Abauj-Kassai Közlöny, 1873 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1873-09-18 / 38. szám

Kassa, szeptember hó 18-án. II. évfolyam 1873. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Főutcza 62. szám. Semmit sem közlünk, ha nem ■ tudjuk, kitől jön. Kéziratok vis­­­szaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés , a szerkesztő­séghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak. A lap megjelenik minden mr­ csütörtökön. 38. szám. ABAU­J-KASSAI LONY. Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési feltételek: helyben házhoz hordva v. vidékre postán küldve . Egész évre . . 6 frt — kr Félévre . . . 3 „ — „ Negyedévre . . 1 „ 50 „ Hirdetés díj : 5 hasábos petitsorért 5 kr. Bélyegdij hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 3 hasábos pe­titsorért 20 kr. Hirdetési és előfizetési dijak a szerkesztőséghez bérmentve intézendők. Előfizetési felhívás. Mindazon tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetésük f. hó végével lejár, felkérjük: mél­­tóztassanak mielőbb intézkedni a lap további megrendelése felől. Legközelebb egy érdekes művet kezdünk meg Mocsáry Imre úrtól, Mocsáry Lajos je­les fiától: „Látogatás Garibaldi- és Kossuth Lajosnál“ czím alatt, mely dolgozat csak de­­czemberben ér véget. Ezen kívül a közel évne­gyedben két kitűnő beszélyt fogunk közölni: egyet név nélkül, egy irodalmilag országosan ismert férfiútól s egyet Posta Sándortól, kit olvasóink „A névrokonok“ pályadíjnyertes műve után előnyösen ismernek. Az elsőnek czíme: „Négy élet két szemért (középkori történet); a másodiknak : „Az emberkerületi. Politikailag maradunk ellenzékiek a bihari pontok alapján; a helyi ügyekben pártatlanok, kíméletlenül ostorozva az önérdeket és szívósan ragaszkodva a szabadelvűség követelményeihez. Lapunk ára a régi, vagyis: Egész évre................................6 frt — kr. Fél évre......................................3 „ — „ Negyed évre..................................1 „ 50 „ A vidéki megrendelőket kérjük, szívesked­jenek az előfizetést postai utalván­nyal teljesí­teni, mely rájuk nézve olcsóbb s nekünk nem kerül kiadásunkba. Kassán, 1873. évi szept. 15-én. Az „Abauj-Kassai Közlöny“ szerkesztő-tulajdonosa. A rozsn­yói eset második kiadása. Mintha csak az isten a végből teremtette volna Trefortot s átalában mintha csak a magyar oktatásügyi ministerium a végett szerveztetek volna, hogy ne csak útjában álljon a haladásnak, népnevelésünk elő­mozdításának és a felvilágosodottság terjesztésének , sőt hatalmának teljes erejével, nyíltan harczoljon a szent ügy ellen. Olvasóink kimerítően ismerik a kassai iskola­ügynek a kath. hitfelekezeti praeparandiára vonat­kozó részét. Tudják, hogy a Miskolczon volt ál­lami képezde 1S54-j_k_ávben azon nyílt kikötés m­el­lett fogadtatott be a város által az elemi tanoda épületébe, hogy a képezde az elemi­­­ tanodával szer­ves összefüggésben álljon, vagyis az elemi tanoda igazgatója legyen egyúttal a képezde igazgatója és a városi elemi tanoda tanítói részt vegyenek a ké­­pezdészek oktatásukban is. Tudják, hogy e szerves összefüggés megszakit­­tatott maga a püspök által,, ki püspöki kath. prae­­parandiát alakított, mely az elemi tanodától évek óta függetlenül igazgattatik s tanárait a kassai semináriumból nyeri. Tudják, hogy eltekintve e megszakítástól, a város csakis egy tantermet s a zenetanoda helyisé­gét a tanórákon kívül engedte át a képezde részére, — holott ez tényleg négy tantermet ven igénybe s használt ekkoráig. Tudják, hogy hatóságunk mindaddig nem boly­gatta ez ügyet, mig f. évi julius hó 17-én községi iskolákat nem létesített; mikoron ugyanis szüksége lévén tanoda-helyiségekre, a püspök által egyoldalú­ig felbontott viszonyt mérlegelve, jogosítottnak érzé magát, hogy a praeparandi­a tantermeit fel­mondja s a püspököt azok átadása iránt megkeresse. A püspök pár hét előtt értesíti a város kö­zönségét­" hogy az átadást mindaddig elhalasztja, mig a miniszter ez iránt nem intézkedik. Mire a hatóság azzal válaszolt, hogy az iskolai év küszöbén szüksége lévén a tantermekre, a minister ebbeli intézkedését be nem várhatja, hanem az átadásra határ­időül f. hó 16-ikát tűzte ki. A püspök távir a miniszternek, a miniszter távir a hatóságnak s ezt a praeparandia ös­­­szes helyiségeinek átvételétől szigo­rúan eltiltja. Ahol csak egy püspök van, Trefort kész szol­gája valamennyinek; egyszerű feljelentés, egyszerű távirat a püspököktől elégséges, hogy Magyarország oktatásügyi ministere oldalba rúgja az oktatás­ügyet. Négy tanteremre számított az iskolaszék ama helyiségek átvétele után; most 4 elemi iskola meg­nyitását el kell halasztania addig, mig Trefortnak házalkodása méltóztatik a városi hatósággal püspöke javára, égbekiáltó igazságtalansággal. Ha a püspök azonnal felterjesztő is a város felmondó levelét kézcsókoló ministeréhez, a minister egy hónapon át heverteté az ügyet s csak akkor intéz­kedett egyszerű távirattal, midőn a termek átvételére átalakítása­ s rendbe hozatalára a határidő kitüze­­tett s mikor az iskolaév immár kezdetét veszi. Legyen aztán bárkiben is kedv, erély és bá­torság : életének nagy részét önzetlenül s csupán a szent ügyet tartva szem előtt — fizetés nélkül a népnevelésnek áldozni, mikor az, kitől támogatást, elismerést várna, a papok egyszerű felhívásukra első helyen kész felzavarni a köröket. Lehet immár a városnak bármily igaza; ki­mutathatja napnál fényesebben jogait: ezt az ügyét végkép elvesztettnek tekintheti. Mert először tud­juk, hogy Trefort megszűnt igazságos biró lenni, mihelyest pap s éppen főpap a vádló avagy a vád­lott; de másodszor már csak azért sem lehet ő papministersége előtt igazunk, mert nem lesz haj­landó elvállalni a felelősséget, hogy Kassán az ok­tatásügy az ő parancsszava következtében hónapokra visszajöhetett. Szigorúan alkotmányos, parlamentáris ország­ban volna még egy fórumunk: az országgyűlés ; nálunk . . . nálunk a ministernek épp oly igaza van minden körülmények között az országgyűlés előtt, mint a püspököknek Trefort minister előtt. Ez okból csakis a közvéleményhez apellálunk s az ügy további fejleményét is annak idején közzé­teendőik. Nemzetgazdászati és hitel­­politika. Köztudomású dolog, hogy kormányunk ismét egy új kölcsön létesítése körül fáradozik és pedig 120 millió erejéig. Nincs nekünk kifogásunk az összeg szüksége és nagysága ellen, mert csakugyan, ha meggondol­juk, hogy az eddigi, 67 óta majdnem minden évben megkötött apróbb hitelműveletek nem igen meg­nyugtató hatást tehettek a külföldi pénzpiaczra, csak praktikus politikának lehet mondani oly politikát, mely azon helyes pontból kiindulva, hogy eddigi beruházásaink nemcsak ez idén, hanem a következő években is folytonos hitelre szorulnak — egyszerre iparkodik egy nagyobb összeg felvétele által olcsób­ban és hosszabb időre elérni azt, mit minden évben drágább és drágább kamatok árán kisebb összegek­kel úgy is kénytelen tenni. Ismételjük, nincs kifo­gásunk az összeg nagysága és szüksége ellen, mert hiszen roppant kár nélkül fel nem hagyható beruhá­zásaink következtében oda jutottunk, hogy a köl­csönhöz még áldozatok árán is kénytelenek vagyunk folyamodni, de nem állhatjuk meg, hogy a folyto­nosan megújuló adósságcsinálás felett aggodalmain­kat ki ne fejezzük. Csak rövidlátók azok, kik a kölcsönt minden tekintetben elvetik. A kölcsön még biztos jövedelmi forráson nyugszik, nemcsak hogy nem nyugtalanító, de áldásos lehet az államháztartás- és nemzetgaz­­dászatra. Czélszerű és könnyű ott kölcsönt felvenni, hol elegendő a törlesztési alap vagy az adó útján befolyt jövedelem oly szűz még, hogy a kamatok lefizetése után is hatalmas rész marad az állam po­litikai és nemzetgazdászati igényeinek kielégítésére. Anglia adóssága milliárdra rúg — igen, de kama­tait könnyen fizetheti, mert a felvett összegek ré­szint­ kétszeresen jövedelmező beruházásokon, részint tetemes törlesztési alapon nyugszanak. Nálunk nem így van. Törlesztési alapunk csekély, beruházásaink, az eddigi concessionált, subsidiált, félig megkezdett és még nem gyümölcsöző, nagyobbrészt téves pénz­ügyi elveken nyugvó beruházásaink, már­is oly ter­het raknak az adózók vállaira, hogy minden újabb kölcsön hallatára önfentartási kötelességünknél fogva kénytelenek vagyunk kérdezni: meddig és mire ? A közösügyi qvóta és közös államadóssági já­rulékon kívül, mely 1873-ban 55 millió, a megkö­tött hitelmiveletek után 27 milliót fizetünk kamat fejében; összes rendes bevételeink 203 millióra van­nak előirányozva. Már most, ha számba ves­szük, hogy a 120 milliót 30 évi törlesztésnél hosszabb időre és 8—9 °/o-nál olcsóbban nem kapjuk, a­mi körülbelül 5—6 millió évi kamat, összes adósságunk után az évi qvóta 90 millióra rúgna, a mi összes bevételeinknek körülbelül 45 °/o-a! Ehhez még a 14 milliónyi deficit. Ily körülmények között az újabban eszköz­­lendő kölcsön méltán aggaszthat bennünket — ag­gaszt, mert a fedezet napról-napra kevésbűl, az adós­ság nő, az adó emeltetik, az adóhátralékok nagyob­bodnak, a szükségletek szaporodnak és a­merre csak pillantunk, mindenütt pénzhiány, adósságcsinálás s e mellett a státus jövedelmei hosszú évsorokra ka­mat fejében lekötnek! Jobb korszakra utalnak bennünket, midőn be­ruházásaink gyümölcsözni és jövedelmeink szaporodni fognak, — mint utolsó segélyünkben, bízunk ezen délibábokban; de ha a főváros befolyása, igénye, gründolása és szédelgő szelleme az országban még továbbra is terjedni fog — e reményünk is dugába dől. A mai válságos időbeli mindenki iparkodik meggazdagodni, minden uj kölcsön mint jó préda tekintetik, óhajjal váratik — minek eredménye, hogy folyton szaporodik s terheink progressive nőnek. Dicsérik gazdagságunkat, de mely czélnak szol­gált ez? — sem kereskedelmünk nem önálló, sem iparunk nem bir lábra kapni, sem mezőgazdaságunk nem képes illetékes rangját az európai nemzetház­­tartásban magának kivívni; a mindent elnyomó adók változatlanul terhesek, a kimerült földbirtokos, a paraszt nyomorultságában nem talál elég pénzt fel-

Next