Abauj-Kassai Közlöny, 1876 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1876-06-22 / 25. szám
A kassai községi iskolaszék e hó 14-én gyűlést tartott, melyben az" elnök" eléterjeszté a tandíj elengedéséért benyújtott kérvényeket. Az iskolaszék' "kimondd, hogy a községi tanitók gyermekei egyszer s mindenkorra tandíjmentesek; felmenté továbbá három szülő gyermekeit is a tandíj fizetésétől, a többi folyamodványokat pedig a tanácshoz tette elintézés végett. (Megjegyzendő, hogy e folyamodványokat oly gyermekek szülői terjesztették be, kiket a tanács fizetésképeseknek jelentett ki.) Szikay Lipót, Mauritz Rezső és Szilcz István jelentést tesznek azon nyomozatról, melyet az iskolaszék, Tiniké J. interpellácziója következtében, felvételi vizsgáért illetéktelenül felvett díj ügyében elrendelt. A jelentés szerint, ama vizsga nem felvételi, hanem magánvizsga volt s igy zsarolás nem követtetett el, de igenis történtek forma hibák, melyeket az interpelláló is hangsúlyozván, a szék azzal veszi a jelentést tudomásul, hogy ily nem korrekt eljárás többé ne ismétlődjék. A zárvizsgálatok sorrendjének végleges megállapítása az elnökre s a tantestületre bízatott, kijelentvén az iskolaszék, hogy újabban felmerült fontos körülmények miatt, a szorgalmi idő még e hó folytán véget érjen. Az elnök előterjeszti, hogy a „nincs isten“ ügyben a vizsgálatot megejtette, de a vád teljesen alaptalannak bizonyult. Fölkérte tehát Szabad Ferencz plébános urat, hogy hallgassa ki Klein Gusztáv hitoktatót, ki a váddal fellépett. A plébános úr azt válaszolta, hogy csak forduljon egyenesen Kleinhoz. Az elnök megtette, ám a hitoktató a felvilágosítást kereken megtagadta. Ily körülmények közt az előadó ismét Szabad plébános úrhoz fordult, de mai napig választ nem kapott. Az iskolaszék helyesli az elnök eljárását s utasítja, hogy ha a válasz késnék, azt újból megsürgesse. Ugyancsak az elnök felolvastatja a megyei iskolatanács küldöttségének átiratát a Gyurász-Arányi ügyben. Az iskolaszék kaczajjal fogadja azon vádiratokat, melyeket e gyöngy pár a minisztériumhoz felterjesztett s melyeket visszarekesztésök után a tanfelügyelő semmi áron az iskolaszékkel közölni nem akart. Most már tudjuk az okát. Azon tanfelügyelő, ki a múlt évi zárvizsgá 1állókon nem is volt jelen, kitünő működési bizonyitványokat állított ki azon tanítónő és tanító részekre, kik közül az első a vizsgálatok előtt állomását hűtlenül elhagyta s igy a vizsgát tanítványaival le sem tétette — a második pedig a miniszter által megdorgálásra ítéltetett. Ezt hívják azután hiteles bizonyítványnak; ilyenekkel hintenek port a miniszter szemébe; igy legyenek virágzók az iskolák azon tankerületben, melynek tanfelügyelője — Imre Lőrincz. Aboauj megye f. hó 19-én kezdette meg s ez nap be is fejezte évnegyedes bizottsági közgyűlését. Tagok igen szép számmal jelentek meg, de a gyűlés lefolyása, a tárgyak érdektelenségénél fogva, igen egyhangú volt. Az alispán jelentése egészben tudomásul vétetett; a jelentés egy pontja érdekes tárgyalást ígért, de mely megállott a nagy tükör előtt és végig nézett magán. Ezt nem igen tette az előtt, úgy viselte magát, mint aki szive bálványát várja s fél, hogy nem fog annak megtetszeni. Sokszor derült éjen fölkelt ágyából és az ablakhoz suhogott. Önkénytelenül megnyíltak ajkai: de váljon olyan szép? hátha lelke mégis faragatlan ? Eh, de bolond is vagyok én. Meg vagyok bűvölve, vagy mi lelt engem ? Aztán a holdra tekintett. „Hát a napnak, holdnak mi az érdeme? Az-e, hogy az égen vannak? Nem! Az, hogy világitnak és melegítnek. Csak lelkem e sötét éjszakájába világítna be már egy égi fény. Lámpát gyújtott, elővette díszes kötésű naplóját s gondolatait hirtelen papírra vetette. .... A szépnek, nagynak nem nézzük eredetét, elfogadja lelkünk, úgy, amint fenségében megjelenik. A szép tájnak nem kutatjuk alakulási történetét, gyönyörrel legeltetjük rajta szemeinket és édes mámorban ringatózik lelkünk. Édes eszménykép ! Nem gondolok avval, kinek öle ringatott, elfogad lelkem, és ha te nem bánnád, vállaidra hajolnék . . . Szemeiből a megadás szelíd fénye levéit, eloltotta a lámpát és nyugovóra dőlt. Pár hó múlva Kálas József haza látogatott. Farkas mesternek egy ízben meghagyta Gyürky Bódog, hogyha gyámfia hazajön, mindenesetre meglátogassák. Ő is kivácsi látni a hírneves ifjút. Akit annyin emlegetnek, aki országos hírre vergődött, avval ő se átal szíves jobbat fogni. Az öreg meg is jelent gyámfiával Gyürkynél, ki meglepetve nézett a szép, előkelő ifjúra és büszkesége jege a finoman otthonias fiatal látására olvadozni kezdett: „elnapoltatok a jövő közgyűlésre. Arról volt szó ugyanis, hogy a szolgabirák szorgalmasan látogassák kerületük egyes községeit, melyekben tiszti székek volnának tartandók. A tiszti székek tartása, mint czélszerűtlen, elejtetek, de határozatba ment, hogy a szolgabirák lehetőleg többször jelenjenek meg a kerületekbeli községekben, az állandó választmány pedig tegyen javaslatot: miként történjék az ellenőrzés, hogy a szolgabirák ebbeli kötelességöknek eleget tesznek. Ugyanők utasíttattak, hogy a közmunka váltság hátralékait teljes eréllyel hajtsák be. A jelentés azon pontjával kapcsolatosan, mely tudatja, hogy némely régészeti érmek a Felsőmagyarországi múzeumnak megőrzés végett átadattak , a főispán értesítő a megye közönségét, hogy a múzeum e hó 25-én ünnepélyesen meg fog nyittatni ; hogy az ünnepélyre Abauj megye is meghivatott ; hogy ő (a főispán) s a megye helyben lakó tisztviselői meg fognak jelenni, tehát mindazon bizottsági tagokat, kik a képviseletben részt venni óhajtanak, felkéri, hogy az alispán urnái jelentkezni szíveskedjenek. — Az igazoló választmány jelenti, hogy a bizottsági tagok pótválasztása is megtörtént; hogy a szerint a tagok névsora végleg megállapítható. A névsor megállapittatott s 300 példányban kinyomatni rendeltetett. — A szikszói járás szolgabirói segédállomásra ketten: Horváth András és Lipcsey Ervin jelentkeztek. Felállás és ülve maradással Horváth András választatott meg. Végül fölemlitésre méltónak találjuk, hogy Abauj megyének nincs többé tengeri kígyója, amennyiben a Winklerféle ház eladása tárgyában az egyezség az igazságügyi minisztériummal létrejött. Különfélék, nem nagy épülésekre, s a gazdáknak nem nagy örömükre. Csak még egy pár év s majd lesz újdonság annyi és oly borzasztó, hogy fekete kávéhoz gyönyörködtetőnek beválik mindazok számára, kik a fegyveradót megszavazták. A „Kassa és Vidéke“ vezérczikket hoz a „Kassai színügy“-ről, s ha már jogos támadást intéz a közönségnek, különösen „honvédtiszt, állam hivatalnok, kereskedő és iparos“ osztálya ellen, nem mulaszthatja el, hogy jogtalanul lapunk szerkesztőjét is meg ne czibálgassa. „Reméljük — úgymond — ama másik lap vezetője is, kit nemcsak a közügy érdeke, de személyes barátság is csatol a kassai színügy képviselőjéhez, hallatni fogja véleményét“. Köszönjük az ébresztést, de hát aki lapunkat olvassa, kénytelen beismerni, hogy nem mi vagyunk azok, kik mankón járnak ott, hol a hazafiság és magyarságunk ügye szilárdan előre menni parancsol. Tessék csak lapunk 23. és 24-ik számait elolvasni; az első tizenhárom, a második öt nappal előbb jelent meg, mint a Kassa és Vidéke mankós „Turul“-ja. A postamestereknek Márton János ellen indított sajtóperekről, mely e hó 16-án tárgyaltatott másodszor a törvényszék „nagy“-nak csúfolt termében, két okból nem referálunk bővebben. Először mert az új elnök úr a sajtó képviselőinek helyekről gondoskodni nem méltóztatott. Láttuk ugyan volt asztalunkat, jó hiszemben közeledtünk is ahhoz, de a körülte levő mindhárom (!) széket a törvényszék alügyésze és jegyzői által elfoglalva találtuk. Másodszor nem referálunk azért sem, mert a tárgy ösmeretes lévén olvasóink előtt, Bulyi Dezső vádló ügyvéd kitűnő beszédén kívül, feljegyzésre méltót nem találtunk. Az esküdtszék elé, a semmitőszék határozatához képest, feltétetett egyebek között azon kérdés: vétkes-e vádlott a postamesterek, mint közhivatalban levők ellen elkövetett rágalmazásban, és vétkes-e, mint magánszemélyek ellen elkövetett rágalmazásban. Az első kérdésre 4 szavazat ellenében nyolczczal vétkesnek mondatott ki, s 200 ft birságban és 150 ft. perköltségben marasztaltatott el. A második kérdésre 10 szavazattal kettő ellenében felmentetett. — A helybeli gazd. intézet igazgatója, ugyanazon Lakner, ki az intézet ünnepélyes megnyitása alkalmával még csak fölemlitésre méltónak sem tartá, hogy Kassa város 140.000 frton felül áldozott a jobbnak, gyümölcsöztetőbbnek vélt czélra; ugyanaz, ki a Rozália sirkertbe vezető százados gyalogutat felszántatta; ugyanaz, ki a kérdést tevő polgármesternek oly fenhéjázó modorban válaszolt: személyesen megjelent a polgármesternél s tőle illedelemtudást tanúsító bizonyítványt kért, de mert nem kapott, azzal fenyegetődzött, hogy famózus válaszát közzé fogja tenni. Meggondolta a dolgot s kiállított maga magának — szegénységi bizonyítványt, mely napvilágot is látott a Kassa és Vidékében. — A jogügyi bizottság vasárnap tárgyalta a gazd. intézet igazgatója által felszántott gyalogút kérdését s tekintettel az ember emlékezetet meghaladó gyakorlatra s azon körülményre, hogy a gyalogút a térképen is jelentkezik: a szántás szél— Öné az érdem, édes atyám. Ezek nélkül a drága kezek nélkül semmi sem lett volna belőlem. — Hm! — mondta az öreg meghatottan — mondtam én mindig, édes fiam, hogy nem nyugszom, míg egy drágakőre nem találok. — És igazán talált — tolda meg Gyürky elgondolkozva, hogy milyen különösek a végzet útjai. Távozásukkor Gyürky szívélyesen szorított kezet az ifjúval, sok szerencsét kívánt bekövetkezhető fényes pályájához. Margit közönyösen hajtotta meg magát, ami az ifjú figyelmét nem kerülte ki. Néhány nap múlva elbúcsúzott az ifjú Farkas mestertől és édesanyjától. Elválás előtt jó tanácsokat osztott Farkas mester az ifjúnak. — Tudod, fiam, fiskális ne légy, hagyd a pokolba. Kegyetlen szív kell ahhoz. Ha fényes ajánlatot kaptál, eredj s légy énekművész. Ragyogj, fiam, a drágakő arra való. — Látta apám azt a hideg, sértő gőgöt? — Melyiket, fiam ? — A Margit kisasszonyét. — Sem inged, sem gallérod, fiam, mit törödél vele ? — Tudom is én, de nekem nagyon roszul esett. Fájt. — Ha sebet kaptál, kösd be fiam egykor egy olyan derék leány kezeivel, aki különb nálánál. — No, arra már épen nem gondolok. Szívélyesen búcsúzott el szeretteitől s pár nap — A Felsőmagyarországi múzeum-egylet megnyitási ünnepélyét f. hó 25-én azaz a jövő vasárnap délelőtti 10 órakor, a megyeház nagy termében fogja megtartani, mely ünnepélyre az érdeklődő nagyközönség ezennel tiszteletteljesen meghivatik. —— Di Vida József jogakadémiai tanár, ki a közel múltban a költészettel is igen sikeresen foglalkozott, e hó 20-án a déli órákban hosszas szenvedés után elhunyt. Béke porain ! — A kassai barak-épités igen pikáns részleteket hoz felszínre a közös hadügyminisztérium tárainak cropfjaiból. Az építkezést vezető mérnök azt hiszi például, hogy jobb és tartósabb lesz az épület, ha a tervbe vett szögezés helyett csavarokat alkalmaz. Nem kerül többe egy krajczárral sem s a közös hadügyminisztérium közege maga is beismeri, hogy jobb a csavar a szögnél, de „um Gottes Willen“, mit fog mondani a Kriegsminister? Nosza, jelentés jelentés után, kihallgatás, jegyzőkönyv stb. stb. Az építkezést vezető mérnöknek extra személyt kell fogadnia, hogy győzze a szóbeli indokoláson kívül írásbelileg is védni eljárását. Mi azt hisszük, hogy a kevésbé jót jóvá, a jót jobbá tenni: kötelesség az utolsó pillanatban is; de hát mi gondolkozunk is ott, hol a hadügyminiszter alattvalóinak csak engedelmeskedniük szabad. — A Csereháton temérdek a vaddisznó. Egész kedélyességgel sétálnak a vetésekben, ezeknek Szodoró krónikája nagy eseménnyel bővült meg. Gyürky Bódog, a kevély földesur, ebédre marasztotta az ifjút és az iskolamestert. Ebéd után az ifjúnak élményeit kellett elbeszélnie. Margit hidegen, távol tartotta magát a társaságtól, szemeit néha-néha emelte csak az ifjúra s azonnal elkapta róla. Gyürky felkérte Kálas Józsefet, hogy üljön a zongora mellé s énekeljen egy szépet. Az ifjú egy pár praeludium után megeresztő gyönyörű tenor hangját. Elején mint a szellő kedves suhanása, — majd erőteljesen mint a trombita harsonása, majd zokogó fájdalom, —• majd a kitörő keserű hangjaival tölte meg a tágas termet. Margit hullámzó keblére feszítette kezeit, szemei tűzben égtek, ajkai remegtek s nagy küzdelmébe került, hogy mikor az ifjú abbahagyta a dalt, arczvonásainak nyugodt, kimért, higgadt kinyomatát megőrizhesse. — Nagyon szép volt, mondta fagyosnak látszó közönnyel. De Gyürky Bódog uram magasztos lelke olvadozott a szép hang hatása alatt, szent bámulattal állott az ifjú közelében s mikor elvégezte a dalt, hozzá rohant, átölelte, elfeledte, hogy az, akit most karjai közt szorongat, koldus fiú volt, és önfeledten így szólt: — Egy derub énekelt öcsém uram ajakával. Aranyozni kellene a torkát, hogy soha meg ne rozsdásodjék. Megérdemelné a világ legszebb leányának csókját. No, nem csodálom, hogy fényes ajánlatokat kapott. Nagyon megérdemli. Farkas mester megelégedve szippantott s boldog mosolylyal nézte Gyürky úr áradozását. Az ifjú meg Farkast ölelte meg és megcsókolta kezeit. múlva Pesten volt. (Folyt, köv.)