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéz­iratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden érte­­sitést a szerkesztőséghez in­tézendő. Levelek csak bér­mentesen fogadtatnak. A lap megjelenik minden szerdán. ABAUJ-KASSAI • • KÖZLÖNY Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési feltételek: helyben házhoz hordva v. vidékre postán, küldve: Egész évre 6 ft — kr. Félévre . . 3 „ — „ Negyedévre . 1 „ 50 ,, Hirdetési dij: 5 hasábos petitsorért 5 kr. Bélyegdij hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 3 hasábos petitsorért 20 kr. Hirdetési és előfizetési dijak a szerkesztőséghez bérmentve intézendők. Előfizetési felhívás. Azon tisztelt olvasóinkat, kik félévre fizettek elő, s kiknek e szerint előfizetéseik október hó végével lejár, bizodalommal kérjük, méltóztassanak előfizetéseiket mielőbb megújítani, mert mi nem vagyunk azon helyzetben, s nem is vágyunk a dicsőségre, hogy itteni bevett szokás szerint, hónapokig küldjük bárkinek is nyakára a lapot — az előfizetés lejárta után. Kérjük egyúttal mindazokat, kik lapunk irányával s szellemével meg vannak elé­gedve, szíveskedjenek elvrokonaik és isme­rőseik között előfizetőket gyűjteni, s minden telhetőt elkövetni, hogy lapunk anyagilag szilárdulván, szellemileg is gyarapodjék s jövője biztosítva legyen. Előfizetést nyitunk november—<l­­­ezei sikerre egy írtjával, novem­ber—m­árczuu­sra két írt. ötven krisival és november—júniusra négy írtjával, mely összegek a hely­beli előfizetők által közvetlenül, a vidékiek által pedig közvetve — postai utalvány­nyal, az „Abauj-Kassai Közlöny“ tulajdo­nosánál (Börtönutcza 3 sz.) fizetendők le. Kelt Kassán, 1872. október 20-án. ..S4baiti~7 Kassai Közlöny“ szerkesztősége s kiadóhivatala. Országgyűlési napló, Okt. 15. Felolvastatik a főrendiház üzenete az általa legújabban tárgyalt és elfogadott t.javas­­latok tárgyában, egyszersmint a jelentés, hogy a horvátügyben kiküldendő regnicolaris bizottságba a főrendiház részéről Majláth Antal, Haynald Lajos, Széchen Antal és id. Szögyéni-Marich László válasz­tattak meg. 1­. u. 2 órakor ismét ülés, melyben a szentesített t.czikkek olvastattak fel. A főrendi­­h­­á­z­b­a­n ugyanez történik. 20. szám, Kassa, október hó 23-án. Az első szünet alatt.­ ­(MAE.) Az országgyűlés először szü­netel , mától fogva (okt. 15.) a jövő hónap 4-ig. Nem lesz talán érdektelen egy rövid visszapillantás az eddig történtekre. Ily visszapillantás alkalmával mindenki a pártoknak a múlt országgyűlés végén kifejtett viszályából indul ki. — Hagyjuk ezt. — Az új országgyűlés, a mostani pártok ugyanazok tényleg. — de nem ugyanazok jogilag és alakilag. Beszéljünk tehát tisztán csak a mostaniakról. Midőn a választások a kormány párt­ját mintegy 20 szavazattal megöregbítet­­ték — e felett búsuló elvbarátimnak min­den alkalommal azt mondom, hogy talán „közelebb állunk czélunkhoz most, mint állottunk a múlt országgyűlés alatt.“ A tények még nem igazolták e sejtelmemet, de nincs okom szavaimat visszavonnom. Pártunk körében­ tartott egyik érte­kezletünkön annak vezére, Ghyczy Kálmán, sokat emlegetett nyilatkozatában kimondá azon utolsó árat — azon „ minimum “-ot, a­mely mellett az 1867-ki kiegyezés általunk nem helyeselt többi pontjait elfogadná, és elfogadnák vele talán többen is. Ezzel alkal­mat nyújtott azoknak a túlsó oldalon, kik után útfélen mondogatják nekünk, men­­nyire nincsenek odaát mindennel meg­elégedve , mennyire szeretnének velünk menni, csak oly merevek ne volnánk; — alkalmat nyújtott nekik azt mondani, „itt va­gyunk , ily feltétel mellett együtt járhatunk! “ Ugyanakkor Tisza Kálmán is mondá nyi­latkozatában, hogy soha még párt m­i­n­­dent egyszerre nem valósított meg a mi zászlójára volt írva,­­ még sikeres forradalom esetében sem , és még­is azon kormánypárti állítólagos elégületlenek, a­helyett, hogy hozzánk csatlakoztak volna: a Ghyczy és Tisza Kálmán nézete közti ellentétet, pártunk szétszakadását emlege­tik, és tőlünk a 67-iki kiegyezésnek min­den pontjaiban való feltétlen elfogadását követelik; a Ghyczy Kálmán nyilatkozatából pedig azt magya­rázzák ki, hogy „már most meggyőződött a delegatio és a 67-iki kiegyezés egyéb módozatainak tökéletességéről, és már most kell neki , a­mi eddig rosz volt.“ Pedig ő csak azt mondá, hogy ha a leg­­nagyobb roszokat elejtik ők, ezen áron a kisebb roszokat mostanra elfogadni kész lenne. A többségnek ily magatartásával ma­radunk programmunk mellett, és ha ők az utolsó árat sem hajlandók megadni, a méltányosság szerint nem követelhetik tőlünk, hogy egyenként nyilatkozzunk, kik fogadjuk el a Ghyczy által felállított minimum “-ot, kik állítanának fel még ki­sebbet és kik nagyobbat. Ez alatt megindul a válaszfelirati vita, a­mely alatt Sennyey Pál b. kép­viselő egy valódi államférfiul remek be­szédében (politikai ellenfeleink iránt annál inkább igazságosoknak kell lennünk, ha ők is méltányosak irántunk) —­ habár a kormánypárthoz csatlakozott, pártunkat nemhogy alkotmányon kívül álló kormány­­képtelen pártnak nem hirdette, de létezé­sére nézve jogosultnak ismerte el. Ha így beszélne a kormánypárt többsége , soha se lett volna köztünk gyűlölködés idegenkedés, éles pártviszály. És a köz­vélemény annyira igazat ad nyilatkoza­tának, hogy a vita további folyamában a többségi válaszfelirati bizottság előadója­ Pulszky Ferencz, a pénzügyminiszter és azóta a tekintélyesebb jobboldali lapok mind másképen hangolt húrokat penget­nek. (Mellesleg mondva, a miniszterelnök legkövetkezetesebb maradt a régi állás­ponthoz). Észrevehető némi közeledés a válasz­­­tásokon is , mert míg eleinte a 6 jegyző közül azon egyet is, aki a bevett gyakor­lat szerint az ellenzékből választatik, so­rainkból nem a mi — de saját választás­­suk szerint szemelték ki­ —, míg a hét­hét tagból álló bíráló bizottságokba (ahol tehát nem párt­politikát űzni, de a pártok felett bíráskodni kellene) — egyet-egyet ismét nem a mi bizalmunk, de saját tetszések sugallata szerint vettek be az összes ellenzékből: újabban már a tanügyi és a horvát ügyekre kiküldött országos bizottságok közmegegyezés sze­rint választottak. A válaszfelirati vita alatt és közben — ha nem csalódom — 11 törvényjavas­latot szavaztunk meg. Nem tagadjuk, hogy mi az illemmel egyezőbbnek tartottuk volna semmi egyébbel nem fog­lalkozni, míg a választ meg nem adjuk a trónbeszédre, de nem ellenkeztünk a kormán­nyal e részben, nehogy ismét azt mondhassák, a­mit épen oly jogtalanul mondottak már máskor, hogy mi az üdvös törvények meghozatalát gátoljuk. De vi­gyázzunk, nehogy túlságra vigyük a tar­tózkodást, mert már saját körünkben is hall­hattunk ily forma választ az egyes javaslatok elleni megjegyzésekre, hogy „ne bántsuk, nehogy azt mondják, hogy hátráltatjuk a törvény létrejöttét.“ Vigyázzunk, még annál inkább, ha netalán ezen, a jobb oldalról ellenünk irányzott vád nem volt egészen alaptalan, mert mi magyarok hajlandók vagyunk az egyik szélsőségről a másikra átugrani. Hogy a megszavazott törvények közt van vagy három, a­melyeket sokban, sőt részben lényegesen is különbözően kíván­tam volna megalkottatni — nem tagadom , és ezek épen a legnevezetesebbek: a Ludovica-akadémia, a kolozsvári egyetem felállítása és az osztrák Lloyddal kötött szerződés iránti törvények, de nem tar-

Next