Abauj-Kassai Közlöny, 1884 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1884-10-23 / 43. szám

Xm. évfolyam 1884. I _____________ Kiadóhivatal és szerkesztőség: Kovácautcza 7- sz-Szerkesztő lakása: Fö-utcza 93. sz Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Levelek 654—43. szám. ABAUJ-KASSAI KÖZLÖNY. Vegyes tartalmú hetilap. Kassa és Abauj-Tornamegye társadalmi életének képviseletére. Kassa, október hó 23-án. J______________ Előfizetési feltételei helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve- Egész évre 6 frt — kr. Félévre ... 3 „ — „ Negyedévre I „ 50 „ Hirdetés", dij 4 hasábos petit sorért 6 kr Bélyegdij hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 4 hasábos petitsor 20 kr. Hirdetési és előfizetési dijak a kiadóhivatalhoz bérmentve küldendők, csak bérmentesen fogadtatnak el. A lap megjelen: minden csütörtökön. NNemzeti ügy./ (Abauj-Torna megyének megszivlelésül). Egy nagy horderejű, intenzióiban messze ható kérdés foglalkoztatja ma Európa legtöbb államainak gondolkozó fejeit. Ez a nemzetiségi ügy. Itt-ott a mozgalom lázas alakban jelentkezik, másutt meg pláne a józanság medréből is kicsapva, fékvesztetten tör c célja felé, nem tekintve azt, ha rohanásával nemzeteket semmisít is meg. Ki ne ismerné fel ez utóbbiak táborában a pangermanizmus és planszlavizmus eszeveszett törekvéseit ? ! Ez a folyton éhező két Meloch rettegteti ma Európát s legnagyobb diplomatáinknak nem egy álmatlan élet szereznek, hogy megtartsák a századok folyamán eddig megőrzött örökséget. Csak egy futó pillantás Európa térképére s lehetetlen megdöbbenéssel nem gondolnunk az éjszak és kelet felől reánk nehezedő kolosszra! E maroknyi kis ország, beékelve ide Európa szivébe, körülvéve jobbára ellenségek által j E néhány milliónyi magyarság, küzdve még saját hazájában is nemzetiségi aspiratiók ellenében ! Valóban bámulatra, csodálatra méltó egy nemzet ez, mely évszázadok viharaiban meg tudta tartani országát, mely ki birta heverni a tatárjárást, kiheverte Mohácsot, a török hódoltságot ; mely magyar tudott maradni akkor is, mikor annak lenni bűnnek tartatott; mely hazát örökített reánk akkor is, mikor a hazaszeretet ezerivel gazdagította a martyrologiumot! Lehetetlen áhítattal nem tekintenünk nemzeti Géniuszunk felé, mely a történelemben fényes múltat jegyzett fel s nagy jövőt ígér, ha lesz erőnk, lesz akaratunk a jelenben biztos alapra fektetni azt. Igen, a nemzeti Géniusz szól hozzánk s követeli tőlünk, hogy minden erőnkkel, megfeszített akarattal munkáljuk életfeladatunkat. Hogy pedig ezt tehessük, nekünk is bele kell mennünk a ma már általánossá lett mozgalomba. Nekünk is rá kell lépni a cselekvőség terére, ha csak azt nem akarjuk, hogy az általános mozgalom a föld szintéről elseperjen, avagy a kedvezőbb esetben : absorbeáljon. Minket belső viszonyaink is arra kényszerítenek, hogy sorompóba szálljunk, mert polyglott állam létünkre bőviben vagyunk a nemzetiségeknek s Európa államai között legbővebben a nemzeti mozgalmaknak. De éppen ez a szerencsénk, mert ez ösztönöz minket az elhatározó cselekvésre; ezek a viszonyok teszik jogosultá a magyar nemzetiségi kérdést, hogy"természetszerű hivatásunknál fogva államalkotó, államfenntartó, vezérlő és kormányzó hatalmunkat, megtartsuk és a nekünk kimért idők végeiglen biztosítsuk. Egyrészről a már európai általános kérdéssé vált nemzetiségi mozgalom, másfelől hazánk határain belül már-már akuttá vált nemzetiségi aspirációk arra utalnak, hogy minden helyes utat-módot felhasználjunk a magyar álla mész ie megszilárdítására. MegeshetTk, hogy e procedúráknál itt-ott kényszerű érvágást is kell alkalmaznunk , ámde a létért való küzdelemben az erélyesebb, drastikusabb orvoslási mód sokkal biztosabban vezethet sikerre. E gyógyítási módban nem lehet figyelmen kivül hagynunk az államellenes és dissolutiora vezető nemzetiségi üzelmeket. Ezek már csak erélyes és gyors megfenyítéssel orvosolhatók. Tudtára kell adni a szédelgőknek, hogy a magyar korona területén csak a magyar nemzetiségi kérdés lehet egyedül jogosult, hogy egyedül a magyar elem kezében jogosult a vezérszerep, minden eltérő törekvés hazaárulás. Nem lehet érdekünkben a magyar nemzetiségi kérdésnek oly színezetet adni, mint a minő a pánszlávizmust oly ijesztőin» jellemzi ; mert mi a jogosság és igazság terén állunk s azon meg is akarunk maradni. A jogosság és igazság pedig nagyon megfér a humanismussal és testvéri szeretettel. Azért mi a velünk testvéri egyetértésben élő, idegen nyelvet beszélő honfitársainkat e szeretetben továbbra is megtartani akarjuk; diakarjuk azt is, hogy magyarnyelvünket ők is elsajátítsák, hogy ez által jobban megértve egymást, ne csak a jog, hanem a testvéri szeretet változhatatlan kötelékeivel hozzánk fűződjenek, velünk egyesüljenek s szt. István koronájának jogait az egész világ által elismertessék. Ennyiből áll a magyar nemzetiségi kérdés, mely sérelmet nem okoz senkinek, sőt ellenkezőleg: megvalósulásával biztosítja államiságunkat, megszilárdítja a külföld előtt tekintélyünket, súlyt ad nekünk Európa népcsaládai között, a testvéries szeretet áldásaival árasztja el belső munkásságainkat, erőt és ösztönt nyújt arra, hogy kifejtve tehetségünket, biztosítsuk állami létezésünket. ■ Aki a magyar kérdés ilyetén megvalósításában velünk van, az a mi barátunk, testvérünk, honfitársunk , aki e munkásságban nincs velünk, a határainkon kivid etlenségünk, belül hazaáruló. Védekezni fogunk az elsők ellen, leszercnk megtenyelni az utóbbiakat. Hogy pedig ezt megtehessük: komoly, határozott és czélravezető akcióba kell lépnünk. Elismeréssel adózunk a magyar kormányzó államférfiaknak, akik a magyar kérdést kiváló figyelemben részesítik...ámde mindent az állami omniipotenciától várni, kevés önbizalomra mutat. E nagy feladat megoldása nem egyedül a kormány kötelessége, osztozkodni kell a munkában minden egyes állampolgárnak. Társadalom és egyesek találhatnak itt elég tenni valót, csak megértsék a hívó szót, csak meg tudják választani a helyes eszközöket. Sarasul egye fején találta a szöget, mikor vést terjesztő egyesületet. Ezzel a jelszó ki lett adva s csakhamar hazánk felvidékének több megyéjében visszhangra talált az. Ennek nyomán alakult meg a felvidéki közművelődési egyesület, mely máris érezteti működésének áldásos voltát. Abanj Tornavármegye sem maradhat hátra a hazafias mozgalomban s idején valónak látjuk figyelmeztetni annak vezérlő férfiait, hogy a megyei magyarosító egyletet mielőbb megalakítsák. Kevés vármegyének van oly nagyszámú és tekintélyes intelligentiája, mint e megyének s ha vezérférfia erélyes kezekkel látnak a kezdeményezéshez, meg vagyunk győződve, hogy a megyei intelligencziában buzgó támogatásra találtidnak. Szivünkből óhajtjuk, hogy szavunkat mielőbb siker koronázza. Mártonfy Márton: A biztosítási ügy. 1. Az elemi csapások nem csak kéretlen s rettegett vendégei szoktak lenni egy falusi gazdának, de egyúttal oly ellenségei is, melyek nyomán pusztulás, elszegényedés s igen sok esetben végbukás is jár. Mily öröm nézni a pompájában diszlő mezőt a rajta lévő isteni áldással, rengő kakasAszókkal. A ki nem gazdálkodott, annak fogalma sincs a szántó-vető örömeiről. Akinek pedig e nemes foglalkozás hivatását képezi, az nem fog bámulni Cincinnatus elhatározásán : otthagyni a dicsőség porondját — s visszatérni az ekéhez. A földmives öröme a legnemesebb öröm, mert ez öröm az ember legnemesebb érzelmeiből fakad : hálából a természet Ura s öntudatos büszkeségből saját szorgalma s munkássága iránt. Ám — a földmivelő öröme sem egyszer könyekben olvad fel. Egy fekete felhő, zivatar, jég — s vége az örömnek, vége a szántóföld díszének. De még akkor sem — ha az időjárás mostohasága elmarad s a gazda öröme; az áldott termés betakarittatik, — még akkor sem múlt el a veszély — mely a földmivelő fölött mint Damokles-kard örökösen függ. Vigyázatlanság, irigység, bosszú, mértékletlenség — egy pillanat alatt semmivé tehetik egy év fáradságának gyümölcsét. Az elemi csapások sorában a tűz még tán borzasztóbb mint a jég, s ahol ez elem fúriái felszabadulnak, nemcsak földönfutóvá teszik a a szegény embert, de sokszor őt magát is megsemmisítik. Hányszor olvasunk oly híreket, hogy egy egy ember vagyonának mentése közben a tűz áldozata lett ! A fájdalom, mit a földmivelő ily esetekben érez, annál sajgóbb, minél alaposabban vádolhatja önmagát és saját gondatlanságát! És a vád méltán esik vissza önmagunkra és saját gondatlanságunkra ! Az elemi csapások közt az árvíz az egyedüli, mely előtt nincs hatalmunkban mindenkor kellően megvédeni magunkat s vagyonunkat. Ez az elemi csapás azonban nálunk, a felföldön kevés kivétellel •— teljesen veszélytelen. Eltekintve attól—• hogy folyamaink ’tág medre és magas partjai mellett ritkán önt ki nálunk a viz — még akkor is, ha csakugyan kiönt, kevés kárt okoz vetéseinkben, mert szántóföldjeink igen csekély része a folyók mentében lévő lapályokon, de a hasonlítatlanul nagyobb rész lejtős helyeken terül el, melyeken az árvíznek nincs semmi hatalma. Nálunk a felföldön a gazda elemi ellenségei csak a jég és tűz, melyek ellen azonban van módja vetését, épületeit s egyéb ingó vagyonát biztosítani. S miért van az mégis, hogy földmivelőink, de sőt intelligens földbirtokosaink nagy része is, minden másra elébb gondolnak, mint az őket érhető elemi veszélyekre ? ! Parasztgazdáink huszadrésze sem biztosítja vetését jégkár — tizedrésze sem tűzkár ellen. Intelligens földbirtokosaink a tűzveszéllyel szemközt ugyan kissé óvatosabbak, de jégkár ellen ez osztályból is kevesen biztosítják vetéseiket? S ha ez indolenézia okát kutatjuk, rendesen azt nyerjük válaszul: nincs pénz. Hát igaz, hogy a földbirtokos sorsa ez idő szerint hazánkban a legmostohább s ő rá nehezül az állami terhek legnagyobb súlya, de mindez nagyon gyarló mentség akkor, mi TÁRCZA. Hogyan készül a vers? (Naplókivonat 1871. máj. 1.) A lélek elmereng .... Merengésében előtte áll egy ideális világ, hová ábrándja viszi, honnan az élet visszatartja. Szemei látnak e szép világban sok szépet, de lábai be vannak szennyezve e földnek porával. Lelkével a mennyben s testével a földön. És a lélek az ideális szép előtt elbűvölten áll meg, majd meghasonlásba jő helyzetével. Amott aeolhárfán hallja zengeni dicsőítését a szép, jó s igaznak; itt látja a hízelgők egy csoportját, mely még a lant húrjait sem szégyelli pengetni, hogy dicsőítse az alacsonyt. S igy születik meg a költői harag. S a lélek mire sem bosszankodik jobban, mint a horatiusi hízelgésre, mert érzi, hogy ez ama hamis pénz, amelyet a legalacsonyabb szenvedélyek, minő hiúság stb. hoznak forgalomba. A költő lelke is beismeri ugyan, hogy miként a szenvedély alkot és rombol a szerint, a mint az kiben-kiben kifejlődésre talál, épúgy lehet maga a hiúság, ez az emberi szenvedélyek egyik legalacsonyabbika is, kicsiben az önérzet alkotórésze, mint az orvosságban egy kicsi méreg lehet gyógyszer ; de a költő lelke ugyancsak érzi azt is, hogy nagyban ez ama gyilkoló méreg, amely kiöli a léiekből az önismereten nyugvó erkölcsi érzéket. És a költő lelke elszomorodik, midőn látja, hogy ezen gyarlóságok gyarlósága a szép nemben van kiválólag kifejlődve ; s igy ütközik lelkében össze a szépnek imádása a rútnak gyűlöletével. Mert ha van, mert van, hiúság a férfiban is; de a különbség nagy a két nem között már tárgyát tekintve is. A férfi legtöbbször hiú eszére, tekintélyére, szóval többé -kevésbbé saját produktumaira; a nő hiú természettől nyert adományaira: fehér és kis kacsóira, jezi-piczi lábaira, ábrándos szemeire, egyik szőke, másik barna hajfürtjeire, egyre vagy másra, mert nincs nő, ki magán valami szépséget ne találna. A női szépség 27 részből áll — írják —, és a teremtő erő csakugyan nem blamirozhatja magát az által, hogy oly szépet teremtsen, a melyről mind a 27 szépséget lefeledje. Imádom a szép nőt, de azt mégsem értem, hogy egy nő hogyan róvhatja fel magának érdemet, hogy imádtatik. Gyarló egy tévedés..S ezért nagyon haragszom a hiú nőkre. És mert tudják,hogy a szép, — pedig a quanta species! — vonzó, nem mintha fogalmuk volna a „szép“ eszméjének világtörvényéről, hanem oly formán, mint ahogy a méz meggyőződik, hogy az ő édessége vonzó a nyalakodó legyek csoportja előtt — mert hát ezt tudják, azért azt hiszik, hogy mindenkit, ki körükbe megjelenik, elszédítenek s nagy elbizakodottságukban minden bókot (ami nem egyéb mint hízelgéssel szaturált hiábavalóság, kitalálva semmi emberek által, saját egyéniségüknek más becsületes eszközök hiányában előtérbe tolása végett) készpénz gyanánt vesznek. Ily elbizakodott hiú nők füfibe akarom kiáltani: „hiába örülsz, hogy megszomjaztam ajkad mézét, mert tovább megyek, ha ittam bort és öleltem leányt.“ S a költői harag, idáig fejlődve, ekként csap dalba át vagyis versbe a próza: Csalfa vagyok, csalfa .... A zord tél suem havaz, Mosolyg a szép tavasz, Illat a virágon, Lomb zöldül az ágon, És a zöld lomb alól A kis madár dalól, Piczinyke kebele Örömmel van tele. Lágyan cseveg a kis Beszédes patak is, S ha eljő a hajnal Csillogó aranynyal, Ékíti a sugár Habját ha rá leszáll. És a kaczér szellő, A merre csak eljő, A virág kelyhébe Csókját lehelli be. A szellő csókjára Szűz keblét feltárja A szemérmes kehely S szét illatot lehel. Szellő tovalebben, — S a virág elhagyva, Szerelmét siratja Tiszta birmat-künyben. Vigan lejt a patak, Partján virág fakad, És a csalfa szellő 0 hozzá is eljő. Kell-e ? azt se kérdi, A csókját fecsérli; Lágy érintésére Kél a bab verése, S babkeble úgy remeg, Ha szellő éri meg. — De a hűtlen szellő A bab felszökellő Fodrain átrepes S más szeretőt keres És a megcsalt patak Nem fér a medrében, Legázol dühében Nyiló virágokat, Felkaczag kínosan S a szikláról, körül Sietve, mint őrült Hanyatt-homlok rohan. De mindezek felett A szellő csak nevet, S rárepül a lombra, Fürteivel játszik, — A lomb hinni látszik — Szerelmét elmondja Édesen, suttogón .... Majd kaczag a bohón, S hogy elhagyta hive, A lomb érző szive, A kicsi csalogány Feljajdúl bús dalán, Könnyeit elsírja, Fájdalmát nem bírja, Dalol, zokog, eped ..... A szive megreped. * * * Ifjúságom tavasz, Mi édes dalt fakaszt, Dalt, mi gyulaszt lángra, Ne hallgass rá lányka! — Szellő a szerelmem, Úgy higyjetek nekem! Csalfa vagyok, csalfa, Úgy kapjatok rajta, Ha mondom : szeretlek ! Egyet fordúlok, és — Aztán kinevetlek!