Abauj-Kassai Közlöny, 1877 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1877-11-22 / 47. szám

11 évfolyam. 1877* Szerk­esztőség és kiadóhivatal: Kovács utcza 21. sz. a. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szer­kesztőséghez intézendő.­­HP Leveleit­­­­ csak bórm­entesen fogadtatnák el. A lap megjelenik: minden csütörtökön. 47. szám. Sássá, novembsr hó 224a. .........­ .... yjx »o­jj J < . J .. . ... . . . Előfizetési feltételei * *­helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre... 6 írt — kr. Félévre...........3 „ — „ Negyedévre.. 2 „ 50 „ Hirdetési díj : 5­ hasábos petit sorért 6 kr. Bélyegdij hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 3 hasábos petitsor 20 kr. Hirdetési és előfizetési díjak a szerkesztőséghez bérmentve intézendők. Hirdetéseket elfogad s jogérvényesen nyug­táz Kos­eh és Scharf könyv­­i kőnyomdája is Kassán. ABAI­J-KASSAI Politikai és vegyes tartalmú hetilap. A szakemberek: A kormány zug-firkászai ugyancsak vetekednek a szolgalelkűségben. Nincs oly szent ügy, melynek ledorongolására, s nincs oly absurdum, melynek védelmére ne vállalkoznának, ha a kormány úgy parancsolja. Tisztelt olvasóközönségünk előtt tudvalévő do­log, hogy a képviselőház többségének magatartása a bank-törvényjavaslattal szemközt, illetőleg e ja­vaslatnak megszavazása országszerte nagy ingerült­séggel találkozik. A főváros polgársága ez ingerültségnek tény­leges kifejezést adandó, népgyűlést hirdetett, s ma már tudjuk e népgyülés eredményét is. A kormánypárti sajtó e népgyülés létrejöttét megakadályozandó , előbb nevetségessé akarta tennni az agitáczió megindítóit, s az egész mozgal­mat olyannak tüntette fel, mintha ez néhány obs­kúrus szélsőbali ember fészkelődése volna. E taktika nem fogott a fővárosi polgárság józan értelmén, s minthogy e mozgalom napról-napra nagyobb mérvű kezdett lenni, s a népgyülés elég impozánsnak ígérkezett arra, hogy a kormánynak s mamelukjainak kényelmetlen legyen, más eszköz­höz folyamodtak a népgyülésen hozandó s a kor­mány­pártnak valószinüleg nem kedvező határozatok ellensúlyozására. A népgyülés nem kompetens közeg arra, hogy közgazdasági szakkérdések­ben az ő véleménye figyelembe vétes­sék. Ez a jelszó, mely köznyelven körülbelül an­­­nyit tesz: hallod-e te nép! te ostoba vagy, a te neved hallgass! Majd ha eljön a választások napja, akkor ismét okos leszesz, felséges nép ! programm-igéretek­­ben nem lesz hiány, mindent megígérünk, mi hiú­ságodnak kedvez; az Ígéret úgy sem kerül sem­minkbe sem, s bolond, a ki megtartja. De addig ne idétlenkedjél s a­helyett, hogy népgyülésezel, dol­gozzál inkább, hogy keserves keresményeddel meg­tölthessük a deficit-lyukas állami pénztárt. Hanem hát ezek a nagyon bölcs irodalmi lakájok, kik parancs szóra írnak, nem gondolják meg, hogy e semmibe sem vett és csak a képviselő vá­lasztások alkalmával­ dédelgetett s óriásilag meg­csalatott nép ma már szintén gondolkozik. A szakismeret hiányát lobbantják szemére. De hát minő szakismeret kívántatik annak megíté­léséhez : megtartotta-e valaki ígéretét ? Az írott s nyomtatott szót nem lehet eltün­tetni semmiféle taktikus mesterfogással. A nép előkeresi azokat a szép hangzású programmokat, mérlegeli a bennük foglalt gyönyörű ígéreteket, s kutatja , mikép váltottak be ezek. Ehhez nem kell semmiféle szakismeret, csak józan természetes ész. És mi nem titkoljuk örömünket a fölött, hogy a nép valahára gondolkozni kezd. Nem is kívá­nunk egyebet tőle, csak hogy lásson, gondolkozzék, Ítéljen s a szerint csele­kedjék. Ez úgyis csak az első lépés volna a menekülésre azon lethargiából, melybe 67. óta rend­szeres következeteséggel sülyesztetett a lelkiisme­retlen ámitók s szószegő becstelenek légiója által. De mindezektől eltekintve, nagyon elkoptatott frázis, a népnek minduntalanul szemére lobbantani a szakismeret hiányát. Ugyan kérjük azt a szakismeretet hánytorgató irodalmi cselédséget, nem volna szives megszámlálni azokat a nemzetgazdasági szaktudósokat a mi par­lamentünkben. Bizony, bizony nagyon csekély számra fognak akadni. De ha nem is volna oly csekély a valódi nemzetgazdasági szaktudósok száma, mint a­minő valóban, ki garantirozza nekünk, hogy ezek a szak­tudósok lelkiismeretes, jó hazafiak-e egyszersmind ? Erre válaszoljanak, s győzzék meg megdönt­hetően s kétséget kizáró érvekkel a „fészkelődő“ népet, hogy a Wahrmannok, Falkok, Kautzok s egyéb efajta szaktudósok jobb hazafiak, mint ama 109 képviselő, kiknek lelkiismeretük nem engedé meg, hogy Magyarország összes hitelét a Lukamok és Wodiánerek bankjától tegyék függővé. Az meg pláne nevetséges dolog, hogy azon­ban meghonosításán törik fel őket, hogy a­mit az országgyűlési többség megszavaz, az ellen agitá­­cziót megindítani bűn. Először is a­mit az országgyűlés megszavaz, az még nem törvény, azzá csak a fejedelem szen­tesítése után válik; aztán ily elv mellett a többség, ha teljesen kivetkőznék kötelességérzetéből s haza­­fiságából, még eklatánsabb módon, és nem csak hi­tel és közgazdaság dolgában áruba bocsáthatná hazáját. Nem akarjuk ezt jelenleg senkire sem vonat­koztatni, — de a parlamentarizmus annyira képte­lennek bizonyult be nálunk érdekeink megvédésére, hogy ily eshetőségek sem tartoznak többé a lehe­tetlenségek közzé! Szidalmak helyett örüljünk inkább a nép éber­ségén ! Ez, és csupán ez fogja megóvni a hazát a bukástól, mely felé a „szakemberek“ vezetik. Hedry Bódog. Páris a sedáni csata után. Sok nagy világvárost láttam, de sehol és soha oly kábító érzés el nem fogott, mint midőn először léptem ki Pár­is boulevardjaira! Nem ok nélkül ne­vezik Párist a világ modern Babylonjának, de va­lóban az is. Az óriási boulevardokon különösen esténként, sűrű méhrajként hemzseg, tódul a néptömeg, a fo­gatok különféle nemei váltakozva robognak el a bámuló idegen szemei előtt; a nagyszerű kivilágí­tás, a fényesebbnél fényesebb kirakatok, a kávéhá­zak előtt henyélő úri osztály, — a lárma, zaj, zsi­­bongás, a népesség örökvidám hangulata félénk izgatottságba ejti az idegent, ki mindezt először látja! Beám legalább Páris első látáskor ezen ha­tást idézte elő: én, ki Bécsben, Münchenben, Ber­linben, Nizzában, szóval mindenütt — néhány óra alatt otthonosnak éreztem magam, a nagy világvá­rosban örök időkre elveszett idegennek képzeltem magamat. Nem tapasztaltad-e nyájas olvasó, hogy va­kító szépségű nő első láttára a leggyakorlottabb rové is első pillanatban vakmerőségnek tartaná ily nagy szépség meghódíthatásának gondolatát; lehe­tetlennek látszik a gondolat, hogy ily fejedelmi női alakhoz akadjon méltó férfiú, kit szerelmével meg­ajándékozzon ! Páris pedig a legszebb nőnél is szebb, és eltompult idegekkel kell birnia annak, ki nyája­san csábitó mosolyát a megszokás czonizmusával viseli el. Óh de ha akkor látnátok Párist, midőn vala­mely nagy eszme, nemzeti hiúságának megsértése, vagy valamely katasztrófa, 2 miliő különben is heves vérű franczia és hozzá még párisi vérét hevesebb mozgásba hozza, mintha vulkán nyílna meg lábaid alatt, vagy mintha az utolsó ítélet har­sonája szólalna meg. Mirabeau szenvedélyes forradalmi alakja, Danton a büszke néptribün, a vérben fetrengő Marat, Robespi­erre halvány, fenyegető prózá­val, vérfagyasztó hideg tekintetével: mintha ily na­pokon mindannyian sírjaikból keltek volna fel; a hát­térben mintha látnák a múlt század­ nagy forradal­mának bőszült légióit, és azok női fúriáit, kik em­berhúst esznek és embervért szomjaznak; tán most is ott áll a tér közepén a guillotine s mintha lát­nék a rettenetes Sámsont, a hóhért, amint XVI. Lajos és Marie Antoinette fejét az ujjongó tömegnek felmutatja! Füleinkben cseng a rettenetes forra­dalmi dal: „9a ira, 9a ira. Les aristocrates á la lanterne,“ mely oly sok ártatlannak vált halotti zsolozsmájává! Azt mondják a költők és a szemtanuk, hogy nincs borzasztóan fenségesebb természeti látvány a háborgó tengernél, midőn hullámait bősz vihar­ kor­bácsolja, és midőn az iszonyú látványhoz a­­ világí­tást az ég czikázó villámai szolgáltatják. Én ezt tagadom ! Ezt azok állítják, kik nem látták még Párist forradalom napján ? Kétszer volt alkalmam a forradalmi Parist látni, először szeptember 4-én, a sedáni cs­ata után, a köztársaság kikiáltásakor, és másodszor márczius 18-án a kommune véres kezdetekor. — Jelen czik­­kemben szeptember 4-dikéről akarok futólagosan, főbb vonásakban megemlékezni, s ha látni fogom, Segélyezzük a törököt! Budapest, 1877. november 16-án. A császári ottomán Főkonzulátus Budapesten (200 frt) kétszáz forintnak, egy db. cs. aranynak és egy ezüst forintnak, valamint 11 kilo lépésnek vételét elismeri, melyet t. sz.» „Abauj-kassai Köz­löny“ szerkesztősége a császári ottomán hadsereg sebesültjei számára szives volt átadni és saját kor­mánya nevében köszönetét fejezi ki az adományozók­nak ezen nagylelkű ajándékért. H­a 1 i­1 a főkonzul. — Újabban kaptunk 4 irtot egy névnapot ünneplő társaságtól, lépést pedig Junger Gyulánétól és Docskalik Józseftől. Az „Abauj-Kassai­ Közlöny“ t. szerkesz­tőségének, Kassán, Angyal Jánosnak, Forgách A. keresk­­ezés el­leni perében hivatott tanú Matyasovszky Ágoston kassai lakos megítélt tanudiját2 friban a török se­besültek javára ajánlván fel, van szerencsém azt ide csatolva illetékes helyre juttatás végett t. szerkesztő úrhoz beküldeni. Kassán, 1877. évi novemb.­ró 12-én. Bodnár Ferencz, kir. albiró. A harcztérről. — Az ázsiai harcztérről ismét kedvezőtlen hir érkezett; Kars vára négy heti vitéz védelem után nov. 18-án reggel kapitulált. Az aladjadaghi szerencsétlen ütközet után, mint látszik, készületle­nül állott Kars vára a hosszabb ostromra, élelem­mel, lőszerrel nem volt eléggé ellátva, új készletek előteremtésére nem maradt idő és így Armenia e legfontosabb hadászati pontja orosz kézre került. Kars kapitulációjának, félni lehet, még további bajkövetkezményei is lesznek az ázsiai karcztéren. Az itt felszabaduló jelentékeny orosz sereg részint a Batum, részint az Erzerum ellen működő csapa­tok erősbítésére fog sietni, s e két ponton is oly roppant túlerővel fognak az oroszok fölléphetni, hogy a megfogyott s főleg tüzérség dolgában rend­kívül gyenge török sereg alig fog sikerrel ellenáll­hatni. Orosz forrás az erősség elfoglalását következő-hogy a közönség jelen soraim olvasásánál nem unatkozik túlságosan, azon esetben alkalmilag a kom­mune mozgalmairól is irok egyet mást. A francziánál, de különösen a párisinál nincs normális viszonyok közt kedélyesebb, udvariasabb, előzékenyebb, vidámabb nép; erre vonatkozólag ere­deti adoma jut eszembe, mely 1862-ben Tóth Kálmánnal történt meg Francziaországban ! Tóth Kálmán fogadott ugyanis egyik magyarországi uti­­társával vasúti utazás közben (ha jól emlékszem, Párisból Versaillesba mentek) miszerint sikerülend neki franczia utitársait, a közmondásos franczia ud­variasság daczára, gorombaságra ingerelni. Valamelyik közbeneső állomáson hölgy szál­lott be a kocsiba, és erre franczia utasaink, mint­egy jelszóra, mindannyian kilökték az ablakon szivar­jaikat, csupán csak T. K. folytatta szándékosan szivarozását. Hozzá fordul egyik franczia utitársa és udvariasan megszólítja: „Bocsásson meg uram, hogy megszólítani bá­torkodom, de ön valószínűleg nem vette észre, hogy kocsinkba egy hölgy szállott be.“ „De igen, észrevettem“, válaszolt nagy füst­­felleget fújva a szeme közé T. K. „Ah, bocsánat,’ ezer bocsánat uram, folytatá a franczia, csak most veszem észre, hogy ön ide­gen; természetesen tehát ön nem ismerheti azon bevett társadalmi szokásunkat, miszerint mi nők jelenlétében soha sem szivarozunk.“ „És mi lenne abból, ha én önnek figyelmez­tetése daczára is folytatnám a szivarozást?“ kérdé­s. K. „Oh uram, kérem, ne tegye ezt, viszonzá hévvel a franczia, mert ez esetben a kocsi vezet- * * Hí t t

Next