Abauj-Kassai Közlöny, 1880 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1880-09-16 / 38. szám
a háborító újdonság czáfolatát sehol sem olvastam — akkor mit adjunk mi azokra a szentelő kezekre s mit adjunk azokra a szentelt tárgyakra, melyeket a katholikus hívők ma napig tiszteletben tartottak, kegyelettel őriztek? Szentelt olaj, szentelt hamu, szentelt viz stb. továbbá a templom-, oltár-, temető-, harang-, kápolna-, kereszt- és gyertyaszentelésről azt mondja az egyházi szertartás, hogy ezek az isten különös uralma alá, vagy az ő szolgálatára szenteltetnek és szentelményeknek neveztetnek. E szentelt tárgyakat tiszteletben tartja minden hivő katholikus, sőt a kevésbbé vallásosaknak avagy éppen vallástalanoknak sem jut soha eszökbe : e tárgyak fölött élczelődni, gúnyolódni. No már, hogy a pelenka „az isten különös uralma alá, vagy az ő szolgálatára szenteltetnék“, abban Tamás vagyok. Mi a szentelt tárgyakat tiszteletben tartjuk, de nem tarthatjuk tiszteletben a megszentelt pelenkát, melynek az a különös rendeltetése van, hogy a születendő infáns avagy infánsnő igen csúnya dolgokat kövessen el benne. Somoskeőit, mint gyermeket, elítélték 6 havi lánczban töltendő börtönre, mert a megszentelt kehelylyel szentségtelenül bánt: az a pelenka is meg van szentelve, s annak a pelenkának szentelt voltát a születendő gyermeke hó 11-én már megszületett s infánsnői minőségben jutott a szentelt pelenkákba. Szerk.s respektálni ép úgy nem fogja, mint Somoskeői. Mivel különb már most istennek egyik gyermeke a másiknál ? Erre várok feleletet, mely ha kielégítő lesz, akkor utána járok, hogy a megszentelt pelenkából — annak használata után — egy darabot megkérdhessek, s azt pestis ellen ereklye gyanánt megőrizhessem. És ha e czikkecském büdös — aminthogy csakugyan büdös — annak nem én vagyok az oka, hanem azok, akik pelenkákat szentelnek. Egy katholikus, Kassán, ISSO-ik évi szeptember hó 16-án és következő napjain tartandó bor-, szőlő-, borászati, és szőlészeti eszköz-kiállítás valamint az ezzel egybekötött borvásár részletes programmja. 1. A kiállítás, és az ezzel egybekötött, első kassai borvásár folyó hó 16-án reggeli 9 órakor fognak a királyi gazdasági tanintézet főépületében ünnepélyesen megfuttatni és folyó hó 20-án estek 8 órakor ünnepélyesen bezáratni. 2. A megnyitási ünnepélyhez a meghívott vendégek a főépület kapujánál szállanak ki kocsijaikból , máskülönben a kocsik csupán a díszkapunál állhatnak meg. 3. A helyiség szűke miatt a megnyitási ünnepély napján délelőtti 10 óráig terjedő időtartam alatt csupán meghívó jeggyel bírók léphetnek be a főépületbe. 4. A megnyitási ünnepély folyama alatt, azonkívül pedig a kiállítás további 5 napjain délután 3 órától 6 óráig a helybeli katonai zenekar, a kiállításnak helyszínén , déli és esteli étkezések alkalmával pedig Dankó nemzeti zenekara az étkezési helyiségekben fogja a közönség óráit kellemessé tenni. E zeneprodukciókhoz külön beléptidíj nem fizetendő. 5. Az ünnepély terén felállított étkezési helyiségek a közönség igényeinek megfelelőleg láttattak el és alulírott bizottság felügyelete alatt állanak. 6. A megnyitási ünnepély napján Sehalkház nagy vendéglőjében estel 8 órakor díszvacsora rendeztetik. Jegyek a kiállítás titkári irodájában a helyszínen, vagy a városban Maurer Rezső urnái (Maurer udvar) és Sehalkház vendéglőjében, délután 4 óráig válthatók. Egy teríték ára 3 írtban lett megállapítva, beszámítva e terítékhez tartozó, borból és sörből álló italnemeket is. 7. Rendfenntartás érdekében kéretik a közönség, hogy magát a jelvényekkel ellátott rendezők és őrök utasításaihoz alkalmazza. Netán előforduló panaszok a titkári irodában jelentendők be. 8. Épületek belsejében dohányzás nem engedtetik meg. 9. A kiállítási helyiségen kívül a gazdasági tanintézet valamennyi gyűjteménye és berendezései nemkülönben hozzátartozó egyébb épületei díjtalanul tekinthetők meg. 10. E kiállítás tartama alatt egyúttal a felsőmagyarországi múzeum naponként reggeli 10 órától déli 1 óráig, vasárnap kivételesen díjtalanul, a többi napok alatt pedig 20 kr. beléptidíj mellett zárva leend. A kiállítás naponként reggeli 9 órától délutáni 6 óráig szakadatlanul nyitva tartatik. A borvásár azonban naponként déli 12 órától 1 óráig szünetet tart. 6 óra után csupán az étkezési helyiségek maradnak zárva a közönség szolgálatára, 13. Belépti jegyekért személyenként 20 kr. fizetendő. Gyermekek és katonaság őrmestertől lefelé felét fizetik. Állandó jegyek 50 lerért kaphatók. Visszatérti jegyek nem szolgáltatnak ki. 13. Belépti és állandó jegyek a kiállítási pénztárnál kaphatók. A végrehajtó-bizottság. az igazság érdekében. Az „Abauj-kassai közlöny“ egyik legközelebbi számában, hol a kassai borkiállitók névjegyzéke közzé tétetik, az újdonságok rovatában azon megjegyzést is találtam, melyet a „K. Zeitung“ is felvett , hogy a Hegyalja nem vesz méltóan részt a borkiállításon és borvásáron, ám lássa következményeit. Szabad legyen nekem, mint szintén hegyaljai embernek, ezen közleményre, a következő megjegyzést tennem. Amennyire én a hegyaljai viszonyokat jelen mostoha körülmények között ismerem, alig van néhány nagyobb bortermelőt és borkereskedőt kivéve, a termelők nagy része azon helyzetben, hogy a kiállításra és borvásárra valamit hozhatna. Azok a nagyobb bortermelők és borkereskedők pedig tudtommal mind megjelentek teljes számmal a kiállításon és borvásáron. A Hegyaljaiak specialitása az asszubor ! Bármily bőtermése legyen is a Hegyaljának, ha nincs asszuja, majdnem mindig roszszürete volt. A 70-es években általán kevés asszubor termett, a szegény Hegyaljára igen mostoha évek jártak. A 78-ki és 79-ki bőtermés a bortermelőket inkább csak nagy költségbe zavarta, anélkül, hogy általában költségeik megtérítésével boraikon túladhadtak volna. A Hegyalja könnyebb asztali borával, milyen a két utóbbi bőévekben is általában termett, más asztali bortermő vidékkel nem versenyezhet, nem is akar versenyezni, annál kevésbbé avval a borkiállításra jönni. Tudjuk azt itt Kassán is, hogy a szerednyei és hejezi asztali bort közönségesen felül helyezik a Hegyaljai hasonnevű bornak, szívesebben fogyasztják, sőt drágábban is fizetik, mint a hegyaljait. A hegyaljai szőlőbirtokosok általában csak bortermelők, a pincze kezeléshez vajmi keveset értenek, s terményeiket rendesen már tőkehiányuknál fogva ií, nyers állapotban eladják, s evvel a Hegyaljai borkereskedést is az illető vevők, saját területükre, talán a külföldre teszik át. Arra kellene nekünk, úgy a magas kormánynak leginkább odahatni, hogy borainkat magunk tegyük kivitelképessé s ne engednék a nyers terményeket külföldre kivinni. Ahhoz pedig megkivántatnék szakszerű pinczekezelés, elegendő olcsó tőkével, hogy a termelők maguk tennék boraikat kivitelképessé, mely által jövedelmüket is nagy mértékben növelhetnék. A Hegyaljának sok vidéki bortermelője is van, de kiket a kereskedelmi- és iparkamara a borkiállítási részvételre fel nem szólíthatott, mert nem tudta az illetők lakhelyét. Ha pedig az illetőket a kamara felszólítása lakhelyükön találta , ott az illetők nem rendelkezhettek, mert boraik rendesen a hegyaljai városokban vannak lepinczézve. Különben magam is azt hiszem s megengedem, hogy ha a nagy tekintetű kereskedelmi- és iparkamara, a borkiállítási szervező bizottságba pár tekintélyesebb hegyaljai bortermelőt meghívott volna, hogy akkor azok nevével és aláírásával sikerült volna talán több kiállítót megnyerni. Kresz János: Adtuk „az igazság érdekében“ a fennti védekezést, de nem hagyhatjuk megjegyzés nélkül. Aki nincs azon helyzetben, hogy „a kiállításra és borvásárra valamit hozhatna“ , az otthon marad. De mi éppen azon nagyobb bortermelők és borkereskedők neveivel nem találkozunk a jelentkezők névsorában, kiknek van mit kiállítaniok és eladniuk. — Hogy a Hegyalja 78. és 79-iki czankót ki nem állíthat, az nagyon természetes. De mi éppen amiatt hallottuk a hegyaljaiakat szüntelen panaszkodni, hogy mostanság csak a gyönge asztali boroknak van keletjök, holott a hegyaljai erős és aszúborok a pinczékben veszteglenek. Napfényre tehát velők ! Az pedig, hogy a hegyaljai szőllőbirtokosok a pinczekezeléshez nem értenek , egyenesen a mellett szól, hogy — drága faktorok közvetítése nélkül — boraikon mielőbb túladjanak, ami csak akkor lehetséges, ha az eladó borának minőségéről a vevő közvetlen tudomással bir s az — Nagysád könnyezik ?! Lám, lám, az egyszerű történet mint meghatotta. Szolgálok egy vigabbal — ugyancsak a hűtőjének világából. Czime : „A ki másnak szöktet.“ Gazsi igen víg czimbora volt, mig bele nem esett azon hínárba, melynek szerelem a neve. De itt aztán vége volt mindennek. Felhagyott a bor itallal (annak előtte nem vetette meg), mellőzte a dohányozást — s már-már attól kezdtünk félni, hogy Tanner módjára az ételről is leszokik. Egy kereskedőnek — ki, mellesleg mondva újkori Harpagon volt, — szőke fürtű, éjszemű leánya után vetette magát. A lány, mint Gazsi erősíté — igen fiatal — alig 16 éves rózsabimbó. — Tapasztalatlan és ártatlan. Ilyen feleség kell nekem, — szólt elragadtatva Gazsi. — S rajtad kívül nem jár senki a házhoz? — Egy német klavier-mesteren kívül egy lélek sem. De ettől nincs mit tartanom, sovány mint a hét szűk esztendő s csak töri a magyar nyelvet, meg sem értenék egymást. — Vigyázz, mert a szerelmeseknek kevés szó kell! Gazsi csak mormogott, s rohant Ilonkájához. Mintegy 2 hó múlva titokzatosan sugárülembe : — Megszöktetem a kicsikét, mert atyja, a vén zsugori, nem akarja beamterhez nőül adni. — Készen van már terved ? — Oh igen! Holnapután szürkületkor kocsira ülünk, S . . . be hajtatunk s ott Isten és emberek előtt megesküszünk. Egy hó múlva visszatérünk s hiszem, ez idő alatt az öreg is meggondolja magát — áldását adja s boldogságunk teljes leend. — Helyes, nagyon helyes! S a lelkész hajlandó lesz benneteket összeadni? Ismered őt? — Nem ösmerem, de mint hallom, rendkívüli előszeretettel viseltetik a titkos házasságok iránt — s igy remélem teljesíti kérelmünket. — Sok szerencsét s boldogságot! — szólók mosolyogva, eziért nem házasodik ? Egy kedves nőösmerősöm az elmúlt napokban e kérdéssel zaklatott: —• Miért nem házasodik? Adtam a bájosnak külömbnél külömb, kitérőnél kitérőbb feleleteket, de ez mind hasztalan volt. Éva lánya, ki csacskaságáról volt nevezetes, szakadatlanul a régi nótát fújta. Mit tehettem kényelmetlen helyzetemben okosabbat ? kielégítettem kíváncsiságát. — Miért nem házasodom ? — kérdi nagysád. Nagyon egyszerű okból. A nőknél csupán egy jó tulajdont ismerek: „a hűséget a hűtlenségben!“ S minthogy nem akarom a szarvakkal megáldott férjek légióját szaporítani, szívesebben maradok az örökké becses udvarlók sorában, kiket rendesen a hűtlenségben hűséggel boldogítanak az eper ajkak. — Ön téves fogalmakat táplál a nőnemről — védekezik hallgató nőm. — Korántsem nagyság. Állításaim szin aranyból készültek, praxison alapulnak. S hogy meggyőzzem kegyedet azok helyességéről, pár rövid szerelmi históriával szolgálok, melyeknek, ha úgy tetszik, a „novelette“ nevet is adhatjuk. Az elsőnek legyen czime: az ibolya hős. Mi által fejezhetjük ki leginkább egy hölgy iránti vonzalmunkat ? Mi a legszerényebb s mégis a legkedvesebb meglepetés ? Mi más, mint a virágok, a szabad természet szindás lakói. Így gondolkozott Alfréd barátom is, midőn a szép Jellába bolondult. Jella imádta a virágot. Irtózott a pénztől. Hogy miért imádta a virágot ? mert maga is virág volt, s mint ilyen óhajtotta volna magát Alfréd úr családi édenébe „feleség“ minőségben átplántálni. A pénzt pedig azon egyszerű okból vetette meg, mert Alfréd dühös ellensége volt a mercantilismusnak, Jella pedig, nagyon természetes, tetszelegni óhajtott, mert csak Alfrédben vélte feltalálhatni a jámbor férjnek valót. Hogy volt-e Alfrédnek komoly szándéka ? nem tudom. De hogy lángolt hölgye után, arra esküt mernék tenni. E nagy lángnak volt kifolyása az a temérdek ibolya bouquet, mely télben-nyáron, ősszel-tavasszal, szóval az év minden szakában Jella nagysámnak csupa véletlenségből nyitva hagyott ablakába vándorolt. Reggel aztán meg volt a kellemes meglepetés — s délután a „köszönöm édes barátom“ féle phrázis. Alfréd boldog volt, hogy ibolyái nagyobb elismerésben részesülnek, mint másnak 100-as banknótái. Egy szép nyári napon a nyakamba borult, s túl boldogan rebegő; megnősülök, édes barátom, — a szép Jella lesz nőm ! — Gondold meg jól, szólok az én szokott modoromban. Mert én, mi tűrés tagadás, ugyanoly alakú, szallaggal ellátott ibolyákat látok X ... reserve leitinand gomblyukában pompázni, mint a minőkkel te Jellát boldogítod. — Hogyan gondolhatsz ilyet? X. ugyanazon kertésznél csináltatja, kinél én. — Meghiszem, édes barátom. De úgy előrelátásból jó lesz, ha midőn már az egyik ablakot tele raktad ibolyával, a másik ablakon, úgy véletlenül bepillantasz. Ki tudja, a te rózsádat nem öntözi-e ott csók esővel egyenruhás kertész. Úgy is volt. Bepillantott. 8 képzelje, a szép Jella a leitinand karjaiban feledte az ibolya hőst. Másnap Alfréd kihívta a leitinandot. A leitinand keresztül lőtte Alfrédot. Könnyek között kísértük ki a virágokkal borított koporsót. tt a szép Jella még csak egy szál ibolyával sem viszonozta a megboldogulttól szekér számra nyert csokrokat. Mint hullám, Alfréd halála után változott a Jella vérkeringése. Nem imádja a virágokat, de költi a leitinand anyai örökét. Két nap múlva estel 9 órakor ajtómon ko