Abauj-Kassai Közlöny, 1888 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1888-11-22 / 47. szám
XVII. évfolyam 1888. Kiadóhivatal Malomutcza 24. sz. Szerkesztőség : Fö-utcza 60-ik szám I. emelet. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. A lap megjelen : minden csütörtökön. Ite 836. — 47. szám. ABAUJ-KASSAI tt KÖZLÖNY. Politikai, közgazdasági és vegyes tartalmú hetilap. Az „Abauj-Tornamegyei tantestület“ hivatalos közlönye. Kassa, november hó 22-én. I I Előfizetési feltételek helyben házhoz hordva, v. vidékre postán küldve. Egész évre 6 írt—ki. Félévre ••• 3 „ — „ Negyedévre I „ 50 „ Hirdetési dij 4 hasábos petitsorért 6 kr. Bélyegdij hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 4 hasábos petitsor 20 kr. Hirdetési és előfizetési dijak a kiadóhivatalhoz bérmentve küldendők. Regále áldás. Hiába tiltakozik a pénzügyminiszter azon vád ellen, hogy az ő regálejavaslata a városokat tönkresilányitja. Hiába rázzák a Vadnay Károlykák nagy fejeiket és hasztalan hallatja Kőrössi menydörgő szózatát. Azt a kézzelfogható igazságot, hogy a regálejavaslat a városokat főjövedelmi forrásuktól megfosztja, elvitatni, eltagadni, elcsempészni nem lehet. Tény az, hogy a törvényhozás, midőn a regálejavaslatokat megszavazza a gentrynek egy hatalmas végkielégítést szavaz meg és a nagy latifundiumok birtokosait, a nábobokat gazdagítja, de világos, kézzel fogható, megczáfolhatlan igazság, hogy mindezen nagylelkű ajándékok a városok jövőjének rovására történnek. Az állam belenyúl a városok pénztárába és bőkezűen adakozik. És e vad, ez oktatalan eljárás, mely a pillanatnyi előnynek feláldozza a jövőt, megfogja magát bosszulni. Tiszáéknak, kiknek dicső uralkodása alatt a felekezeti fanatismus orgiáit szemléltük, sikerülni fog az osztályharczot újra feltámasztani. Máris hangosan panaszolja a polgári elem, hogy a nemesség minden téren előnyben részesül és pártoltatik a polgári elem rovására. Máris sajnálattal konstatálja a közvélemény, hogy a zsíros hivatalok a nemesség refugiumának tekintetnek. Látjuk és tapasztaljuk, hogy a főispánok a dicső municipális törvényre támaszkodva a városokat teleplántálják a gentry csemetéivel. A XIX. század végén látjuk a restituált kutyabőrt. Pedig ez országnak nem csak állandó külbékére van szüksége, de fejlődése, felvirágoztatása érdekében követelnünk kell, hogy a régi jelszavak, a régi harczok soha többé fel ne elevenítessenek. Hadd pihenjenek a halottak. Hazánk jövőjének biztosítéka a városokban keresendő. Ott van az ipar, ott a kereskedelem. A városok az intelligenczia, a tudományos kutatás, az irodalmi és művészeti tevékenység góczpontjai. A városok a kultúra osztói. A városok megvetett polgári elemének nagy hivatása van, tőle sokat vár és joggal várhat a nemzet. Miért bántják Önök a városokat? Miért bénítják meg működésüket? Miért teszik őket nagy kulturfeladataik teljesítésére képtelenekké ? Miből tartsák fenn az iskolákat, melyek fenntartása az állam joga és kötelessége lenne ? Miből fedezzék a szegényügy, a közegészség, a közrendészet, a bagatellbíráskodás, a kövezés, csatornázás, az útfenntartás költségeit? e roppant költségeket, melyek viselése az állam joga és kötelessége lenne. Miért hárítják Önök a városokra az állami teendők kétharmadát, ha a módot megvonják tőlük e teendők költségeinek előteremtésére? Hát vaksággal verte meg Önöket az Isten, hogy nem látják azt, minek okvetlen be kell következnie, a városok sülyedését, elszegényedését, tönkrejutását? Szomorú bölcseség az Önök bölcsesége, mert Önök máról holnapra okoskodnak. Önök mit sem tanultak a történelemből. A század nagy eseményeiből nem tudnak tanulságot meríteni. Önök szemmel hallanak és füllel látnak, roszabbak a vakoknál, szánandóbbak a süketeknél. Mi lesz ebből a szerencsétlen országból az Önök keze alatt ? Az élelmes vármegyék. A vármegyéknek törvényeink értelmében jogukban áll megyei adót, megyei pótlékot kivetni. E jogot bizonyára azért kapták a vármegyék, hogy a maguk részéről is némileg hozzájáruljanak a nemzet nagy kultúrfeladatainak teljesítéséhez. De a vármegyék óriási többsége nem veszi igénybe törvényadta jogát. Minek is tenné? Mire valók a városok ? A városok roppant költséggel tartanak fenn iskolákat, elemi és polgári tanodákat. Ezekben csak úgy hemzseg a sok falusi, megyei gyerek. Évről évre új és új párhuzamos osztályokat kell felállítani. A tanerők szaporítása napirenden van. A városok költségvetésében a közoktatási szükséglet évről évre nagyobbodik és vele nő a pótadó is. És mindezt a megyei népvándorlás okozza. A városok népessége örvendetes mértékben szaporodik. Ezt konstatálja a hivatalos statisztika. Köszönjük a szaporodást. A megyei proletariátus beözönlése valóságos istencsapás. A szegény ügy költségei emelkednek, a közbiztonság alább száll, a megye tisztul, a város pusztul. Hallotta-e valaha élő ember, hogy a nemes vármegye áldozott volna városi czélokra? Dehogy áldozott. Hadd ürüljön a bugrisnép telt erszénye, az ár csak nem arra való, hogy fizessen. Nem úgy van. A megye áldoz néha nagy nemzeti czélokra. Ismerek egy várost, melyben a nemzeti szinügy a csődhöz közel állott. Egy nagylelkű főur, e város polgára, megnyitotta erszényét, bőkezűen áldozott a színházra és ezzel ércznél tartósabb emléket állított nevének. Felhívta a város a megye közönségét, áldozzon e nagy nemzeti czélra. Az illető város szinügyének megmentése valóban nemzeti ügy volt, mert e város előőrse a magyarságnak, védbástyája a nemzeti szellemnek, a nemzeti nyelvnek. És a megye jelesei versenyeztek a hájas bugrisokkal a nagylelkűségben, az áldozatkészségben. És ama város szinügyének nagy haszna volt e nemes irányú mozgalomból. Megteremtetett egy színházi segélyalap, melybe a szűkkeblű nyárspolgárok befizették az aláirt összegeket. Hát a megyei maecenások? A behajthatlan adományösszegek után járó perköltségekkel gazdagították a színházi alapot, így történt ez Sevillában, a gesztenyék hazájában. És hasonló dolgok történnek majd mindenütt széles Magyarországban. Pedig ennek nem így kellene lennie. A megyei és polgári elem között sok helyen található ellenszenv teljesen megszűnnék, ha megyéinkben több áldozatkészség volna, ha több érzékkel bírnának a városok fájdalmai, a városok bajai iránt. Csak az arathat, ki vetett. Szívért szivet, közönyért közönyt. A védvámosok győzelme Amerikában. Harrison, az észak-amerikai Egyesült Államok köztársasági és védvámos pártjának elnökjelöltje, 65 szótöbbséggel elnökké választatott Cleveland a mostani elnök, a demokrata és a szabad kereskedelem felé hajló párt elnökjelöltje ellenében. TARCZA: Ifj . Horovicz Lipót legújabb remekműve. Horovicz Lipót festőművész, városunk szülöttjének, Jókai Mórt ábrázoló remekművéről a következő igen érdekes ismertetést közli Keszler József a „Nemzet“ tározójában : Munkácsy műve mellé, mint a kiállítás második gyöngye, sorakozik Horovicz Lipót egy arczképe, mely Jókai Mórt ábrázolja. Ez a legjobb arczképek egyike, melyeket Budapesten eddig láttunk és a legszebbek egyike, melyeket Horovicz mester festett. Ez utóbbi összehasonlítás által talán legjobbban megközelítettük e kép művészeti értékének kifejezését. Horovicz valóban oly kiváló műveket teremt, hogy mértékét a biráltatásnál már csak önmagában leli. Nézzék meg jól e Jókait, és mondják meg, hogy nem él, nem lélekzik-e ? Vigyázzanak cak, mindjárt hallani fogják, ideges kettős köhécselését és látni fogják hires jellemző nyakmozdulatát. A külső valóság ilyen és találó kifejezése valóban ritka a mostani arczképfestésben, így eltalálni egy arcz és egy test minden jellegszerű anyagi vonását, valóban a legnagyobb ritkaságok közé tartozik. Ismerik Jókainak sajátos, mondhatnék egészen egyéni karcsúságát, azt az absolut, már egészen elvi karcsúságot, mely jellemző vonását kiönti egész megjelenésére. Ez, megvan a képen. Ismerik Jókai sajátos elegantiáját, melyben mindig van egy csipetke débraillé , ismenk finom, úri modorát, mely azonban nem engedi, hogy láttára egészen megfeledkezzünk arról, hogy Jókai „a czigányok nagy királya“ is. Ez mind meg van ez arczképben. Ismerik a túlsúlyt, melylyel Jókai feje lik egész testi megjelenésében ; ismerik Jókai szájának ama ferde vonását, mely a humoristát és satytiricust jelzi arczában ; ismerik feltűnő erős orrát, kissé sülyedő vállait, feltűnő hosszú nyakának jellemző vastag ránczait: ez mind, mind meg van e képen. Horovicz a nagy írót valami pragmaticai hűséggel festette; nem kegyelmezett neki még egy vonásban sem. Mintha véteknek tartotta volna, a nagy ember külsején egy hajszálnyit is változtatni. Mintha éreztetni akarta volna, hogy Jókai vonásai többé nem az övéi és hogy a világnak joga van e vonásokat úgy megkövetelni a művésztől, amilyenek valóban. Mintha utalni kívánt volna arra, hogy Jókainál a test accidentális formatiója egészen jelentéktelen azok mellett, miket Jókaiban meg kell figyelnünk, mikben Jókai jelentősége rejlik az egész világra nézve. A festő így szólt magában: „Lefestem Jókai lelkét, és e lélekhez a vonásokat és idomokat, melyekben kifejezése jelentkezik, és mely vonások csak azért fontosak, mert ama kifejezés hordozói. Habszolgai hűséggel fogom tehát őket festeni; megérdemlik ezt esetleges difformatiók is, éppen mert ama lélek kifejezése bennük is nyilvánul.“ így jött létre ez a portrait, mely természeti hűsége által megdöbbenti a nézőt De mindezeken kívül és mindezeken felül felülmúlhatatlan hűséggel festette meg Horovicz éppen ama lelki vonásokat és ezekben az erkölcsi arczképet, melyet czélul tűzött ki magának. A bajusz alá rejtőző vonásokon kívül, melyek mint mondák, Jókai szelíd, könyörületes gúnyát látszanak jelezni, ott látjuk homlokán ama sajátos nyugtalanságot, mely , a szemöldök fölött minden peremben mássá varázsolhatja a kifejezést, amint hogy csodákat mivel az a fényes, hatalmas képzelet, mely ellenállhatatlanul ragad bennünket magával Oroszország jeges lapályain és Erdély égő kőszénbányáin végig. De mindezt felülmúlja a szempillák nehéz redői közé rejtőző tekintet mélysége, lágysága és ábrándossága. Ez egészen az a szem, mely, a minthogy csodálatosan éles és biztos szerszáma a tarka külvilágot vizsgáló és festő irónak, éppúgy könnyű fordulattal, visszanézhet a poéta lelkét lakó bűbájos világba, melynek magasztos királynője az eszmény. Van e tekintetben egy sugár a végtelenségből, melyet azonban a földi lét édes csodáin függő szeretet, valami gyöngéd fátyollal homályosít el. És ezt a fátyolt találta el festőnk oly mesterien, hogy alatta az örökké való eszmény ragyogása is kedvesen, barátságosan, mélységes emberien hatja meg lelkünket. Az egész képből aztán ama megnyerő egyszerűség szól hozzánk, mely Jókai egész lényét jellemzi, és az írónak minden hozzá közeledő embert, a találkozás első perczében megnyeri. És még hatásos ez a keresetlenség! Mily jól festi a hírnév tetőpontján levő irót, kinek semmi látszatra nincs szüksége, kinek minden külső ékessége a nagyság. De e kiváló arczképben az iró mellett a politikus, a szónok sincs kifeledve. Úgy áll e képen előttünk Jókai, mintha éppen gyönyörű beszédeinek egyikébe akarna kezdeni. Kissé, egész észrevétlenül hátradől és kezei erősen támaszkodnak a mögötte lévő, könyvekkel megrakott asztalra. Arczában a tervezgetés, a compositio lelki munkája látszik tükröződni. Gondolatait helyezi csatarendbe és ezek hatását látszik mérlegelni. A kezek ismét jellemzetesek, amennyiben szépségük által ismét az íróra vallanak. Talán kissé nagyon is szeretettel vannak festve. A festő, szépségükben és merész elhelyezésükben talán jelezni akarta, hogy ezek azon ujjak, melyek ama hires szép könyveket írták. Ezekben, azt hiszszük, beigazoltuk amaz állításunkat, hogy Horovicz Lipót e műve a legszebb arczképek egyike, melyeket valaha kiállításainkban láttunk. A legszebbnek azért nem mondjuk, mert hiszen láttuk a „Sapieha herczegnőt“ is, melyet mindenütt a kitüntetés koszoruz, ahol csak mutatkozik. Horovicz jelen művének fő és elvitázhatatlan érdeme az, hogy az életnek leghűbb és a jellemnek legmeggyőzőbb kifejezése. Ragyogó szikra e kép, mely a két genialis ember első találkozásának hirtelen, váratlan eredménye. A nagy festő érezte, mily feladat neki a nagy költő képe, és ezért beleöntötte egész lelkét, egész képességét e műbe, mely a szép e különböző két hires művelőjének nevét az utókor előtt egymáshoz fűzendi.