Abauj-Kassai Közlöny, 1884 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1884-07-10 / 28. szám

XIII. évfolyam 1884. (139—28. szám. Kassa, Kiadóhivatal és szerkesztőség: Kovács utcza 7- sz. Szerkesztőtárs lakása: Kovács-utcza 16 sz Semmit sem közlünk, h­a nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Levelek­­»c ABAt­J-TORNAMEGYEI és KASSAI KÖZLÖNY. T­á­rs­ad­almi h­eti­lap. Abauj-Tornamegye hivatalos közlönye. j­úli­us hó 10-én. Előfizetési feltételek helyben há­hoz hordva, v. vidékre postán küldve Egész évre 6 frt — kr. Félévre. ... 3 „ — „ Negyedévről „ 50 „ Hirdetési dij 4 hasábos petit sorért 6 kr. Bélyegdij hirdetésenként­­ 30 kr. Nyílttól' 4 hasábos petit­sor 20 kr. Il­r­detési és előfizetési díjak a kiadóhivatalhoz b­ér­me­n­tv­e küldendők, csak bérmentesen fogad­tatnak el. A lap megjelent minden csütörtökön. Előfizetésre való felhívás. Lapunkat megnagyobbítottuk, a me­gye közönségének rendelkezésére bocsátot­tuk s megtettük mindazon intézkedéseket, melyek­ szükségeseknek mutatkoztak, hogy a lap a hézagpótláson felül is emelkedjék. Immár a megye közönségén a sor, hogy a lapot fentartsa, sőt több: virágzóvá tegye. Reméljük is, hogy nem fog kelleni megbánnunk a cserét, annál kevésbbé sodortatunk oly helyzetbe, hogy vissza­cse­réljük a régi állapotot. Bízunk, bíznunk kell, hogy az ígért támogatás egyesek s a ható­ság és hatósági közegek részéről nem ma­rad papíron, s­e reményben, e bizalommal nyitjuk meg a beállt félévre az előfizetést, mely marad a régi, vagyis Félévre..................3 frt . kr. Negyedévre . . . . 1 x 50 » Kassán, 1884. évi junius hó 25-én. Az Abauj-Tornamegyei és Kassai Közlöny* kiadóhivatala. A tanév végén. Lapunk, mint városunk és megyénk tár­sadalmi közlönye, nem hagyhat figyelmen kívül semmi olyan mozzanatot vagy intéz­ményt, mely hivatva van közvetlenül városunk és megyénk, közvetve pedig országunk műve­lődését bármilyen irányban és csekély mér­tékben előmozdítani. Annál kevésbbé mulaszt­hatja el a tanügy, a műveltség ezen elsőrangú tényezője iránti érdeklődésének minden alka­lommal kifejezést adni. S kínálkozhatik-e erre kedvezőbb pillanat, mint a tanév vége ? vagyis azon időszak, midőn minden intézeti elöljáróság összegezi a vezetése alatt álló tan­erők tíz havi működésének eredményét; sta­tisztikai adatokkal mutatja ki az erkölcsi és tanulmányi magaslatot, melyre az intézet növendékei emelkedtek, s szívhez szóló sza­vakkal bocsátja el ez utóbbiakat kedves szü­lőik körébe. Városunk nevelési és tanügyi állapotához ezúttal már csak azért sem akarunk részlete­sebben szólani, mivel azoknak leghűbb tükrét részben m­ai számunk más hasábja tárja t. olvasóink elé. A tanár urakhoz sem intézzük szózatunkat, mert nincs okunk kételkedni az ő lelkesedésükben és ügybuzgalmukban, s meg­vagyunk győződve, nem rajtuk múlt, hogy kitűzött ideális czéljukat egészben el nem érték. Hanem a t. szülőkhöz fordulunk, figyel­meztetni akarjuk őket a nagy feladatra, mely­nek megoldása tőlük függ, s a terhes felelős­ségre, melyet a két havi tanítási szünet rájuk ró. Tévesen fogják föl az iskolai szünidő czélját, kik azt gondolják, hogy a gyermek­­ ezen időszakban mindazt mellőzheti, mi az­­ év folyamán kötelessége volt, mintha az isko­lában csak olyan foglalkozásokkal töltenék az időt, melyeknek eredményét az élet nélkülöz­hetné . Pedig a helyesen berendezett élet csak folytatása a jó iskolának. Nem állítjuk ugyan, hogy a növendék csak úgy legyen befogva a szellemi munkába, mint tíz hónapon keresztül volt. Nem. Sőt óhajtjuk, hogy a szülő engedjen gyermekének nagyobb szabadságot; ha körülményei engedik vezesse ki a szabad természetbe, tétessen vele hosszabb ideig tartó mozgásokat, sétákat, gondoskodjék testet edző, kellemesen szóra­koztató, kedélynemesítő időtöltésről is, de ne engedje meg, hogy egész idejét ily irányban használja fel, hanem szoktassa eleve a terv­szerű élethez s tanítsa meg, miként lehet czélszerű beosztással a kellemest a hasznossal és szükségessel egyesítve rendelkezésére álló idejét testi és szellemi fejlesztésére értéke­síteni. Hangsúlyozzák előttük, hogy a tanítási szünet legyen a pihenés, de ne a henyé­­l­és ideje. Az erőgyűjtés idejének is mondják, s ha ezt helyesnek fogadjuk el, semmiesetre nem fogjuk a czélját a semm­it­­­­tevésben keresni, mert miként testi erőt csak­­ az által szerezhetünk, ha rövid szünetelésekkel­­ egybekötött folytonos tevékenységet fejtünk ki, úgy a szellemi erőt is csak az által lehet­­ növelni, ha azt alkalmas anyagon czélszerűen­­ gyakoroljuk. A semmittevés elgyöngít, képtelenné tesz a munkára. Foglalkoztatni kell tehát az ifjúságot a szünidő alatt is. Ennek módja azonban igen sok szülőnél nagy gondot okoz , s másoknál pedig épen az ellenkezőt tapasz­­­­talhatjuk: — s a szünidő czélja se ott, se itt­­ nincs elérve. Régi elv már az, hogy a test fejlésének arányban kell állni a lélek fejlesztésével, mert csak e kettő együtt képez ép embert. A szünidő alatt e kétféle fejlesztés lebegjen min­den szülő szeme előtt, de sohasem az egyik­nek rovására a másik. A test fejlesztésére nézve elmondtuk nézeteinket fentebb. Szabad levegőn való moz­gás, sétálás, fürdés s igy tovább. Az ifjúság szellemi fejlesztésére a legna­gyobb befolyással az olvasás van, de az ered­mény igen különböző lehet. Egynek használ, másnak árt; egyik ismereteket, képzettséget szerez általa s lelkét a jóra vezérli, másik káros hajlamokat s visszás elveket sajátít el. S e nagy különbséget az olvasás tárgya, valamint az olvasás módja é s szokása ered­ményezi. Olvastassunk gyermekeinkkel a szünidő alatt, de jól vigyázzunk, hogy mit adunk kezeikbe. Az oly könyvek olvasása, melyekben a bűn szépítve adatik elő, vagy épen védel­­meztetik, az ifjúban a rossznak természetes utalását meggyengítik s ő a bűnt, mely ártatlan világításba helyezve rendszerint szeretetre­­méltóan ecseteltetik, megtanulja. Azonban nemcsak a rossz könyvek idéznek elő káros eredményt, hanem a jó könyv is lehet rossz eredmén­nyel egybekötve, ha komolyság, mé­lyebb czél nélkül, csupán azért olvasunk, hogy a gyorsan bekövetkező unalmat elűzzük képzelődésünk kellemes foglalkoztatása által, m­íg olvasás közben gondolatunk csak a mu­latságosra van irányozva s az igazán mívelő részt, mely a jó könyvet valóban becsessé teszi, egészen figyelmen kívül hagyjuk. Ily olvasás mellett nem az oly könyveket fogják az ifjak keresni, melyek oktatásra és képzésre irányulnak, hanem azokat, melyek szórakoz­tatásra vannak szánva. Ebből származik a felületesség is. Az olvasás üdvös csak úgy lehet, ha a tárgy helyes megválasztását a használás helyes módjával kapcsoljuk össze. Tanulságos köny­veket adjunk az ifjúság kezébe s a szülő ellenőrizze az olvasás módját alkalmas kérdé­sekkel, hogy meggyőződhessék arról, ha vál­jon figyelmesen olvasott-e a növendék; tudja-e, hogy egyik dolog hogyan fejlődött a másikból; ha f igyelt-e az alakra, nyelvezetre s az egész­nek szerkezetére . Szóval számon kell kérni az olvasás eredményét s ez által alkalmat nyújthatunk önálló nézet alkotására is, s meg­kedvel­tethetjük a komolyabb olvasmányokat. Ha így tölti el az ifjúság a szünidőt, nem lesz az henyélés, de pihenés. Eg­y antispiritisztikus pár Kas­sán és a spiritizmus. Hosszú falragaszok tették kiváncsivá a kassai közönséget oly produkcziókra, melyek iránt minden állású és műveltségű ember nagy érdeklődéssel van, már csak azért is, mivel természetünknél fogva az általánossá vált realisztikus gondolkodás daczára is még mindig hatalmas vonzerőt gyakorol reánk mindaz, a­mi sejtelmes, titokzatos. Tódult is a közönség az előre tudható nagy hőségtől vissza nem riasztva a színház falai közé, de úgy hiszem, az egyes osztályok különböző reménytől voltak kecsegtetve. A kevéssé művelt rész szellemidézést várt, s elég nagy bátorságot érzett magában sokak társaságában farkasszemet nézni a sírjából fölbolygatott szellemmel, akár jó, akár rossz fajból legyen az; a művelt egyének pedig, s ezek között különösen azok, kik a spiritiz­­mus mibenlétéről némi tájékozással bírtak, azt vélték, hogy alkalmuk lesz, érzéki fölfo­gás által megismerkedni azon tüneményekkel, melyek rendkívüliségüknél fogva a legtudósabb egyéneket zavarba hozták, s arra ösztönözték, hogy értelmezésükre az eddigiektől különböző, s nem csekély elméletről tanúskodó hipoté­ziseket állítsanak föl. Megelégedve tértek-e vissza onnét ? vagy az emberiség közös és kikerülhetlen sorsa : a csalódás, még e téren is üldözte a közönsé­get ? Erre felelni bajos ugyan, mert a meg­elégedettség tényezői legnagyobb mennyiség­ben alanyi színezetűek. De tekintetbe véve a több oldalról hallott nyilatkozatokat, azt mondhatjuk, hogy senki sem sajnálta azon pár órát, melyeket át kellett izzadnia, mert az ügyes és nem mindennapi tehetsé­gekkel fölruházott antispiritisztikus pár oly élvezetessé tudta tenni az estét, hogy igen sok a művelt osztályhoz tartozó egyénben fölébresztette az élénk vágyat ismételve ki­tenni magukat a gőz jótékony hatásának. A bámulat tárgyát első­sorban Pey kis­­sasszony képezte, kinek rendkívüli emlékező­tevékenysége s ügyessége kérdéses tárgyak és nevek, nemkülönben gondolatok kitalálásá­ban zajos tapsokra ragadta a publikumot, s lelkesedésében egészen megfeledkezett arról, hogy produkczióinak sikerében méltó társát illeti meg az oroszlán­rész, amennyiben annak kér­dezés és járás által nem csekély feladatot kel­lett megoldania. De azért Homes úr iránt sem volt háládatlan, s nem fukarkodott elis­merésének kifejezésében, még pedig nem ob­ligát udvariasságból, hanem mivel azt a ro­konszenves egyéniség finom modora, elegáns mozdulatai, meglepő mutatványai, s azokat kisérő szellemes megjegyzései által magának kivívta. De mindezek daczára talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy a közönség mindkét osz­tálya csalódhatott is. Az egyik, mivel látott ugyan szellemet, de ez nem volt igazi; a má­sik pedig azért, mivel a bemutatott spiritiszti­­kus tünemények nem voltak azok, melyek a spiritizmus követőinek főtámpontjait képezik, s melyeknek természetes úton való megfej­tése által a szereplők föl volnának jogosítva az „antispiritista“ név viselésére. Ez utóbbi megjegyzésünk talán sok ol­vasónknál visszatetszést szülhet, mert vádként hangzik, s azért kötelességünknek tartjuk ez állításunkat kielégítőleg indokolni. S azt leg­egyszerűbben úgy véljük tehetni, ha körül­­vonalazzuk a spiritizmus mibenlétét, s TÁRCZA. Beteg­ vagy . . . Beteg vagy, szerelmem, Szőke kis galambom. Kiiny csillog szememben, Mint harmat a lombon . — S mig te az én zokogásom Búslakodva nézed: A szeretet Istenéhez Imádkozom érted. Orczádról a rózsa Hová lett, hová lett ? A sok kínos óra Be haloványnyá tett! . . . Kék szemed is olyan, mintha Nem a régi volna: Boldogító mosolyának Nincs meg csak a­­ romja. Beteg vagyok én is, Epeszt a búbánat . . . Csöndesen, titokban Hervadok utánad. Óh de engem, óh de engem Akármi hú érhet: Imádkozni, sírni én csak Érted tudok, — érted! Thuróczy Endre. Finomság a jótt­evésben. (Francziából.) (Vége.) Rövid ideig élhetvén férjével, még csak nyugdija sem járt. S minthogy a gyermekek­nek jutandó nevelési pótlék is az atya szol­gálati évei­ s nyugdíjhoz való igényéhez van kötve, természetes, hogy az özvegy nyugdíjat nem élvezvén, a gyermekei nevelési pótléká­nak sem örvendezhetett szegény. Másrészt megvolt benne az a mélyen meggyökerezett tudat, mely a megpróbáltatá­sok között hathatós tényezőt képez a létért való küzdelem kivívásában. Míg a munkát bírta, míg a szükségese­ket magának megszerezni tudta: kegyelmet, jótéteményt legjobb barátaitól sem akart el­fogadni. Ha hel­lyel-közzel meglátogató barátnője, Lina grófnő, Sz.­ grófné, őt e miatt olykor­­olykor gyöngéden m­egleczkéztette, Laura ön­érzetes hangon határozottan utalt arra, mikép addig, míg Isten őt erőben és egészségben megtartja, neki nem lehet elfogadnia azt, mi tulajdonképen azokat illetné, kik magukkal és övéikkel teljesen tehetetlenek. Pedig — úgy­mond — mennyien és újra mennyien vannak az ilyenek. Vajha a társadalom azon része, a­melyik nélkülözéseket nem szenvedve, sőt még csak névről sem ismerve, fölöslegekben bővel­kedik, — ezekre iparkodnék figyelemmel lenni s nekik elviselhetővé tenné a nehéz életet, kibékítvén őket sorsuk sanyarú voltával. Én büszke vagyok rá, hogy saját munkásságom eredményéből — ha szűkén is, de telik a mindennapira; telik gyermekeim egyszerű, tiszta ruházhatására és neveltethetésökre. Igen ám , de egyszer szegény Laurának ezen egyetlen kereseti forrása is elapadt. Hosszabb időre beteggé lön. Nem dol­gozhatott. Lina grófné ismerte Laurát. Tudta, hogy szűk anyagi viszonyai daczára is fénkült lelke mennyire vissza riad a gondolattól, hogy gyer­mekeit más kegyelméből tengesse. Ezen oly alkalommal látjuk együtt a két barátnőt, midőn Lina grófné minden módot fölhasznál, hogy Laurát engedékenységre s reá bírja, mikép legalább addig, mig egészsége helyreáll, hagyja el a szerény bérházat s gyer­mekeivel együtt költözzék át a v—i kastélyba. — Biztositlak — úgymond — férjem is a legelőzékenyebb vendégszeretettel fog fogadni téged és kedves gyermekeidet. — Nem tehetem, — válaszol Laura. — Bocsáss meg, angyalom ! határozott vonakodásom miatt, úgy rémlik nekem, hogy megsérteném azon emléket, mely boldogéit férjemhez fűzi még most is egész valómat; megsérteném azon kötelességet, melyet reám, gyermekeimmel szemben, férjem halála óta kettős hivatásom ró, mert azon időtől fogva én nemcsak anyja, de egyúttal atyja is vagyok gyermekeimnek. Első­sorban az én teendőm : beszerezni a háztartás, az élet fentart­ására megkivántató szükségleteket és kellékeket. — Jól van s veszi föl újra Lina grófnő a szót. — Ha tehát adományt már semmi módon elfogadni nem akarsz; ha házam ven­dégszerető tűzhelyénél egyáltalában nem véled föltalálhatni azon üdítő nyugalmat, melyre egészséged teljes helyreállása érdekében annyira utalva vagy­ egyet kérek tőled csak, csak egy dolgot, hogy bebizonyíthassam irántad való mély szeretetemet és barátságomat. Több ízben hallattad és hangsúlyoztad előttem, hogy vajha a társadalomnak javakban bővelkedő része azokra fordítana figyelmet, kik inkább segélyre vannak szóróiva, mint te vagy. Én a javakat fentartom ezek számára. De van nekem mind a javakon kívül még egy fő javam, erős akara­tom, ismeretem, jártasságom a kézi munkában, kedvem hozzá: — engedd meg, hogy — miután te magad, ha csakugyan nem akarod végképen tönkre tenni magadat, meg nem felelhetsz pár hétig azon kötelességeidnek, melyeket az R— kereskedő czég iránt vállal­tál, nehogy az előlegezést és hitelt tőled ott megvonják, — engedd kérlek, miszerint én tehessek helyetted eleget e kötelezettségednek. Én, barátnőd, akarok dolgozni helyetted ! —­ Lelkem barátnőm ! drága, jó Linám! Ez — irántam és gyermekeim iránt való sze­­retetednek oly páratlanul fényes bizonyítéka, hogy ezt visszautasítanom már lehetetlenség. Elragad, fölmagasztal engemet. Lelkem egész mélyében át van hatva. Érzem, tudom, látom im, hogy az ember csupán fele baráti szere­­teténél fogva is már csakugyan legnemesebb teremtménye Istennek. A munkában való he­lyettes ittetésemet általad a legmélyebb hálával fogadom. Isten e téren egyenlőnek alkotott. Nincs ok reá, hogy magamat itt bármily kis mértékben is háttérbe szorítottunk, a veendő jótétemények folytán nyomorultnak, lealacsonyítottnak érezzem és tartsam. Egyike a legszebb jeleneteknek játszódott le a két barátnő közt mostan. Laura és Lina grófnő egymás keblén pihentek. Amannak szívét a meggyőződés, — hogy míg barátai vannak,, barátai az embernek, kik érte dolgozni, munkálkodni készek, addig el­hagyatva nincsen, — érzékenyitő melegével átjárván, meghatottsága a grófnő arczára hul­lott néhány forró kénycsepp alakjában halálra méltó kifejeztetését. A grófnő ellenben csak most, életében először, de oly hatál­lyal, hogy emléke nála állandóan és örökké tartósan megmaradt, érezte, hogy már a munkaképesség, a készség , erőink­nek mások javára való felhasználására, oly megelégedést szül a kebelben, hogy ahhoz fogható tiszta öröm alig van, vagy egyáltalá­ban tán nincs is. Lina grófnő ez időtől kezdve idejét igen bölcsen osztotta be a nemes szórakozás és a komoly munka között. Varrt, hímzett épen

Next