Abauj-Kassai Közlöny, 1884 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1884-02-21 / 8. szám

XIII. évfolyam 1884. Szerkesztőséi és kiadóhivatal: KovácM-utcza 7. sz. a a városház háta mögött. 619—8. szám csak bérmentesen fogadtatnak el. A lap megjelen: minden csütörtökön.KÖZLÖNY. Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, hogy kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szer­kesztőséghez intézendő. Levelek "TP8S Előfizetési feltételek helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre .(i­­rt . kr. Félévre . . .3 „­­ „ Negyedévre / „ 50 „ Hirdetési »N­J 5­ hasábos petit sorért 5 kr. Bélyegdij hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 3­ hasábos petitsor 20 kr. Hirdetési és előfizetési dijak a szerkesztőséghez bérmentve — —— intézendők. ■ [UNK] ■ [UNK] ~ Jókai Mór. Vendége van Kassának. Rosszul mondjuk: az a férfiú, akit egy nemzet büszkén vall magáénak, az a hármas bérezek ölén s a négy folyam mentén min­denütt otthonra talál. Koronás fejedelmek utazását fény, pompa, kör­nyezi; a babérkoszorus regényíró „merre nap jár, merre hir jár“, szerető otthonra lel a magyarnál. Homér születéshelyéért hét város versei lett: Jókai Mórral a magyar nemzet irodalmi dicsősége született meg. Ezért van az, hogy a hol Jókai megjelen, min­den ilU.a tisztelet, a szeretet, a lelkesedés érzelmeivel találkozik: ezért, van az, h­ogy­­ Jorai Jlassati-tartóz­­kod­­­sa ünneppé válik, oly ünneppé, mely tartós és maradandó emléket fog hagyni maga után : ezért van az, hogy míg a gyorsan váltakozó eseményeket előbb-utóbb leőrli az idő, addig Jókai Mór látogatása aranyos betűkkel fogja ékesíteni Kassa város An­­naleseit. Jókai Mórral nemzeti irodalmunk újabb korsza­kának összes dicsősége­ összeforrt benne tükröződik az" vissza; az ő nagy alakján nyugtatja szemét az élő nemzedék s átörökíti a késő ivadékoknak azt az imá­­datszerü tiszteletet és elismerést, melyet csak az igaz érdem szokott maga után vonni. Valóban, nem közönséges szerencse az élő nemze­dékre nézve, mikor fel­magasztosult kebellel mond­hatja el: egy időben éltem Jókaival, kortársa voltam annak a férfiúnak, ki a lángész bátorsága­, mélysége­ és teremtő­ erejével megaranyozta irodalom­történetünk lapjait. Ez a Jókai Mór érdeme, ez a magyar nemzet dicsősége ! Ezért lett Jókai a nemzet ünnepelt írójává, mert az ő műveiben látja visszatükröződni „Fényes napnak ragyogását r­ó­z­s­a­f­e­j­h­ő­s­égből!“ És mégis elszorul szivünk, ha arra gondolunk, hogy a legfényesebb ógTi festél­ vetnék legsötétebb árnyék­oF . . .tttt-----­Jókai a költő, a regényíró, fénylő nap a magyar nemzet életegén, a kinek sugáraiban kéjelegve für­dik a nemzeti büszkeség, életre kél a hazaszeretet s megizmosul a honfi-erény. És a sötét árny ráhorul lelkünkre, mikor a nemzeti ’fiTirgység~apostola, a nem­zeti geTrms- ferrent főp­apjait’saját füzében égeti fel nemzeti önállóságunk, nemzeti függtlenségünnk" magunc-citartigáh--­­regényíró új világot Terem­tT­ művei a nemzet mindennapi imádságává váltak, s Jókai a politikus : „Leáldozó nap sütése, alkonyodó égről!“.................... Az­­ öröm és fájdalom váltakozó érzelmeivel üd­vözöljük Jókai Mórt városunk falai k­özött, s szivünk­­ből kívánjuk, hogy a sötét árnyat mielőbb oszlassa el a ragyogó nap s akkor. ..Merre nap jár, merre hir jár, három tengerpartnál, I­oldogabb nép, délczegebb nép nem lesz a magyarnál!“ Mártonfy Márton. Jótékony czélra. Nem nevezzük a „legújabb“ divatnak, mert újnak nagyon is régi. Mióta a művelődés különféle raffinirt élveze­teket meghonosított, azóta polgárjogot nyert a jó­tékonyság oly nemű­ gyakorlata, melynek kútforrása: az önzés. Nincs semmi oly megkapó a keresztény tan­ban, mint Jézus erkölcstana a felebaráti szeretetről. Igazi eszményi kommunizmus, mely ledönti a falat ember és ember közt s az egész emberiséget egy családnak nézi, melynek tagjait egymás iránti szo­lidaritásra kötelezi. És ha a kereszténység első századaira vissza­tekintünk, bámulni fogunk, mit mivelt a felebaráti szeretet ! Csak olvassuk Plinius rajzát a kereszté­nyekről, azoknak egymás iránti szeretetökről s lehe­tetlen szivünkbe fojtanunk azon sóvárgásunkat: vajha most is úgy volna ! De hajh ! a művelődés haladásával nem fino­mulnak az erkölcsök. Az eszményt kiszorítja a rea­lizmus. Nemcsak gondolkozunk, de érzünk is prak­tikusan. A humanizmus a mi vesszőparipánk­­ .Mi tenni­­ ez a jelszava a mai kornak is ! Csak ne kérdjük : hogyan ? Bizony nagyon kevesen vannak, kik azért tesznek jót, mert a jótékonyság gyakorlása már magában is boldogít. Meg kevesebben, kik szem előtt tartják Krisztus eme parancsát: „Ne tudja a bal kéz, mit mivel jobb kezed !“ Vannak kivételek ma is ; e so­rok írója csak nem régen egy gyöngéd rendreutasí­tásban részesült egy sáros megyei képviselő részéről azért, hogy a nevezett képviselőnek egy jótékony tettét közhírré tette , s a mi fő, a gyöngéd rendre­utasítás éppen Krisztusnak általunk imént idézett szavaira hivatkozott. Ilyenek azonban kevesen vannak. Legtöbben brillírozni óhajtanak jótékonyságukkal a világ előtt. Mi nem tartjuk hibának, ha a jótékonyság közhírre kerül, mert a jó példának is megvan a maga vonzereje, — hibává csak akkor válik, ha a jóté­konyságot gyakorló keresi s óhajtja a publikálást. Ha ez azonban az ő közreműködése nélkül történik, azt megaprehendálni, vagy éppen rosszasul nemcsak túl szerénység, de hiba is, mert ugyanaz, ki a jóté­konyságot titokban gyakorolni parancsolta, a követ­kező nyilatkozatot is tette: „úgy világítson a ti vi­lágosságtok az emberek előtt, hogy azok lássák jó tetteiteket, és magasztalják mennybeli Atyátokat.“ De nem erről, nem a jótékonyság e nemű gyakorlásáról, hanem az önzésből fakadó jótékony­ságról akarunk szólni. Az Isten sújtó keze nehezedik valamely köz­ségre vagy városra ? . . megindul a „jótékonysági “ mozgalom országszerte ! Segíteni kell a szegényeken ! A segítség legtermészetesebb módja — m­agá­­­­tól értve — a jótékony czélra rendezett bál. Mi is volna illőbb a fájdalmas részvét kifejezésére, mint a­­ testnek olynem­ü gimnasztikája, melyről a „barbár“ római bölcs azt tartja, hogy azt józan észszel nem , lehet tenni. Igen sok az árva, de kevés az alap azok elhe­­­­lyezésére? . . Nos, tánczoljunk tehát s lesz jóté­konyság. Valamelyik »agyunknak emléket, szobrot akar­nak emelni, de az arra való pénz sehogy sem akar összegyűlni? — — ismét legjobb kisegítő eszköz: a jótékony ezélű tánczmulatság. Igazi paródiája ez a kegyeletes nemzeti kul­tusznak. Hát még mikor minél többet kell enni „jóté­­­­kony czélra“ azokon a közvacsorákon, a melyek legnagyobb gúnyjára a felebaráti szeretetnek, még ko­moly férfiak által is dicsértetnek, ajánlatnak, magasz­tal­tatnak. Bizony, bizony nagyon erősen rí abból a mi­­ jótékonysági gerjedelmünkből a legorthodoxabb epi­­­­kureizm­us és durva materializmus. S ha azokon a jótékony ezélu­tán ezmulatságokon­­ legalább azt fogadnák el vezérelvül: minél nagyobb megszorítás a kiadásokban, annál több jut a jótékony czélra. Ezt azonban a világért sem tennék. .. Pompa a bálterem dekorácziójában, mesés fény a világításban, — ez a fő ; jut e valami azoknak, kiknek „javára“ tánczolnak, ez csak mellékezet. Ily rendszer mellett megérjük azután, hogy a jótékonysági czél merő humbug és keserű irónia, ily jótékonysági rendszer mellett kerülnek elő követ­kező számadások: bevétel 980 frt - kiadás 955 frt­­­ maradt jótékony czélra 25 frt. Hát nem jut ilyenkor senkinek a mulatók közül eszébe, hogy mennyire nemesebb cselekedet lett volna, ha a 980 frtot keringőzés nélkül adták volna össze arra a jótékony czélra? Persze, hogy nem ! Ily okoskodás nem a modern humanizmus eszme­körébe való. De aztán ne csodálkozzanak, hogy a nép alsó rétegeiben az erkölcsi elvadulás ijesztő mérvben ter­jed, ha a művelt osztályok ily reális példával járnak elő a legeszményibb dologban : a jótékonyság gya­korlásában. Hedry Bódog, a Kassa, február hó 21-én. Városi közgyűlés. (Február 14—16.) Napirend előtt Münster Tivadar polgármester előadja, hogy Jókainé e hó 18-ikán az esti, Jókai pedig 20-ikán szintén az esti vonattal érkeznek vá­rosunkba; felkéri a közgyűlés tagjait, hogy a fogad­tatáson minél nagyobb számmal megjelenni szíves­kedjenek. — Ugyancsak a polgármester indítványozza, hogy Klein János elmozdított polgári iskolai tanító ügyének elintézése a minisztériumnál megsürgettes­­sék. E gyönyörűséges tanító ugyanis — mint az ol­vasóink előtt tudva van, a próbaidőn belül feladatá­nak semmi módon meg nem felelvén, az iskolaszék s illetetőleg a közigazgatási bizottság által elbocsát­tatott. Az elbocsátási határozatot m­egfelebbezte a közoktatásügyi miniszterhez s igy függőben marad­ván a kérdés, a város kénytelen volt az iskolai év beálltával helyettesről gondoskodni. A minisztérium nem intézte el érdemlegesen az ügyet, hanem an­­­nyit megtett, hogy Klein fizetését a városi pénztár terhére folyóvá tette. Hat hónap óta tehát a város fizeti Kleint is, aki otthon lebzsel, a helyettest is, az iratok pedig a minisztériumnál hevernek, az ügy ér­demleges elintézéséről mai napig sincs szó. Ily pénz fecsérlésért—ha nem a miniszter rendeletére történ­nék — egy Ferdinandot küldenének a város nyakára ! — A megsürgetési indítványt elfogadta a közgyűlés, de fel kellett volna ívni a belügyminiszterhez is, ki a város kiadásait oly éber szemmel kiséri, hogy kol­legáját a protekczióért, vagy ha jobban tetszik : a roppant hanyagságért illő módon fenyitse meg s a hasztalan kiadás megtérítésében marasztalja el. Timkó József a tisztujitást megelőzőleg már a márczius havi közgyűlés napirendjére kívánja kitü­­zetni a kijelölő bizottság megalakítását, a betöl­tendő állomásokra pedig — más törvényhatóságok módjára — pályázatot óhajt kiíratni. — A közgyűlés e részben bevárja a tanács előterjesztését. Napirenden van a Fischer kert eladásának kérdése, mely hosszú vitát idézett elő. Végre is 84 szavazattal 12 ellenében (Heim Ede nem szavazott) elfogadta a közgyűlés Hoffmann József indítványát, hogy a területből 1063Q métert kész a­ város eladni, ha a vevő , Fleischer és társa elég P] méterenkint 6 forintot fizet. Lehrner János ajánlata, házának megvétele tár­gyában, csinos kis eseményt hozott felszínre. Fel­olvastattak az iratok, melyek a háznak 12 ezer fo­rintért való megvételét igen ajánlatosnak tüntetik fel,­­ különösen azért, hogy a kád- és gőzfürdőnek ott volna legkompetensebb helye. A bizottsági tagok egyre-másra szólalnak fel s java rész a vételt sürgeti; már szinte magunk előtt látjuk a fürdőt; némelyek édesdeden nyújtózkodnak a kádban, mások kedvtelve zihálnak a gőzben; szavazunk 47-en IS ellen a vé­telre. Megvan. A határozat kimondatik. Feleslegből felolvassák a szerződést — hát abban az van írva, hogy a házbeli „szatócsboltot a vevőnek tűrni kell há­rom esztendeig. Valóban, „tréfának is elegáns“, amit a bizottsági tagokkal­­­ mint Deil Jenő monda — a tanácstagok elkövettek, kik órák hos­száig hagytak vi­tatkozni, hagyták a kérdést feltenni; engedték a sza­vazást s nem világosította fel a közgyűlést egy sem, hogy a szerződésben oly súlyos feltétel foglaltatik, mely tekintve a czélt — a vételt illuzóriussá teszi. A vége az lett, hogy a közgyűlés megszavazta a vé­telt, de nem fogadta el a szerződést. Tárgyaltatott a szervezeti szabályok s tiszti fize­tések megállapítása iránt előterjesztett bizottsági ja­vaslat. A szervezet néhány jelentékeny s jelenték­telen módosítással elfogadtatott s megszavaztattak a fizetésemelések a következő állomásoknál :

Next