Abauj-Kassai Közlöny, 1876 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1876-10-19 / 42. szám

őrülteknek mondani azokat, kik jelenleg a nemzet füg­getlenségét, méltóságát s becsületét egyedül képviselik. Oly romlott korszak ez, melyhez hasonlót nem mutat fel a történelem; a római triumvireki s Césárok kora, midőn Jugurtha találólag mondta el, hogy itt minden eladó. Az angol restauratio, a franczia restau­ratio, Lajos Fülöp, 1-ső és III-ik Napoleon korszaka még ehez képest morális korszaknak mondható, bár­ a pártatlan történetírók nem találnak eléggé megbélyegző szavakat ezen korszakok elítélésére s jellemzésére. A Cabal minisztérium zsoldot húzott XIV-ik Lajos­tól, de még­sem volt oly romlott, oly aljas, hogy fel­áldozza Anglia anyagi érdekeit. I-ső Napoleon, Polignac, Guizot, III-ik Napoleon bitóra való gazok voltak, de még­sem bocsátották áruba Francziaország anyagi érde­keit idegen népek hizlalására. Ezen idézett korszakok alatt a kormánytöbbség sokkal nagyobb volt, mint most nálunk; az egész nemzetet elfogta a romlottság ragálya; mindemellett a történetírók előtt nem talált irgalomra a romlott tö­meg s Ch­ó rányomta homlokukra a kiérdemlett havi bélyeget s ott fog égni örökre, mert e bélyeget nem lehet letörölni, mint Ladi Machbet kezéről a vérnyo­mokat. Most látják már, mit jelentett a hirhedett os­­tendei levélben a következetesség kigúnyolása, bár ezt még ez ideig minden tisztességes ember erénynek tartotta. A jó ügy melletti hű kitartás, az igaz, nem érdem, csak kötelesség,­­ de mindemellett erény lenni meg nem szűnik. Most látják, mit jelentett a levélben Jerikó fa­lai megkerülése. A hazaáruló Ephialtes kétezer háromszáz év előtt így kerülte meg Jerikót, az­az Termopilét. úgy látszik, a Messiás ezen árulót válasz­totta példányképül, midőn megtagadott elvét szegre akasztva, — kerülő után a haza szivébe vezette az ellent. No de azért Kassay Ignácz és Teleszky derék férfiak s Nagyvárad derék város. Méltók egymáshoz : város és képviselő, — együtt képviselik a romlott kor­szakot, midőn minden eladó, ha vevőre talál. Ezen renegát had nagy többségére hivatkozik. A nagy többség a vétket nem teszi erén­nyé, nem még akkor sem, ha az egész nemzet kivétel nélkül a romlottság mocsárában fetrengene. Be kell vallanunk, hogy a corruptio óriási mér­veket öltött. Nagy katastrófák után majd mindig be­következik az a jelenség, hogy a reaktio árja féket vesztve, magával ragad minden gazt és szemetet , s magával sodorja a buta tömeget, mely szájtátva nézi és helyesli, mikép tartanak licitációt érdekei felett. Oly mélyen sülyedtek a reaktio ingoványába, hogy soká már nem vihetik e bűnös játékot, hogy az elámított nép észre ne térjen. Addig is, míg ez időszak elkövetkezik, mely ünnep lesz a becsületes hazafiakra, a megszámoltatás és végítélet órája a gazokra, addig is lennék bár szemben magam egyedül százezrekkel, vagy ha tetszik, milliókkal: büszkén emelném fel szemeimet e szolga had felett s éreztetném velők, hogy én képviselem az igazságot, a haladás és szabadság ügyét, a nemzet becsületét és méltóságát s ezen szolga tömeget lábam alatt éreznem a porban, bármily magasan hordják is orrukat egy bukott ember szemtelenségével s érez­tetném velők mély megvetésemet. Imádkozzatok, hogy az elámított tömeg minél később ébredjen fel, mert dühe szörnyű lesz. Sz. K. : A b­üli czikkel, mel­lyel hazánk egy rég elhallgatott kitűnősége tisztelte meg lapunkat, apro­­posra kaptuk s közöljük a „Borsszem Jankó“ után az alábbi verset, melyből kitűnik, — a minek meg­írása az ellenzéktől szentségtörés — hogyan gondol­kozott a jó öreg balközép a jó öreg Deákpártról, mig ez osztogatta a konczot, s hogyan gondolkozik a jó öreg Deákpárt a jó fiatal „szabadelvű“ pártról, mikor ez „menti“ a hont. Sulyegyen. Nyugodj békével jó öreg Deákpárt! A rúd pihen, mely annyiszor reád járt. Az ország boldog, mert hisz néma, csendes. Mig ellened a lárma volt rendes. Bérenczség, haza árulás, gyalázat. Mind kis czím volt, ami fejedre lázadt. Ha dobbal merted szedni az adót, Kaptál több forradalmi izgatót, Mint mennyi krajczárt összeszedtél. S ha égett már fölötted a fedél, Oltáshoz fognod bőn lett volna tőled, Mert nem volt „létjogod“ — mondák felőled. Nyugodj békével jó öreg Deákpárt! A rúd pihen, mely annyiszor reád járt. S ma gyönyörű már minden állapot, Halál fölött se látsz már gyászlapot. S ha évről-évre nő a deficit, Csak ép szemünket rontja egy piczit: De aggodalmat nem költ, de nem ám ! Hisz aki még aggódni merne, tán Agyon ütnék; s ez bölcsen volna igy, Mert csak igy állhat a szent, tiszta frigy, Csak igy lehet, — s ne féljünk más veszélyt! — Elfojtani a pártos szenvedélyt. Nyugodj békével jó öreg Deákpárt ! A rúd pihen, mely annyiszor reád járt. Ma már mindenki jó, becsületes, Nem lop már senki, nem — csak félre tesz. A helyzet már a súlyegyént szüli: A deficit már nem „rendkívüli“, Hanem csak — „rendes“ — ez már haladás ! Kormány iránt van is nagy hál’adás ! S ha kölcsön kéne, ki akadna fel ? Hiszen ha pénz nincs, kölcsön venni kell! Ez oly világos, oly természetes. Csak barom­ ész előtt nem rendes ez. Nyugodj békével jó öreg Deákpárt! A rúd pihen, mely annyiszor reád járt. Egy pár rongy millió !­­­­ mi az nekünk ? Ha ex-ciás urak mi lehetünk ? Nevelni kell a népet, ez a fő! Dobbal, reformmal, a mint sora jő. Fizessen boradót s igyék vizet. Elkobzák házát s házadót fizet. S ez mind kevés! Fizessen büntetést. Ha fagy, tűz, árviz éri a vetést, így rajta lesz, hogy ellene tegyen. — S ha nem lesz fagy, tűz, ár — lesz „sulyegyen“. tásukra, az esküdtekhez intézett kifogástalan tíz kérdő­­pont felolvasása után, az ügyet a vétkesség tényének megbírálása végett az esküdteknek kiadja. Az esküdtek visszavonulván, alig pár percznyi tanácskozás után elnökük Münster Tivadar által a kérdésekre adott feleletek átnyujtattak, s ezek szerint vádlott a köztisztviselő ellen elkövetett rágalomban egyhangúlag, a magán­személy ellen elkövetett rágalomban pedig 11 szóval vétkesnek nyilvánít­tatott s a sajtóbíróság által 3 havi fogságban és 300 írt pénzbírságban, nem különben 232 írt per­költségekben végrehajtás terhe mellett elmarasztal­­tatott. Az ítélet tehát megvolna, de végrehajtása még nem lehetséges, mert a sajtó­eljárást szabályozó igaz­ságügyi miniszteri rendelet 83. §. értelmében a fog­ság büntetést újabb esküdtszéki tárgyalás nélkül vég­rehajtani nem lehet s így ezen ügyben, még egy 6-ik tárgyaláshoz lesz szerencsénk. X. Eskü­dtszéki tárgyalás. Október hó 13-án tartatott meg ötödizben a Bártfai Géza miskolczi illetőségű, jelenleg ismeretlen tartózkodású czipész , illetőleg adóvégrehajtó ellen az esküdtszéki tárgyalás. H. elnök: Puky, Birák Giczey és Szmrecsányi. Esküdtek: Münster Tivadar, Major János, Deil Jenő, Szerényi Ede, Schifbeck Mátyás, Werfer Károly, Koretko Antal, Kontsér Mihály, Klimkovics Flóris, Timkó József, Vaskor József és Schirger Emil ren­des. Regen Antal és Ladó Károly póttagok. Vádló : Mihalovics Sándor, Miskolcz városa főkapitánya, ügyvéde: Bulyi Dezső. Minthogy vádlott most sem jelent meg, a tár­gyalás tulajdonképi kezdetét csak délelőtti 11 órakor vette, a­mikor is vádlott nyitott ajtóknál kikiáltatván, a sajtóbiróság elnöke előadá a szőnyegen lévő sajtó­per rövid történetét, mely szerint a sajtóbiróság je­len ügyben már ötödször kénytelen összeülni, a vád­lott makacssága s különféle ürügyek alatt beadott semmiségi panaszok miatt, — előadá, — hogy vád­lott már egy ízben vétkesnek találtatván, a sajtóbiró­ság által pénzbírságban s a felmerült költségekben elmarasztaltatok, hogy a jelenlegi tárgyalás vádlott kérelme folytán tűzetett ki, melyre vádlott ismét meg nem jelent; de minthogy a sajtó­törvény illeté­kes szakasza a törvényszerűleg megidézett vádlott ellen a tárgyalást megejtetni rendeli, éppen úgy, mintha jelen volna, annál fogva a tárgyalást megnyitottnak nyilvánítja s mindenekelőtt a vádlevelet s annak csato­mányait felolvastatni rendeli. Hogy mi foglaltatik a vádlevélben és csatolmá­nyaiban, mi képezte a sajtó­tárgyalás tárgyát, azt e helyütt újból ismertetni feleslegesnek tartjuk. A nyomozati iratok, erkölcsi s más, a vádló úr irányában elismerést szavazó bizonylatok és okiratok felolvasása, — nemkülönben a megjelent Ádám Já­nos és Deutsch Ignácz tanuknak kihallgatása után,­­ az elnök a bizonyítási eljárást befejezettnek ki­jelentvén, vádló ügyvédjét a vád előterjesztésére fel­hívta, ki is méltólag neheztelvén vádlott makacsságára, sajnálattal emlékezett meg a magyar sajtótörvény méltóságának ilyen makacs megsértéséről. A sajtóbí­róság és az esküdtek elé terjesztette, hogy vádlott ellen a vétkest már csak azért is szükség kimondani, mert rágalmai annyira gyávák, hogy azok védelme­­zésére bíróság előtt megjelenni nem is mer; másod­szor, mert makacssága s sérteni akaró szándéka ha­tárokat nem ismer; a mennyiben azért használ fel minden eszközt, — hogy vádló urnak minél több költséget okozhasson; mert, úgymond, — ki ennyi tiszteletlenséget tanúsít az igazságszolgál­tatás ezen legszentebb intézménye ellen, az megérdemli, hogy érezze az igazság sújtó karjait. — Ezek után részletezte a tényálladékot, — felsorolta a bizonyíté­kokat s kérte vádlottra a vétkest kimondani. A sajtóbiróság elnöke vázlatban előadja a tár­gyalás menetét s figyelmeztetvén az esküdteket hiva­ Budapest, októb. 16. Gyönyörű szép őszi napokat élünk! Esténkint a corsó csak úgy el van lepve a sétáló publikum gomolygó tömegétől, mint akármelyik nyári nap al­konyán. Olcsó mulatság, és amellett „korszerű“ s elegáns , azonkívül pedig még igen czélirányos, prak­tikus. Hogy olcsó, az nyilvánvaló dolog azon körül­ményből, hogy nem kerül egy krajczárba sem; hogy korszerű: mutatja annak általános gyakorlása; hogy elegáns: erről felel a fővárosi publikum egyhangú véleménye; hogy praktikus, az is könnyen belátható. Ugyanis nagyon alkalmas e hely a borult kül­politikai láthatár tisztázására avagy még borúsabbá tételére; a­mit is felváltva szívós erél­lyel gyakorolnak azon tisztes kinézésű öregurak, kik heves taglejtésekkel igyekeznek egymást kapac­itálni ama két kérdésben, hogy lesz-e háború, vagy sem. Továbbá igen prakti­kusan használható e hely azon megbecsülhetlen sze­rencsé­s előny elérésére, hogy pl. az alsóbb rendű miniszteri hivatalnokok méltóságos főnökeik lebegő fejöltönyeitől többször érintessenek, s így alapos okuk legyen előléptetésükre vonatkozó reményeik fejében, néhány pohár pilsenivel megtámogatni egészségöket. Igen alkalmas e hely továbbá a budapesti hölgyek által felkarolt védegyleti mozgalom eredményének demon­strálására, és ez itt teljes mérvben gyakoroltatik is azáltal, hogy becses női tagokra akasztva mutattatnak be a Monaszterly & Kusmik által Párisból csak e hetekben hozott legújabb őszi divatu ruhák. A vidék­ről felkerülő polgártársak pedig igen jól felhasznál­hatják a sorsot arra, hogy színről színre megláthassák akár a miniszteri bársonyszékek birtokosait, akár a parlament kiválóbb tagjait, akár saját kerületük jö­vendőben híressé levő honatyját, akár pedig a „köz­vélemény“ gyártóit. Nem is említve mindezek mellett azon magától értetődő dolgot, hogy a corsó azon hely, melyen a pesti fiatalság szive imádottjait, lelke ideáljait szokta kiválasztani s esténkint színről színre láthatni, amiből aztán (félig meddig) az is következik, hogy házasság­­kötések üdvös tényei is épülnek fel a corso kényel­mes sétára alkalmas asphaltjára. Szóval mindezekből világos, hogy a corso min­den tekintetben nagyvárosias s a kor praktikus fel­fogásának megfelelő sétálóhely, minélfogva e kis reclamot bizonnyal megérdemelte. * * * A corsóról jerünk a népszínházba, hol most az „Uj peleskeiek“ czimü meghatározhatlan valamivel traktálja a publikumot Kákossy úr. A szinlapon Tinódy Lajos van a darab szerzőjének mondva, mely álnév alatt sokak véleménye szerint Toldy István lappang, mint lappangott volt álnév alatt, midőn a „Jó hazafiak“ czimü darabja került a nemzeti színház deszkáira. Csakhogy mig akkor a darab jósága miatt volt kiváncsi a publikum a szerzőre, most e furcsa valami szörnyű silánysága fürkészteti vele a szerzőt, kiben ha csakugyan Toldy urat csípik el, nem nagy dicsőségére fog válni. Mert hát hiszen a darabban megjelentett dolgok megtörténhettek ugyan a főváros­ba mulatni jött vidéki urakkal, hanem ez még nem elég ok arra, hogy egyszermind mulattatok is legye­nek, aztán meg nagyon elhihető dolog ugyan, hogy a parlagi gavallérok discursusában a „disznóság“ „trágya“ stb. szavak elégszer előfordulnak, hanem ez sem elég ok arra, hogy az ilyféle kifejezések, életek, még­pedig művelt közönség elé vihető s mulattató életek legyenek. Általában Rákossy úr nagyon helyesen csele­kednék, ha a népszínház tulajdonképi czélja felől mihamarább igyekeznék magának alapos s helyes tudomást szerezni ahoz értő emberektől, kiktől meg­tanulhatná, hogy a nemzet közadakozásából felépült díszes színház nem arra való, hogy abban a pajtás­kodás révén haszontalan, silány s a franczia szin-

Next