Abauj-Kassai Közlöny, 1884 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1884-02-14 / 7. szám

Kassa, február hó 14-én. XIII. évfolyam 1884. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kovács-utcza 7. sz. a a városház háta mögött. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, hogy kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szer­kesztőséghez intézendő. |j^*Levelek "WD csak bérmentesen fogadtatnak el. A lap megjelen: minden csütörtökön. 618—7. szám AB­AU J-K­ASS­At •• KÖZLÖM [UNK] Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési feltételek helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . fí frt — kr. Félévre . . . 3 „ — „ Negyedévre .­­ „ .50 „ Hirdetési dij 5-hasábos petit­sorért 5 kr. Bélyegdij hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 3-hasábos petitsor 20 kr. Hirdetési és előfizetési dijak a szerkesztőséghez bér­mentve — intézendők. — ■ [UNK]­­ — Bosszúroham a főpapi vagyon ellen. "Alok a pénzük, de még nagyobb az ő hatalmuk. Minisztereket csinálnak és buktatnak, törvényeket diktálnak, nekik nem tetsző javaslatokat levétetnek a napirendről s terjesztik azt a morált, mely a magyart erkölcsileg, anyagilag megrontotta, de mely Magyar­­országból már eddig is uj Kánaánt csinált — a­­ zsidók részére. De hajd­­ e nagy hatalomnak is meg van az ő határa. A Buday, Tornyay, Hatvany, Okányi ureságok nem elégedtek meg a főúri latifundiumokkal, melyek birtokába uzsora révén jutottak ■ a főúri birtok mel­lett szomjúhozták még a főúri névvel járó tekintélyt is. — A­mit pedig ők akarnak, az Magyarországon annyi, mint ha már megtörtént volna. A feszelgő úrhatnámság diktálta Tisza Kálmánra azt a szerencsétlen törvényjavaslatot is, mel­lyel a határtalan dölyf czélját elérni vélte. Most az egyszer azonban kellemetlenül csalód­tak. Egyelőre le kell mondaniok merész álmaikról, s lehetséges is, hogy a nagy kudarcz után magukba szállottak volna, ha nem­ akadna mindig a keresz­tény társadalomban oly hitvány ember, ki rosszabb a legrosszabb kondottier­nél, szemtelenebb a leg­szemtelenebb zsidónál — s hazugabb magánál az ördögnél. Hogy a keresztények s izraeliták közt kötendő házasságról szóló törvényjavaslat bukása fölött sok czimzetes keresztény krokodill-könyöket hullatott, azon nem ütközünk meg, — de hogy akadjon oly gaz zsidó-bérenez, ki a fölötti bosszúságában, hogy a keresztény társadalmat oly nagy mérvben, mond­hatjuk : alapjában érdeklő ügy nem az ő kívánal­muk szerint intéztetett el, a magyar társadalomnak egyik legderekabb, mindig hazafias s minden hazai czélra áldozatkész osztályát támadni, i gazul rágal­mazni fogja : ezt még az uralomra jutott morál je­len napjaiban sem gondoltuk lehetségesnek. S mégis megtörtént ! Valami hitvány zsidó-bérencz, ki „Timoleon“ álnév álarcza alá bujt, igazi tudási háladatlansággal, farizeusi gonoszsággal, talmudi roszkiszemüséggel s őrült impertinencziával eszeveszett rohamot intéz.­a katta. főpapság ellen azért, hogy őrt álltak Sión mel­lett s nem árulták el a kereszténység legszentebb ér­dekeit. Szemökre lobbantja a nagy egyházi vagyont, mintha bizony védenczeinek bőkezűsége adta volna a kath. főpapoknak e vagyont s kifundálja, hogy — Ipolyi püspököt és Haynald bibornok-érseket ki­véve — a nagy vagyon jövedelmét nem fordítják ha­zafias czélokra (persze leghazafiasabb czél az volna, ha a magyar főpapok a „Timoleon“-féle gazok és Bródi-féle sornalisztok közt osztanák fel jöve­delmeiket) s ennek folytán kimondja felettök az ex­­kommunikácziót: „el kell kobozni a papi vagyont". Reméljük, hogy senki sem fog nekünk impu­­tálni oly hóbortot, hogy egy zsidó-bérenczczel po­lémiába ereszkedjünk. Az alávaló rágalmakat, me­lyektől Timoleon botrányos röpirata hemzseg, eléggé c­áfolják a köztudomású tények. Főpapjaink egész jövedelme a közczéloké. Hogy a közc­zélok közt előnyben részesítik a specziális ka­­tholikus érdekű czélokat, ki vehetné azt rész néven egy kath. püspöknek ? De hogy a specziális katho­­likus czélok mellett minden morális s hazafias érdek a főpapok igaz gyermeke, ezt csak a vak nem látja. A mi főpapjaink közül nem egy majdnem sze­gényes háztartást vezet ; — e­mellett általános elle­nük a panasz, hogy kevés tekintettel vannak szegény rokonaikra. Mire költik tehát gazdag jövedelmeiket­? Bizony sem színpadi dulcineákra, sem külföldi hóbor­tokra, sem üres pompára, de igazi humanitárius, val­lásos s hazafias czélokra. Hát mi azt elhis­szük, hogy a „Timoleon“-féle zsidóbérenczek szívesen juttatnák dobra az egyházi vagyont, hogy a Budai, Tornyai, Hatvani — und wie sie alle heissen — oróságok hezitálhassanak, de azt is tudjuk, hogy a hozzá hasonló gazok még nagyon ritka virágok a magyar nemzet soraiban. Egészen ■ egyen jellemű elvtársakat pedig csak a fővárosi kor­mány- és zsidópárti sornáloknál s néhány — igen kevés — vidéki kollegáknál találhat. Arra a „Timoleon-féle jelszóra: „el kell kobozni a papi vagyont“ — most még csak egy felelete van a magyar nemzetnek : „ezeki zsidó-bérencz”. Lehetséges az is, ha Tisza még sokáig ül a kor­mányon, hogy a magyar nemzet keresztény érzülete is sülyedni fog a „Timoleon“ eszének és szívvilágának színvonaláig, de most még ismételjük: — „Czoki!“ Még nem lesz licretaczion! Nemo. A megyei tisztviselők ímig­­ dijazása. A mióta 1869-ben az igazságszolgáltatást elkü­lönítek a közigazgatástól s még inkább az 1870. XLII. t. sz. óta, mely gyökeresen átalakította a tör­vényhatóságokat, közéletben, sajtóban és országház­ban a legélénkebb diskusszió tárgyát napjainkig a megyék reformjának kérdése képezi. A régi megyékre ma már rá sem ismerni. —­­ Közjogi állásuk az utolsó évtized alatt igen nagyon megváltozott s hatáskörük nagy csorbát szenvedett. A pénzügyet, hadügyet és igazságügyet, e három ágát a megyék önrendelkezésének, újabb törvé­­­­nyeink s különösen a már említett 1870. XLII. t. sz. nagyon szűk körre szorították, megszakítván ez ál­­­­tal a jövőre azt a fényes szerepet, melyet a megyék s közjogunk, alkotmányunk történetében vittek. Az a kérdés, melyet ezúttal felemlíteni kívá­­nunk, a megyei törvényhatóságok életét érinti, nem­­ annyira politikai, mint inkább társadalmi oldalról. A megyei tisztviselők nyugdíjazásának kér­dése ez. Sokan feltűnőnek fogják találni, hogy e kér­­­­dést összefüggésbe hozzuk a jogelvvel, mely azt mondja, hogy a viszonyok változtával változzanak az azokra vonatkozó jogszabályok is. A nyugdíj­­ kérdése belső összeköttetésben van a körülmények változásával. Nem volt volna helye e kérdésnek ez­előtt pár évtizeddel, de helye van most. Ez a kér­­­­dés immár időszerű s hallgatni felőle ma már nem lehet. A megyei hivatalokat 1844-ig, mikor a hiva­talképesség a nem nemesekre is törvényhozási­lag ki­­­­terjesztetett, a nemesek bírták kizárólag. — Igaz ugyan, hogy az állami hivatalnokok is (ide nem­­ értve némely kisebb „kamarai tisztségeket“) ez ideig csak a nemesek köréből kerültek ki , de egé­szen más osztályt képeztek a nemesek közt azok, a­kik megyei, mást azok, a­kik állami tisztségekre vállalkoztak. Az állami hivatalnokok legtöbbnyire, mondhat­ni szabály szerint, a szegényebb nemesi osztályból kerültek ki, abból az osztályból, a melynek nem volt ezer holdakra menő birtoka. Ez az osztály, mely kényszeritve volt ön szerezte tudományával keresni kenyerét, ez az osztály vállalt állami hivatalt. A szoros értelemben vett gentry, ez a szüle­tett törvényhozó, nem igen volt hajlandó, hogy a tanulás mesterségével terhelje magát, inkább pa­rancsolni szeretett. Ez volt legalább az általános felfogás, s hogy mégis igen sokan ezek közül, sőt mondhatni a nagy többség, tudományt, műveltséget szerzett magának, ez oly dicsőség, a­melyet az ak­kori magyar gentry javára minden alkalommal el kell ismernünk. Ezekből kerültek ki a megyei tisztviselők; ezek adták a „tón“-t a zöld asztal mellett, s bár egy részük csak szájaskodott, virtusoskodott, de a má­sik rész becsülettel dolgozott hazafias munkákat. Hogy ez a vagyonos középnemesség, mely mintegy praedestinálva volt a megyei hivatalokra, nem szorult arra, hogy nyugdíjjal legyen ő és ha­lála után családja biztosítva : ez a dolog természe­téből ered. Ha megunta a dicsőséget, vagy bele­fáradt a munkába, ott hagyta a hivatalt s maradt földesur, a kinek vagyoni existencziája biztosítva volt. Ma a viszonyok nem azok, amelyek a múltban voltak. Nem vagyunk pessimisták, de lehetetlen el nem ismernünk, hogy a magyar gentry nagyhatalmi állása, mely vagyoni és szellemi erejében gyökere­zett, ma már dűlő félen van. Bármiben fekszik is az ok: annyi igaz hogy a vagyonos­­ magyar csalá­dok vagyonilag egymásután mennek tönkre, a sok szép birtok dobszóra kerül. A megyei tisztviselők, kik azelőtt saját vagyonukból éltek, mindinkább rá­szorulnak fizetésükre. Országszerte megindult a múlt évben a moz­galom, mely arra volt irányozva, hogy az állam kis­­hivatalnokainak fizetése jobbíttassék, mert az nincs arányban az élet drágaságával. A közvélemény he­lyeselte e mozgalmat. Mennyire helyeselhető volna tehát, ha a megyei tisztviselők, kiknek helyzetük az által, hogy választás alá esnek, még szigorúbb anyagi biztosítást nyernének a nyugdíjazás által. A mozgalmat ez irányban Bihar m­egye törvény­hatósága már megindította. Győr-, Szepes- és Heves­megyék követik e szép példát, s mint a lapokból értesülünk, szép eredmén­nyel, mert az eszme hódít. His­szük, hogy e mozgalom hova­tovább nagyobb di­menziókat fog ölteni, mert a kezdeményező törvény­hatóságok, élve levelezési jogukkal, fel fogják hívni pártolásra a többieket is. Abauj-Torna megye bizonyára szintén csatlakozni fog a mozgalomhoz. o o — A kassai kereskedelmi és iparkamara ez évi február hó 9-én tartott közgyűlésében egyebek közt az elnökség előterjesztést tett az iránt, hogy a mos­tani kassai regálebér­let a várossal kötött szerződés világos kikötései ellenére, nagyban és ki­csinyben­ szeszkereskedéssel foglal­kozik. Miután ezen nyilvánvaló visszaélés a­ szes­szel nagyban kereskedő üzletembereket nagy mérvben ká­rosítja és a szeszegyedáruságnak a város területén való meghonosításával egyértelmű, azt indítványozta az elnökség, miszerint ezen visszás és szerződésellenes állapotok megszüntetése iránt felterjesztés intéztessék a közgazdasági minisztériumhoz. A közgyűlés teljes mérvben méltányolván az el­nökség előterjesztését, elhatározta, hogy ily értelem­ben a minisztériumhoz felterjesztés teendő­. A titkár-előadó figyelmeztetett­ azon veszélyre, mely a kassai szeszkereskedőkre és a kassai s vidéki szeszgyárakra hárulhat, ha a Kassa városa által beho­zatni szándékolt szesztermelés­ és bevi­teli vám kivetése, beszedése és leírása helytelen és a kereskedelem érdekeit sértő módon, netaláni zaklatásokkal egybekötve eszközöltetnék. Azt javasolja, miszerint a minisztériumhoz ké­relem intéztessék az iránt, hogy a város által ezen új jövedék beszedésére nézve kidolgozandó szabályzat érdemleges elintézés előtt ezen kamarának vélemé­nyezés végett adassék ki. Ezen javaslat értelmében felterjesztés intéztetik a minisztériumhoz. Az elnökség kimerítő előterjesztésben utal azon visszaélésekre, melyek az italmérési jog gyakorlatát szabályozó, 187­5. évi 59,560. számú belügyminiszteri rendelet életbelépte óta évek hosszú során át napi­renden vannak. Az előadottakhoz képpest a minisztériumhoz in­dokolt felterjesztés intézendő, melyben a) egy szakértői enquête egybehivása inditvá­nyoztatik, melynek hivatása lenne alapos kísérletek utján egy a szesznek denaturalizácziójára alkalmas, az egészséget nem veszélyeztető szert konstatálni ; b)­egy a kereskedelmi és iparkamarák küldöt­teiből és az illetékes minisztériumok képviselőiből álló értekezlet összehívása javasoltatik, melynek köteles­ségévé tétetnék egy mintaszerű szabályrendeletnek ki­dolgozása. j ) j A kassai állami vetőmag-vizsgáló állomás alapszabályai. (A kassai gazd. tanintézetben .) 1­ §• Az állomás czélja: a magkereskedést ellenőrizni, s ez által a gazdák, erdészek és kertészek érdekeit az e téren előforduló hamisítások és visszaélések ellen megvédeni. Az állomás a 2. §■ magtermelők,kereskedők és fo-

Next