Abauj-Kassai Közlöny, 1877 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1877-11-22 / 47. szám
11 évfolyam. 1877* Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kovács utcza 21. sz. a. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő.HP Leveleit csak bórmentesen fogadtatnák el. A lap megjelenik: minden csütörtökön. 47. szám. Sássá, novembsr hó 224a. ......... .... yjx »ojj J < . J .. . ... . . . Előfizetési feltételei * *helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre... 6 írt — kr. Félévre...........3 „ — „ Negyedévre.. 2 „ 50 „ Hirdetési díj : 5 hasábos petit sorért 6 kr. Bélyegdij hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 3 hasábos petitsor 20 kr. Hirdetési és előfizetési díjak a szerkesztőséghez bérmentve intézendők. Hirdetéseket elfogad s jogérvényesen nyugtáz Koseh és Scharf könyvi kőnyomdája is Kassán. ABAIJ-KASSAI Politikai és vegyes tartalmú hetilap. A szakemberek: A kormány zug-firkászai ugyancsak vetekednek a szolgalelkűségben. Nincs oly szent ügy, melynek ledorongolására, s nincs oly absurdum, melynek védelmére ne vállalkoznának, ha a kormány úgy parancsolja. Tisztelt olvasóközönségünk előtt tudvalévő dolog, hogy a képviselőház többségének magatartása a bank-törvényjavaslattal szemközt, illetőleg e javaslatnak megszavazása országszerte nagy ingerültséggel találkozik. A főváros polgársága ez ingerültségnek tényleges kifejezést adandó, népgyűlést hirdetett, s ma már tudjuk e népgyülés eredményét is. A kormánypárti sajtó e népgyülés létrejöttét megakadályozandó , előbb nevetségessé akarta tennni az agitáczió megindítóit, s az egész mozgalmat olyannak tüntette fel, mintha ez néhány obskúrus szélsőbali ember fészkelődése volna. E taktika nem fogott a fővárosi polgárság józan értelmén, s minthogy e mozgalom napról-napra nagyobb mérvű kezdett lenni, s a népgyülés elég impozánsnak ígérkezett arra, hogy a kormánynak s mamelukjainak kényelmetlen legyen, más eszközhöz folyamodtak a népgyülésen hozandó s a kormánypártnak valószinüleg nem kedvező határozatok ellensúlyozására. A népgyülés nem kompetens közeg arra, hogy közgazdasági szakkérdésekben az ő véleménye figyelembe vétessék. Ez a jelszó, mely köznyelven körülbelül annyit tesz: hallod-e te nép! te ostoba vagy, a te neved hallgass! Majd ha eljön a választások napja, akkor ismét okos leszesz, felséges nép ! programm-igéretekben nem lesz hiány, mindent megígérünk, mi hiúságodnak kedvez; az Ígéret úgy sem kerül semminkbe sem, s bolond, a ki megtartja. De addig ne idétlenkedjél s ahelyett, hogy népgyülésezel, dolgozzál inkább, hogy keserves keresményeddel megtölthessük a deficit-lyukas állami pénztárt. Hanem hát ezek a nagyon bölcs irodalmi lakájok, kik parancs szóra írnak, nem gondolják meg, hogy e semmibe sem vett és csak a képviselő választások alkalmával dédelgetett s óriásilag megcsalatott nép ma már szintén gondolkozik. A szakismeret hiányát lobbantják szemére. De hát minő szakismeret kívántatik annak megítéléséhez : megtartotta-e valaki ígéretét ? Az írott s nyomtatott szót nem lehet eltüntetni semmiféle taktikus mesterfogással. A nép előkeresi azokat a szép hangzású programmokat, mérlegeli a bennük foglalt gyönyörű ígéreteket, s kutatja , mikép váltottak be ezek. Ehhez nem kell semmiféle szakismeret, csak józan természetes ész. És mi nem titkoljuk örömünket a fölött, hogy a nép valahára gondolkozni kezd. Nem is kívánunk egyebet tőle, csak hogy lásson, gondolkozzék, Ítéljen s a szerint cselekedjék. Ez úgyis csak az első lépés volna a menekülésre azon lethargiából, melybe 67. óta rendszeres következeteséggel sülyesztetett a lelkiismeretlen ámitók s szószegő becstelenek légiója által. De mindezektől eltekintve, nagyon elkoptatott frázis, a népnek minduntalanul szemére lobbantani a szakismeret hiányát. Ugyan kérjük azt a szakismeretet hánytorgató irodalmi cselédséget, nem volna szives megszámlálni azokat a nemzetgazdasági szaktudósokat a mi parlamentünkben. Bizony, bizony nagyon csekély számra fognak akadni. De ha nem is volna oly csekély a valódi nemzetgazdasági szaktudósok száma, mint aminő valóban, ki garantirozza nekünk, hogy ezek a szaktudósok lelkiismeretes, jó hazafiak-e egyszersmind ? Erre válaszoljanak, s győzzék meg megdönthetően s kétséget kizáró érvekkel a „fészkelődő“ népet, hogy a Wahrmannok, Falkok, Kautzok s egyéb efajta szaktudósok jobb hazafiak, mint ama 109 képviselő, kiknek lelkiismeretük nem engedé meg, hogy Magyarország összes hitelét a Lukamok és Wodiánerek bankjától tegyék függővé. Az meg pláne nevetséges dolog, hogy azonban meghonosításán törik fel őket, hogy amit az országgyűlési többség megszavaz, az ellen agitácziót megindítani bűn. Először is amit az országgyűlés megszavaz, az még nem törvény, azzá csak a fejedelem szentesítése után válik; aztán ily elv mellett a többség, ha teljesen kivetkőznék kötelességérzetéből s hazafiságából, még eklatánsabb módon, és nem csak hitel és közgazdaság dolgában áruba bocsáthatná hazáját. Nem akarjuk ezt jelenleg senkire sem vonatkoztatni, — de a parlamentarizmus annyira képtelennek bizonyult be nálunk érdekeink megvédésére, hogy ily eshetőségek sem tartoznak többé a lehetetlenségek közzé! Szidalmak helyett örüljünk inkább a nép éberségén ! Ez, és csupán ez fogja megóvni a hazát a bukástól, mely felé a „szakemberek“ vezetik. Hedry Bódog. Páris a sedáni csata után. Sok nagy világvárost láttam, de sehol és soha oly kábító érzés el nem fogott, mint midőn először léptem ki Páris boulevardjaira! Nem ok nélkül nevezik Párist a világ modern Babylonjának, de valóban az is. Az óriási boulevardokon különösen esténként, sűrű méhrajként hemzseg, tódul a néptömeg, a fogatok különféle nemei váltakozva robognak el a bámuló idegen szemei előtt; a nagyszerű kivilágítás, a fényesebbnél fényesebb kirakatok, a kávéházak előtt henyélő úri osztály, — a lárma, zaj, zsibongás, a népesség örökvidám hangulata félénk izgatottságba ejti az idegent, ki mindezt először látja! Beám legalább Páris első látáskor ezen hatást idézte elő: én, ki Bécsben, Münchenben, Berlinben, Nizzában, szóval mindenütt — néhány óra alatt otthonosnak éreztem magam, a nagy világvárosban örök időkre elveszett idegennek képzeltem magamat. Nem tapasztaltad-e nyájas olvasó, hogy vakító szépségű nő első láttára a leggyakorlottabb rové is első pillanatban vakmerőségnek tartaná ily nagy szépség meghódíthatásának gondolatát; lehetetlennek látszik a gondolat, hogy ily fejedelmi női alakhoz akadjon méltó férfiú, kit szerelmével megajándékozzon ! Páris pedig a legszebb nőnél is szebb, és eltompult idegekkel kell birnia annak, ki nyájasan csábitó mosolyát a megszokás czonizmusával viseli el. Óh de ha akkor látnátok Párist, midőn valamely nagy eszme, nemzeti hiúságának megsértése, vagy valamely katasztrófa, 2 miliő különben is heves vérű franczia és hozzá még párisi vérét hevesebb mozgásba hozza, mintha vulkán nyílna meg lábaid alatt, vagy mintha az utolsó ítélet harsonája szólalna meg. Mirabeau szenvedélyes forradalmi alakja, Danton a büszke néptribün, a vérben fetrengő Marat, Robespierre halvány, fenyegető prózával, vérfagyasztó hideg tekintetével: mintha ily napokon mindannyian sírjaikból keltek volna fel; a háttérben mintha látnák a múlt század nagy forradalmának bőszült légióit, és azok női fúriáit, kik emberhúst esznek és embervért szomjaznak; tán most is ott áll a tér közepén a guillotine s mintha látnék a rettenetes Sámsont, a hóhért, amint XVI. Lajos és Marie Antoinette fejét az ujjongó tömegnek felmutatja! Füleinkben cseng a rettenetes forradalmi dal: „9a ira, 9a ira. Les aristocrates á la lanterne,“ mely oly sok ártatlannak vált halotti zsolozsmájává! Azt mondják a költők és a szemtanuk, hogy nincs borzasztóan fenségesebb természeti látvány a háborgó tengernél, midőn hullámait bősz vihar korbácsolja, és midőn az iszonyú látványhoz a világítást az ég czikázó villámai szolgáltatják. Én ezt tagadom ! Ezt azok állítják, kik nem látták még Párist forradalom napján ? Kétszer volt alkalmam a forradalmi Parist látni, először szeptember 4-én, a sedáni csata után, a köztársaság kikiáltásakor, és másodszor márczius 18-án a kommune véres kezdetekor. — Jelen czikkemben szeptember 4-dikéről akarok futólagosan, főbb vonásakban megemlékezni, s ha látni fogom, Segélyezzük a törököt! Budapest, 1877. november 16-án. A császári ottomán Főkonzulátus Budapesten (200 frt) kétszáz forintnak, egy db. cs. aranynak és egy ezüst forintnak, valamint 11 kilo lépésnek vételét elismeri, melyet t. sz.» „Abauj-kassai Közlöny“ szerkesztősége a császári ottomán hadsereg sebesültjei számára szives volt átadni és saját kormánya nevében köszönetét fejezi ki az adományozóknak ezen nagylelkű ajándékért. Ha 1 i1 a főkonzul. — Újabban kaptunk 4 irtot egy névnapot ünneplő társaságtól, lépést pedig Junger Gyulánétól és Docskalik Józseftől. Az „Abauj-Kassai Közlöny“ t. szerkesztőségének, Kassán, Angyal Jánosnak, Forgách A. kereskezés elleni perében hivatott tanú Matyasovszky Ágoston kassai lakos megítélt tanudiját2 friban a török sebesültek javára ajánlván fel, van szerencsém azt ide csatolva illetékes helyre juttatás végett t. szerkesztő úrhoz beküldeni. Kassán, 1877. évi novemb.ró 12-én. Bodnár Ferencz, kir. albiró. A harcztérről. — Az ázsiai harcztérről ismét kedvezőtlen hir érkezett; Kars vára négy heti vitéz védelem után nov. 18-án reggel kapitulált. Az aladjadaghi szerencsétlen ütközet után, mint látszik, készületlenül állott Kars vára a hosszabb ostromra, élelemmel, lőszerrel nem volt eléggé ellátva, új készletek előteremtésére nem maradt idő és így Armenia e legfontosabb hadászati pontja orosz kézre került. Kars kapitulációjának, félni lehet, még további bajkövetkezményei is lesznek az ázsiai karcztéren. Az itt felszabaduló jelentékeny orosz sereg részint a Batum, részint az Erzerum ellen működő csapatok erősbítésére fog sietni, s e két ponton is oly roppant túlerővel fognak az oroszok fölléphetni, hogy a megfogyott s főleg tüzérség dolgában rendkívül gyenge török sereg alig fog sikerrel ellenállhatni. Orosz forrás az erősség elfoglalását következő-hogy a közönség jelen soraim olvasásánál nem unatkozik túlságosan, azon esetben alkalmilag a kommune mozgalmairól is irok egyet mást. A francziánál, de különösen a párisinál nincs normális viszonyok közt kedélyesebb, udvariasabb, előzékenyebb, vidámabb nép; erre vonatkozólag eredeti adoma jut eszembe, mely 1862-ben Tóth Kálmánnal történt meg Francziaországban ! Tóth Kálmán fogadott ugyanis egyik magyarországi utitársával vasúti utazás közben (ha jól emlékszem, Párisból Versaillesba mentek) miszerint sikerülend neki franczia utitársait, a közmondásos franczia udvariasság daczára, gorombaságra ingerelni. Valamelyik közbeneső állomáson hölgy szállott be a kocsiba, és erre franczia utasaink, mintegy jelszóra, mindannyian kilökték az ablakon szivarjaikat, csupán csak T. K. folytatta szándékosan szivarozását. Hozzá fordul egyik franczia utitársa és udvariasan megszólítja: „Bocsásson meg uram, hogy megszólítani bátorkodom, de ön valószínűleg nem vette észre, hogy kocsinkba egy hölgy szállott be.“ „De igen, észrevettem“, válaszolt nagy füstfelleget fújva a szeme közé T. K. „Ah, bocsánat,’ ezer bocsánat uram, folytatá a franczia, csak most veszem észre, hogy ön idegen; természetesen tehát ön nem ismerheti azon bevett társadalmi szokásunkat, miszerint mi nők jelenlétében soha sem szivarozunk.“ „És mi lenne abból, ha én önnek figyelmeztetése daczára is folytatnám a szivarozást?“ kérdés. K. „Oh uram, kérem, ne tegye ezt, viszonzá hévvel a franczia, mert ez esetben a kocsi vezet- * * Hí t t