Abauj-Kassai Közlöny, 1876 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1876-09-21 / 38. szám

V. évfolyam. 1876. Szerk­esztőség és kiadóhivatal: Kovács utcza 31-i0 sz. a. Semmit sem közlünk, ha nem tud­juk kitől jön. Kéziratok visszakül­désére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bél­mentesen fogadtatnak. A lap megjelenik minden csütörtá­kUn. m m 38. szám. ABAUJ- KASSAI LONY. Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési feltételek : helyben házhoz hordva v. vidékre postán küldve. . . 6 frt — kr. Egész évre Félévre . . Negyedévre 3 ,­­ 50 Hirdetés díj t 5-hasábos petit sorért 5 kr. Bélyeg díj hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 3­ hasábos petit­sorért 20 kr. Hirdetési és előfizetési díjak a szerkesztőséghez bérmentve intézendők. Előfizetésre való felhívás. Mindazon tisztelt előfizetőinket, kiknek előfi­zetősök szeptember hó végével lejár, felkérjük, szí­veskedjenek az előfizetést mielőbb megújítani, hogy a lap szétküldésében zavar ne támadjon. Iparkodni fogunk ezután is, a lap szellemi be­csét telhetőleg emelni, s tisztelt olvasóinknak egy­részt élvezetes, közérdekű politikai-, társadalmi- s tárczaczikkeket nyújtani, másrészt ha viszhangja lenni városunk, megyénk s a közelvidék közéletének. Előfizetési összeg a régi: Egész évre . . . 6 frt — kr. Félévre .... 3 „ — „ Negyedévre . . . 1 „ 50 „ Az előfizetési pénzeket alulírottra czimezve, Kovács-utcza 21. szám alá kérjük beküldeni. Felszólítjuk egyszersmint azon t. előfizetőinket is, kik lapunkat megrendelték, de egy, két sőt há­rom negyedévi hátralékban vannak, hogy hátralé­kaikat mihamar s legkésőbb október hó 1-ig bekül­deni szíveskedjenek. Kassán, 1876. szeptember 20-án. Timkó József, az „Abauj-Kassai Közlöny" kiadó-tulajdonosa. Kassa, szeptember hó 21-én. A tudósok gyűlései után. A nagyszerű dink­ozás, tánczmulatságok, kéj­­utazások, jó czigányzene, no meg egy kissé a tokaji nedv szív­vidító hatása alatt konstat­rozva lett a nemzetközi statisztikai kongresszus által Magyar­­ország életképessége, s a benne rejlő tömérdek kincs, mely kiaknázásra vár. Tagadhatlan, hogy a tíz évi pusztító rendszer sem tudott annyit rombolni nálunk, hogy nemzeti halálunkról, mint bevégzett tényről lehessen be­szélni, s ez leginkább szól nemzetünk szívóssága mellett; — ám ha az Európa minden részéről hoz­zánk összesereglett tudósok előtt az érem másik oldalát is bemutatták volna: mi volt 1867 előtt, s mivé lett azóta Magyarország, alig­ha tűnt volna elő hazánk oly kincsbányának előttük. Egykori jólétünknek csak foszlányaival taka­rózunk, s e mellett még reményünk sem lehet egy­hamar kibontakoznunk azon anyagi kalaritásokból, melyekbe a legújabb kormányzati rendszer jóvoltából jutottunk. A tengernyi államadóság, s abból származó aránytalan adóteher alatt roskadozva, a legbecsüle­tesebb kormányzat s legszigorúbb takarékosság ese­tében is fejlődésképességünk hosszú időre megbé­nítva, a mostani nemzedék csak önfeláldozásteljes — ne mondjam sivár jövőnek néz eléje, ha pedig gaz­dasági kalaritásaink, a már-már krónikus jelleget öltő ellemi csapások jövőben is oly gyakran ismét­lődnek, mint a közelmúlt években : az államcsődöt, s vele teljes vagyoni bukásunkat nem fogjuk kike­rülhetni. Már azután az kérdés tárgyát nem képez­heti senki előtt: mily rang illet egy saját könnyel­műsége által tönkrejutott nemzetet a nemzetek csa­ládjában. Mi egy átalában jövőnk fölött inkább aggódni, mint fellegvárakat építeni látjuk helyén valónak. A nemzet apathiája saját ügyeinek intézésében nem bátorító, de vészjósló jel a jövőre nézve. A közhan­gulat országszerte olyan, mint a fatalistáé, ki sem­mit sem remél, semmitől sem fél, s összetett kézzel várja azt, a­minek történni kell. A lelkesülés, köz­­érdeklődés, ki vannak törülve a magyar közélet szó­tárából. Igaz hogy ez által kényelmessé válik a végrehajtó hatalom helyzete, mert nincs oka többé attól tartani, hogy a pártharcz oly hullámokat ver­jen fel, melyek összecsapása őt is eltemethetné, de a­ki azt hiszi, hogy alkotmányos kormányforma mellett ily nyugalom üdvös a közügyre nézve, az nagyon csalatkozik. Egy nemzet érettsége nem a szerint ítélendő meg, minő dimenziókat ölt nála a pártharcz, de mily mérvben támaszkodhatik a nemzetre azon párt, mely a szabadság, nemzeti függetlenség, s okszerű haladás zászlóját lobogtatja. Nem mondjuk, hogy nálunk e három kellék iránt kihalt minden érzék, mert különben azt is kellene mondanunk, hogy nemzetünk már­is a ki­halási élet sorsára jutott, de hogy ily érzék legalább­is mélyen szunyad, ezt a statisztikusok enthuziaz­­musa sem fogja eltakarhatni azok előtt, kik nem a redoute megrakott asztalainál tanulmányozzák köz­viszonyainkat. Mindezek daczára mi nem desperálunk; a jövőre nézve vigaszt merítünk nemzetünk múltjából, — ismerve ennek szívósságát, bizton reméljük, hogy a jelenlegi apathiát a közérdeklődés üdvös reakczi­­ója váltandja fel. Nincs kétség benne, hogy nemze­tünk élni akar. Ezt csak nyilvánítania kell, s élni fog. Szükségtelen egyébiránt hangoztatnunk, hogy azon tudósokat, kik rokonszenvvel nemzetünk iránt távoztak el országunkból, minden igaz magyar őszinte hálája s szeretete kiséri otthonába. - ----------­ Hedry Bódog. - Abaujtorna megye k. tanfelügyelősé­gétől 848. sz. alatt vettük a következő felszólítást: „Tekintetes szerkesztő ur! Becses lapja 4-ik évfolyama 40-ik számában „Még csak nem is kupakos“ czím alatt megjelent, s a megyei iskolatanács által sérelmesnek tartott czikk szerzője, különböző vádlók szerint, Szikay Lipót községi iskolaszéki elnök úr. Miután azonban említett elnök úr előttem kijelentette, miszerint ezen czikket sem nem írta, sem nem sugalmazta, én ezt ugyan teljesen elfoga­dom, de tekintettel lévén arra, hogy az iskolaszék elnöke ellen emelt vádak lebonyolításában a czikk szerzőjének megnevezése segédkezet nyújthatna, hi­vatalos tisztelettel megkeresem tekintetes szerkesztő urat, szíveskedjék velem, ha lehetséges, nevezett czikk íróját közölni; — megjegyzem egyúttal, hogy általam a czikk írója ellen a sajtó bíróság utján kereset megindíttatni nem fog. Fogadja tekintetes szerkesztő úr, megkülön­böztetett tiszteletem nyilvánítását, melylyel marad­tam. Kassán, 1876. szeptember 18-án. Tekintetes szerkesztő urnák alázatos szolgája, Ver­édy Káro­ly, Abaujtorna megye k. tanfelügyelője.“ A felszólításból nem tűnik ki: váljon ez s erre adandó feleletem magán után cseréltessék-e ki. Ez okból s azért is, mert a szerző nevét bevallanom tiltja a szerkesztői titok s munkatársaim iránt tartozó lovagiasságom, nyilvánosságra hoztam úgy a fel­szólítást, mint az erre adott következő válaszomat: Ha a kérdéses czikk által a megyei iskolata­nács magát sértve érezte, volt ideje hat hónap alatt a sajtópert megindítani, mely esetben vagy bemon­dottam volna a szerzőt, vagy a felelősséget magam vállaltam volna el. Ez lett volna helyes eljárás a tanács , illetőleg Imre Lőrincz tanfelügyelő úr ré­széről, de nem az, hogy hitvány árulkodás és gyanú alapján, merőben ártatlan ember, Szikay Li­pót üldöztessék — hivatalból. És hogy az üldözésnek — legalább ez indok­­­­ból — vége szakadjon: ime, a nagy közönség előtt I polgári becsületemre állítom, hogy Szikay Lipót a neheztelt czikket sem nem irta, sem nem sugalmazta. S ha már e nyilatkozattal szolgáltam: elvárom, hogy minden becsületes ember állításomnak hi­telt adjon. Nagyon fogok örülni, ha máskor egészben s kimerítőbb felvilágosítással szolgálhatok tanfel­ügyelő urnák, bár a pártoskodás által le nem bilin­cselt józansága remélnem engedi, hogy jelen vála­szomat is az ügy eldöntésénél teljes próbaerejűnek fogja tekinteni. Timkó, Budapest, szept. 18. Vége lett tehát annak az áldott vakácziónak! Még csak a szüretet sem lehetett odahaza bevárni, fel kellett jönni Budapestre­­ tanulni. Most érik odahaza a sok jó gyümölcs, most folynak a nagy­szerű vadászatok, ezután következnek még csak a zajos szüreti mulatságok, és a szegény deáknak ott kell hagyni mind ezt a sok szép dolgot, s fájó szív­vel bár, de a tadvágy ösztönének sarkalása­ s bizta­tásával, feljönni ebbe a nagy városba a hideg egye­temi falak közé. így gondolkodnak odahaza azok a jó falusiak! Sajnálják nagyon a körükből eltávozott vidám fiata­lokat, de lassanként csak megvigasztalódnak a gon­dolatnál, hogy hát tudományt, ösmeretet mentek szerezni, no meg hogy a karácsonyi disznótorokra majd megint hazarándulnak. Egyszer aztán csak olvassák a hírlapokban, hogy azok az ő fiataljaik nagyon garázda dolgokat müvelnek ott fenn az ország fővárosában. Ételenként a békés lakosok nyugalmát zavarják fel rengeteg orditásaik­ s sörizü kurjongatásaikkal, nagy csopor­tokban barangolják be a korcsmákat s más kétes birü helyeket, inszultálják a rendőröket, hazafelé ballagó csendes polgárokat, leszakgatják a hirdetéses táblákat, becsengetnek a házakba, zörgetnek az ablakokon, eloltogatják a gázlángokat stb. stb.; szóval a nemes ifjúság ételenként roppant passióját leli ily intézkedő laxok elkövetésében, melyek meg­­gátlására a főkapitányság megerősített őrjáratokat látott szükségesnek éjeli czirkálásokra kiküldeni. * * * * No persze, az ilyen dolgok olvasására mind­járt ott terem az ilyforma vigasztalódás: „Oh a mi Jancsink nincs azon garázdák között, a mi Jancsink jól nevelt, okos fiú, ki meg tudja válogatni a tár­saságot, mértéket tart a mulatságokban, nem szórja hiábavalóságokra a pénzét, aztán szeret a könyv mellett ülni, tanulni és más hasznos dolgokat művelni­.* * * Nos, ki volna oly kegyetlen: széttépni a fá­­tyolt, mely mögött a gyermekéért remegő anyai szív oly biztos megnyugvást talál? E sorok írója bizonyára nem! nem tes­szük ezt először emberbaráti szeretetből, másodszor mert voltakép nem is tudunk semmiféle roszat beszélni azokról a derék Jancsikról. * * * Mert hát — tetszik tudni — a Jancsi nagy ember ám itt Budapesten is. Ott falun csendes, szerény, visszahúzódó fiatal ember volt, ki szeretett a gazdaság körül munkál­kodni ; öröme lett az aranykalászos termés látásában, az érő szőllőfürtökben, a szépen fejlő csemetékben, melyeket sajátkezüleg oltott be; szóval derék fiatal ember volt — falusi értelemben. Itt Budapesten nem kevésbbé az ! Csakhogy hát itt nincs gazdaság, nincs ringó vetés, szőllőhegy, oltvány stb.; itt másnemű dolgok körül való tény­kedéssel kell kimutatni a derékséget. * , ♦ * És valjon mi lenne erre alkalmasabb eszköz, hol lenne a pezsgő fiatal erőnek szebb tere a mun­kálkodásra, mint azon küzdtéren, melynek homokját

Next