Abauj-Kassai Közlöny, 1876 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1876-06-22 / 25. szám

A kassai községi iskolaszék e hó 14-én gyűlést tartott, melyben az" eln­ök" elé­terjeszté a tan­díj elengedéséért benyújtott kérvényeket. Az iskola­­szék' "kimondd, hogy a községi tanitók gyermekei egyszer s mindenkorra tandíjmentesek; felmenté to­vábbá három szülő gyermekeit is a tandíj fizetésétől, a többi folyamodványokat pedig a tanácshoz tette elintézés végett. (Megjegyzendő, hogy e folyamodvá­nyokat oly gyermekek szülői terjesztették be, kiket a tanács fizetésképeseknek jelentett ki.) Szikay Lipót, Mauritz Rezső és Szilcz István jelentést tesznek azon nyomozatról, melyet az iskola­szék, Tiniké J. interpellácziója következtében, felvé­teli vizsgáért illetéktelenül felvett díj ügyében elren­delt. A jelentés szerint, ama vizsga nem felvételi, hanem magánvizsga volt s igy zsarolás nem követ­tetett el, de igenis történtek forma hibák, melyeket az interpelláló is hangsúlyozván, a szék azzal veszi a jelentést tudomásul, hogy ily nem korrekt eljárás többé ne ismétlődjék. A zár­vizsgálatok sorrendjének végleges megál­lapítása az elnökre s a tantestületre bízatott, kije­lentvén az iskolaszék, hogy újabban felmerült fontos körülmények miatt, a szorgalmi idő még e hó foly­tán véget érjen. Az elnök előterjeszti, hogy a „nincs isten“ ügyben a vizsgálatot megejtette, de a vád teljesen alaptalannak bizonyult. Fölkérte tehát Szabad Fe­­rencz plébános urat, hogy hallgassa ki Klein Gusz­táv hitoktatót, ki a váddal fellépett. A plébános úr azt válaszolta, hogy csak forduljon egyenesen Kleinhoz. Az elnök megtette, ám a hitoktató a fel­világosítást kereken megtagadta. Ily körülmények közt az előadó ismét Szabad plébános úrhoz fordult, de mai napig választ nem kapott.­­ Az iskolaszék helyesli az elnök eljárását s utasítja, hogy ha a válasz késnék, azt újból megsürgesse. Ugyancsak az elnök felolvastatja a megyei iskolatanács küldöttségének átiratát a Gyurász-Arányi ügyben. Az iskolaszék kaczajjal fogadja azon vád­iratokat, melyeket e gyöngy pár a minisztériumhoz felterjesztett s melyeket visszarekesztésök után a tanfelügyelő semmi áron az iskolaszékkel közölni nem akart. Most már tudjuk az okát. Azon tan­­felügyelő, ki a múlt évi z­ár­v­i­zs­g­á 1­álló­kon nem is volt jelen, k­i­t­ü­n­ő működés­i b­i­z­o­n­y­i­tványokat állított k­i azon taní­tónő és tanító részekre, kik közül az első a vizsgálatok előtt állomását hűt­lenül elhagyta s igy a vizsgát tanítvá­nyaival le sem tétette — a második pe­dig a miniszter által megdorgálásra ítéltetett. Ezt hívják azután hiteles bizonyítványnak; ilyenekkel hintenek port a miniszter szemébe; igy legyenek virágzók az iskolák azon tankerületben, melynek tanfelügyelője — Imre Lőrincz.­­ Aboauj megye f. hó 19-én kezdette meg s ez nap be is fejezte évnegyedes bizottsági közgyűlését. Tagok igen szép számmal jelen­tek meg, de a gyűlés lefolyása, a tárgyak ér­dektelenségénél fogva, igen egyhangú volt. Az alispán jelentése egészben tudomásul vétetett; a jelentés egy pontja érdekes tárgyalást ígért, de mely megállott a nagy tükör előtt és végig nézett magán. Ezt nem igen tette az előtt, úgy viselte magát, mint aki szive bálványát várja s fél, hogy nem fog annak megtetszeni. Sokszor derült éjen fölkelt ágyá­ból és az ablakhoz suhogott. Önkénytelenül meg­nyíltak ajkai: de váljon olyan szép? hátha lelke mégis faragatlan ? Eh, de bolond is vagyok én. Meg vagyok bűvölve, vagy mi lelt engem ? Aztán a holdra tekintett. „Hát a napnak, holdnak mi az érdeme? Az-e, hogy az égen vannak? Nem! Az, hogy világitnak és melegítnek. Csak lelkem e sötét éjszakájába világítna be már egy égi fény. Lámpát gyújtott, elővette díszes kötésű napló­ját s gondolatait hirtelen papírra vetette. .... A szépnek, nagynak nem nézzük erede­tét, elfogadja lelkünk, úgy, amint fenségében meg­jelenik. A szép tájnak nem kutatjuk alakulási tör­ténetét, gyönyörrel legeltetjük rajta szemeinket és édes mámorban ringatózik lelkünk. Édes eszmény­kép ! Nem gondolok avval, kinek öle ringatott, el­fogad lelkem, és ha te nem bánnád, vállaidra ha­jolnék . . . Szemeiből a megadás szelíd fénye levéit, el­oltotta a lámpát és nyugovóra dőlt. Pár hó múlva Kálas József haza látogatott. Farkas mesternek egy ízben meghagyta Gyürky Bódog, hogyha gyámfia haza­jön, mindenesetre meg­látogassák. Ő is kivácsi látni a hírneves ifjút. Akit annyin emlegetnek, aki országos hírre vergődött, avval ő se átal szíves jobbat fogni. Az öreg meg is jelent gyámfiával Gyürkynél, ki meglepetve nézett a szép, előkelő ifjúra és büszkesége jege a finoman otthonias fiatal látására olvadozni kezdett: „elnapoltatok a jövő közgyűlésre. Arról volt szó ugyanis, hogy a szolgabirák szorgalmasan látogassák kerületük egyes községeit, melyekben tiszti székek volnának tartandók. A tiszti székek tartása, mint czélszerűtlen, elejtetek, de határozatba ment, hogy a szolgabirák lehetőleg többször jelenjenek meg a kerületekbeli községekben, az állandó választmány pedig tegyen javaslatot: miként történjék az ellen­őrzés, hogy a szolgabirák ebbeli kötelességöknek eleget tesznek.­­ Ugyan­ők utasíttattak, hogy a közmunka váltság hátralékait teljes erél­lyel hajt­sák be. A jelentés azon pontjával kapcsolatosan, mely tudatja, hogy némely régészeti érmek a Felső­magyarországi múzeumnak megőrzés végett átadat­tak , a főispán értesítő a megye közönségét, hogy a múzeum e hó 25-én ünnepélyesen meg fog nyit­tatni ; hogy az ünnepélyre Abauj megye is meghiva­tott ; hogy ő (a főispán) s a megye helyben lakó tisztviselői meg fognak jelenni, tehát mindazon bi­zottsági tagokat, kik a képviseletben részt venni óhajtanak, felkéri, hogy az alispán urnái jelentkezni szíveskedjenek. — Az igazoló választmány jelenti, hogy a bizottsági tagok pótválasztása is megtörtént; hogy a szerint a tagok névsora végleg megállapít­ható. A névsor megállapittatott s 300 példányban kinyomatni rendeltetett. — A szikszói járás szolga­­birói segéd­állomásra ketten: Horváth András és Lipcsey Ervin jelentkeztek. Felállás és ülve mara­dással Horváth András választatott meg. Végül fölemlitésre méltónak találjuk, hogy Abauj megyének nincs többé tengeri kígyója, amennyiben a Winkler­­féle ház eladása tárgyában az egyezség az igazság­ügyi minisztériummal létrejött. Különfélék, nem nagy épülésekre, s a gazdáknak nem nagy örömükre. Csak még egy pár év s majd lesz újdon­ság annyi és oly borzasztó, hogy fekete kávéhoz gyönyörködtetőnek beválik mindazok számára, kik a fegyver­adót megszavazták.­­ A „Kassa és Vidéke“ vezérczikket hoz a „Kassai színügy“-ről, s ha már jogos tá­madást intéz a közönségnek, különösen „honvéd­tiszt, állam­ hivatalnok, kereskedő és iparos“ osztálya el­len, nem mulaszthatja el, hogy jogtalanul la­punk szerkesztőjét is meg ne czibálgassa. „Remél­jük — úgymond — ama másik lap vezetője is, kit nemcsak a közügy érdeke, de személyes barátság is csatol a kassai színügy képviselőjéhez, hallatni fogja véleményét“. Köszönjük az ébresztést, de hát aki lapunkat olvassa, kénytelen beismerni, hogy nem mi vagyunk azok, kik mankón járnak ott, hol a hazafiság és magyarságunk ügye szilárdan előre menni parancsol. Tessék csak lapunk 23. és 24-ik számait elolvasni; az első tizenhárom, a második öt nappal előbb jelent meg, mint a Kassa és Vidéke mankós „Turul“-ja.­­ A postamestereknek Márton János ellen indított sajtóperekről, mely e hó 16-án tár­gyaltatott másodszor a törvényszék „nagy“-nak csúfolt termében, két okból nem referálunk bőveb­ben. Először mert az új elnök úr a sajtó képvise­lőinek helyekről gondoskodni nem méltóztatott. Láttuk ugyan volt asztalunkat, jó hiszemben köze­ledtünk is ahhoz, de a körülte levő mind­három (!) széket a törvényszék alügyésze és jegyzői által elfoglalva találtuk. Másodszor nem referálunk azért sem, mert a tárgy ösmeretes lévén olvasóink előtt, Bulyi Dezső vádló ügyvéd kitűnő beszédén kívül, feljegyzésre méltót nem találtunk. Az esküdtszék elé, a semmitőszék határozatához képest, feltétetett egye­bek között azon kérdés: vétkes-e vádlott a posta­mesterek, mint közhivatalban levők ellen elkövetett rágalmazásban, és vétkes-e, mint magán­személyek ellen elkövetett rágalmazásban. Az első kérdésre 4 szavazat ellenében nyolczczal vét­kesnek mondatott ki, s 200 ft birságban és 150 ft. perköltségben marasztaltatott el. A második kérdésre 10 szavazattal kettő ellenében felmentetett. — A helybeli gazd. intézet igazgatója, ugyanazon Lakner, ki az intézet ünnepélyes megnyi­tása alkalmával még csak fölemlitésre méltónak sem tartá, hogy Kassa város 140.000 frton felül áldozott a jobbnak, gyümölcsöztetőbbnek vélt czélra; ugyan­az, ki a Rozália sirkertbe vezető százados gyalog­utat felszántatta; ugyanaz, ki a kérdést tevő pol­gármesternek oly fenhéjázó modorban válaszolt: sze­mélyesen megjelent a polgármesternél s tőle illede­­lem­tudást tanúsító bizonyítványt kért, de mert nem kapott, azzal fenyegetődzött, hogy famózus válaszát közzé fogja tenni. Meggondolta a dolgot s kiállított maga magának — szegénységi bizonyít­ványt, mely napvilágot is látott a Kassa és Vidé­kében. — A jogügyi bizottság vasárnap tár­gyalta a gazd. intézet igazgatója által felszántott gyalogút kérdését s tekintettel az ember emlékezetet meghaladó gyakorlatra s azon körülményre, hogy a gyalogút a térképen is jelentkezik: a szántás szél­— Öné az érdem, édes atyám. Ezek nélkül a drága kezek nélkül semmi sem lett volna belőlem. — Hm! — mondta az öreg meghatottan — mondtam én mindig, édes fiam, hogy nem nyug­szom, míg egy drágakőre nem találok. — És igazán talált — tolda meg Gyürky elgondolkozva, hogy milyen különösek a végzet útjai. Távozásukkor Gyürky szívélyesen szorított ke­zet az ifjúval, sok szerencsét kívánt bekövetkezhető fényes pályájához. Margit közönyösen hajtotta meg ma­gát, ami az ifjú figyelmét nem kerülte ki. Néhány nap múlva elbúcsúzott az ifjú Farkas mestertől és édes­anyjától. Elválás előtt jó tanácsokat osztott Farkas mester az ifjúnak. — Tudod, fiam, fiskális ne légy, hagyd a po­kolba. Kegyetlen szív kell ahhoz. Ha fényes ajánla­tot kaptál, eredj s légy énekművész. Ragyogj, fiam, a drágakő arra való. — Látta apám azt a hideg, sértő gőgöt? — Melyiket, fiam ? — A Margit kisasszonyét. — Sem inged, sem gallérod, fiam, mit törö­dél vele ? — Tudom is én, de nekem nagyon roszul esett. Fájt. — Ha sebet kaptál, kösd be fiam egykor egy olyan derék leány kezeivel, aki különb nálánál. — No, arra már épen nem gondolok. Szívélyesen búcsúzott el szeretteitől s pár nap — A Felsőmagyarországi múzeum-egy­­let megnyitási ünnepélyét f. hó 25-én azaz a jövő vasárnap délelőtti 10 órakor, a megyeház nagy ter­mében fogja megtartani, mely ünnepélyre az érdek­lődő nagyközönség ezennel tiszteletteljesen meghi­­vatik. ——­­ Di­­ Vida József jogakadémiai tanár, ki a közel múltban a költészettel is igen sikeresen foglalkozott, e hó 20-án a déli órákban hosszas szenvedés után elhunyt. Béke porain ! — A kassai barak-épités igen pikáns részleteket hoz felszínre a közös hadügyminisztérium tárainak cropfjaiból. Az építkezést vezető mérnök azt hiszi például, hogy jobb és tartósabb lesz az épület, ha a tervbe vett szögezés helyett csavarokat alkalmaz. Nem kerül többe egy krajczárral sem s a közös hadügyminisztérium közege maga is beis­meri, hogy jobb a csavar a szögnél, de „um Gottes Willen“, mit fog mondani a Kriegs­minister? Nosza, jelentés jelentés után, kihallgatás, jegyzőkönyv stb. stb. Az építkezést vezető mérnöknek extra személyt kell fogadnia, hogy győzze a szóbeli indokoláson kívül írásbelileg is védni eljárását. Mi azt his­szük, hogy a kevésbé jót jóvá, a jót jobbá tenni: köte­lesség az utolsó pillanatban is; de hát mi gon­dolkozunk is ott, hol a hadügyminiszter alatt­valóinak csak engedelmeskedniük szabad. — A Csereháton temérdek a vaddisznó. Egész kedélyességgel sétálnak a vetésekben, ezeknek Szodoró krónikája nagy esemén­nyel bővült meg. Gyürky Bódog, a kevély földesur, ebédre ma­­rasztotta az ifjút és az iskolamestert. Ebéd után az ifjúnak élményeit kellett elbeszélnie. Margit hide­gen, távol tartotta magát a társaságtól, szemeit néha-néha emelte csak az ifjúra s azonnal elkapta róla. Gyürky felkérte Kálas Józsefet, hogy üljön a zongora mellé s énekeljen egy szépet. Az ifjú egy pár praeludium után megeresztő gyönyörű tenor hangját. Elején mint a szellő kedves suhanása, — majd erőteljesen mint a trombita har­­sonása, majd zokogó fájdalom, —• majd a kitörő keserű hangjaival tölte meg a tágas termet. Margit hullámzó keblére feszítette kezeit, szemei tűzben ég­tek, ajkai remegtek s nagy küzdelmébe került, hogy mikor az ifjú abba­hagyta a dalt, arczvonásainak nyugodt, kimért, higgadt kinyomatát megőrizhesse. — Nagyon szép volt, mondta fagyosnak látszó közön­nyel. De Gyürky Bódog uram magasztos lelke olvadozott a szép hang hatása alatt, szent bámulat­tal állott az ifjú közelében s mikor elvégezte a dalt, hozzá rohant, átölelte, elfeledte, hogy az, akit most karjai közt szorongat, koldus fiú volt, és ön­feledten így szólt: — Egy d­erub énekelt öcsém­ uram ajakával. Aranyozni kellene a torkát, hogy soha meg ne rozs­dásodjék. Megérdemelné a világ legszebb leányának csókját. No, nem csodálom, hogy fényes ajánlatokat kapott. Nagyon megérdemli. Farkas mester megelégedve szippantott s bol­dog mosolylyal nézte Gyürky úr áradozását. Az ifjú meg Farkast ölelte meg és megcsókolta kezeit. múlva Pesten volt. (Folyt, köv.)

Next