Abauj-Kassai Közlöny, 1872 (1. évfolyam, 1-35. szám)
1872-10-23 / 26. szám
1. évfolyam 1872. Szerkesztőség és tetodáMvatad: Börtön-utcza 3. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesitést a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak. A lap megjelenik minden szerdán. ABAUJ-KASSAI • • KÖZLÖNY Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési feltételek: helyben házhoz hordva v. vidékre postán, küldve: Egész évre 6 ft — kr. Félévre . . 3 „ — „ Negyedévre . 1 „ 50 ,, Hirdetési dij: 5 hasábos petitsorért 5 kr. Bélyegdij hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 3 hasábos petitsorért 20 kr. Hirdetési és előfizetési dijak a szerkesztőséghez bérmentve intézendők. Előfizetési felhívás. Azon tisztelt olvasóinkat, kik félévre fizettek elő, s kiknek e szerint előfizetéseik október hó végével lejár, bizodalommal kérjük, méltóztassanak előfizetéseiket mielőbb megújítani, mert mi nem vagyunk azon helyzetben, s nem is vágyunk a dicsőségre, hogy itteni bevett szokás szerint, hónapokig küldjük bárkinek is nyakára a lapot — az előfizetés lejárta után. Kérjük egyúttal mindazokat, kik lapunk irányával s szellemével meg vannak elégedve, szíveskedjenek elvrokonaik és ismerőseik között előfizetőket gyűjteni, s minden telhetőt elkövetni, hogy lapunk anyagilag szilárdulván, szellemileg is gyarapodjék s jövője biztosítva legyen. Előfizetést nyitunk november—<lezei sikerre egy írtjával, november—márczuusra két írt. ötven krisival és november—júniusra négy írtjával, mely összegek a helybeli előfizetők által közvetlenül, a vidékiek által pedig közvetve — postai utalványnyal, az „Abauj-Kassai Közlöny“ tulajdonosánál (Börtönutcza 3 sz.) fizetendők le. Kelt Kassán, 1872. október 20-án. ..S4baiti~7 Kassai Közlöny“ szerkesztősége s kiadóhivatala. Országgyűlési napló, Okt. 15. Felolvastatik a főrendiház üzenete az általa legújabban tárgyalt és elfogadott t.javaslatok tárgyában, egyszersmint a jelentés, hogy a horvátügyben kiküldendő regnicolaris bizottságba a főrendiház részéről Majláth Antal, Haynald Lajos, Széchen Antal és id. Szögyéni-Marich László választattak meg. 1. u. 2 órakor ismét ülés, melyben a szentesített t.czikkek olvastattak fel. A főrendiházban ugyanez történik. 20. szám, Kassa, október hó 23-án. Az első szünet alatt. (MAE.) Az országgyűlés először szünetel , mától fogva (okt. 15.) a jövő hónap 4-ig. Nem lesz talán érdektelen egy rövid visszapillantás az eddig történtekre. Ily visszapillantás alkalmával mindenki a pártoknak a múlt országgyűlés végén kifejtett viszályából indul ki. — Hagyjuk ezt. — Az új országgyűlés, a mostani pártok ugyanazok tényleg. — de nem ugyanazok jogilag és alakilag. Beszéljünk tehát tisztán csak a mostaniakról. Midőn a választások a kormány pártját mintegy 20 szavazattal megöregbítették — e felett búsuló elvbarátimnak minden alkalommal azt mondom, hogy talán „közelebb állunk czélunkhoz most, mint állottunk a múlt országgyűlés alatt.“ A tények még nem igazolták e sejtelmemet, de nincs okom szavaimat visszavonnom. Pártunk körében tartott egyik értekezletünkön annak vezére, Ghyczy Kálmán, sokat emlegetett nyilatkozatában kimondá azon utolsó árat — azon „ minimum “-ot, amely mellett az 1867-ki kiegyezés általunk nem helyeselt többi pontjait elfogadná, és elfogadnák vele talán többen is. Ezzel alkalmat nyújtott azoknak a túlsó oldalon, kik után útfélen mondogatják nekünk, mennyire nincsenek odaát mindennel megelégedve , mennyire szeretnének velünk menni, csak oly merevek ne volnánk; — alkalmat nyújtott nekik azt mondani, „itt vagyunk , ily feltétel mellett együtt járhatunk! “ Ugyanakkor Tisza Kálmán is mondá nyilatkozatában, hogy soha még párt mindent egyszerre nem valósított meg a mi zászlójára volt írva, még sikeres forradalom esetében sem , és mégis azon kormánypárti állítólagos elégületlenek, ahelyett, hogy hozzánk csatlakoztak volna: a Ghyczy és Tisza Kálmán nézete közti ellentétet, pártunk szétszakadását emlegetik, és tőlünk a 67-iki kiegyezésnek minden pontjaiban való feltétlen elfogadását követelik; a Ghyczy Kálmán nyilatkozatából pedig azt magyarázzák ki, hogy „már most meggyőződött a delegatio és a 67-iki kiegyezés egyéb módozatainak tökéletességéről, és már most kell neki , ami eddig rosz volt.“ Pedig ő csak azt mondá, hogy ha a legnagyobb roszokat elejtik ők, ezen áron a kisebb roszokat mostanra elfogadni kész lenne. A többségnek ily magatartásával maradunk programmunk mellett, és ha ők az utolsó árat sem hajlandók megadni, a méltányosság szerint nem követelhetik tőlünk, hogy egyenként nyilatkozzunk, kik fogadjuk el a Ghyczy által felállított minimum “-ot, kik állítanának fel még kisebbet és kik nagyobbat. Ez alatt megindul a válaszfelirati vita, amely alatt Sennyey Pál b. képviselő egy valódi államférfiul remek beszédében (politikai ellenfeleink iránt annál inkább igazságosoknak kell lennünk, ha ők is méltányosak irántunk) — habár a kormánypárthoz csatlakozott, pártunkat nemhogy alkotmányon kívül álló kormányképtelen pártnak nem hirdette, de létezésére nézve jogosultnak ismerte el. Ha így beszélne a kormánypárt többsége , soha se lett volna köztünk gyűlölködés idegenkedés, éles pártviszály. És a közvélemény annyira igazat ad nyilatkozatának, hogy a vita további folyamában a többségi válaszfelirati bizottság előadója Pulszky Ferencz, a pénzügyminiszter és azóta a tekintélyesebb jobboldali lapok mind másképen hangolt húrokat pengetnek. (Mellesleg mondva, a miniszterelnök legkövetkezetesebb maradt a régi állásponthoz). Észrevehető némi közeledés a választásokon is , mert míg eleinte a 6 jegyző közül azon egyet is, aki a bevett gyakorlat szerint az ellenzékből választatik, sorainkból nem a mi — de saját választássuk szerint szemelték ki —, míg a héthét tagból álló bíráló bizottságokba (ahol tehát nem pártpolitikát űzni, de a pártok felett bíráskodni kellene) — egyet-egyet ismét nem a mi bizalmunk, de saját tetszések sugallata szerint vettek be az összes ellenzékből: újabban már a tanügyi és a horvát ügyekre kiküldött országos bizottságok közmegegyezés szerint választottak. A válaszfelirati vita alatt és közben — ha nem csalódom — 11 törvényjavaslatot szavaztunk meg. Nem tagadjuk, hogy mi az illemmel egyezőbbnek tartottuk volna semmi egyébbel nem foglalkozni, míg a választ meg nem adjuk a trónbeszédre, de nem ellenkeztünk a kormánnyal e részben, nehogy ismét azt mondhassák, amit épen oly jogtalanul mondottak már máskor, hogy mi az üdvös törvények meghozatalát gátoljuk. De vigyázzunk, nehogy túlságra vigyük a tartózkodást, mert már saját körünkben is hallhattunk ily forma választ az egyes javaslatok elleni megjegyzésekre, hogy „ne bántsuk, nehogy azt mondják, hogy hátráltatjuk a törvény létrejöttét.“ Vigyázzunk, még annál inkább, ha netalán ezen, a jobb oldalról ellenünk irányzott vád nem volt egészen alaptalan, mert mi magyarok hajlandók vagyunk az egyik szélsőségről a másikra átugrani. Hogy a megszavazott törvények közt van vagy három, amelyeket sokban, sőt részben lényegesen is különbözően kívántam volna megalkottatni — nem tagadom , és ezek épen a legnevezetesebbek: a Ludovica-akadémia, a kolozsvári egyetem felállítása és az osztrák Lloyddal kötött szerződés iránti törvények, de nem tar-