ACTA UNIVERSITATIS SZEGEDIENSIS • ACTA HISTORIAE LITTERARUM HUNGARICARUM TOMUS IX. SZEGED 1969
Keserű Bálint: Újfalvi Imre és az európai „későhumanista ellenzék"
A peregrinációs emlékkönyvek 1. Mindenekelőtt: nem itt és most kerül először középpontba ez a forrástípus. Német nyelvterületen már a múlt században is gazdag irodalma volt a „Stammbuch"-oknak. Még bibliográfia is jelent meg erről, és jónéhány kis kötetet adtak ki — sokszor nem is a tulajdonos nevezetes volta, hanem a bejegyzések kultúrhistóriai értéke miatt — részben hasonmás-kiadásban. A XVI—XVIII. században nagyon elterjedt albumhasználat tanulságait a legutóbbi évtizedek magyar irodalom-és művelődéstörténeti kutatása is értékesítette. Csak néhány XVIII. századi példát említve: Sremian Mihály német tanulmányútját „úti emlékkönyve" alapján mutatta be Bucsay Mihály (Bn., 1942);Wajffy Pál az akadémiai Pápai Párizs albumból adott közre érdekes adalékokat (Bp., 1961); egyetlen emlékkönyv anyagának sokoldalú bemutatásával példamutatóan gazdagítja XVIII. századi irodalom és tudománytörténetünket Paul Kárpáti, Szentiványi Béla és Tarnai Andor közös munkája, amely németül jelent meg a Steinitzr emlékkönyvben (Beiträge zur Sprachwissenschaft, Volkskunde und Literaturforschung. Serlin, 1965. 214—230.) Ez a dolgozat Rotarides Mihály „Stammbuch"-jával foglalkozik; a symbolumokat, jelmondatokat is részletesen elemzi — még statisztikailag is — és ennek nyomán fontos eszme- és ízléstörténeti következtetésekre jut. 2. Nagy jelentőségű e forrástípus a szellemi mozgalmak története szempontjából — különösen Közép- és Kelet-Európában, ahol a reneszánsztól a fölvilágosodásig minden új áramlat kialakulásában, fejlődésében indító szerepe volt a rendszeres nyugat-európai kapcsolatoknak, s ahol a fejlődés hátramaradottsága miatt sokáig nem voltak igazán hatékonyak a nemzetközi kapcsolatok olyan fontos publikációs eszközei mint a nyomtatásban is készülő levelezés-gyűjtemények és „tudós periodikák". Ezzel függ össze, hogy pl. Lengyelországban a régi irodalom és kultúra kutatása napirendre tűzte a peregrinációs albumok és bejegyzéseik kataszterének elkészítését (lásd Irena Fabiani—Madeyska publikációit). 3. Úgy tűnik azonban, hogy ezen a nagy, három évszázados időszakon belül a tudós peregrinációnak és olyan „eszközeinek", mint (egyebek mellett) az „album amicorum" — speciális szerepe volt a későhumanizmus európai Respublica Litteraria-ja megszerveződésében. Az utazási kedv és az utazási irodalom „későreneszánsz-kori reneszánsza" hozta magával az úti album „kultuszát". Érdemes itt idézni, ennek bizonyságára, az egyik legnevezetesebb német későhumanista, a mi Szenes Molnárunk pártfogó barátja, Matthias Bernegger sorait: „Minthogy az utazás során nem a hegyek vagy drengerek látása, hanem a neves emberekkel való együttlét fejleszti az utazó embert — ezért a tanuló vagy fiatal tudós ... minden városban elsősorban a nagy tudósok iránt érdeklődjön, őket keresse föl... Velük igyekezzen elbeszélgetni... nekik nyújtsa át Stammbuch-ját". (Idézi E. Trunz: " Der deutsche Späthumanismus um 1600 als Standeskultur.. Zschr. f. Gesch. d. Erziehung. 1931. 17—53. — Persze nagyon jellemző, hogy Bernegger már azt mondja itt ki: a tudósvilággal való rendszeres és intenzív találkozások, sőt azok „nyilvántartása" is fontosabb, mint a tájak szépségének a csodálata — tehát a reneszánsz igazi világának hátat fordító értelmiségiek fölfogása fogalmazódik meg e sorokban, de talán éppen ezért lehet a peregrinációs album „kötelező használatának" bevezetését időben a későhumanizmus évtizedeire lokalizálni.) 4. Magyar diákok és értelmiségiek körében is bevett szokás volt ebben az időben az utazási album használata. Bizonyítékképpen könyvtáraink és kézirattáraink gazdag anyagára hivatkozhatnánk; e helyett inkább egy-két olyan példát említünk, amelyek ismétlődésre, az albumhasználat általános elterjedésére utalnak, előbb azonban egy olyan adatot, amely épp Újfalvihoz kapcsolódik. — Ugyanazt a munkát, amit Újfalvi — II. Reusner arcképgyűjteményének egy korábbi, 1589-i kiadását — használta emlékkönyvként Frölich Dávid, a magyarországi földrajzi érdeklődés egyik úttörője. — A magyar későreneszánsz világához tartozik, még sok szempontból a XVII. század derekán élt váradi nemes, puritánusaink jelentékeny pártfogója: Nadányi Mihály. Ismeretes az ő „intő levele" külföldi tanulmányútra induló fia, az íróként is számontartott Nadányi Tános számára (GéresiKálmán közölte: MPEIF 1878, 484—491.) Ebből az —Erasmus késői és Descartes korai hatását egyaránt tükröző — írásból idézhetjük az utasítást: fia és annak nevelője a nagyobb városokban alaposan nézzenek körül, tudakolják meg, hogy „az tudományokban vadnak-e Celebris tudós emberek, kiezodák és menyin lehetnek azok. Némellyeket közüllök meg is látogassatok, ... nagy becsülettel szokták venni az Peregrinusoknak látogatásokat. Ez végre nem ártana, ha megh Beczben szereznétek albumot, hogy amit amot írnának bele az tudós emberek". Nagyon valószínű, hogy jó félévszázaddal Nadányi János peregrinációra indulása előtt is bevett szokás volt ez a gyakorlat igényesebb fiatal értelmiségünk körében. Ha a magyar példáknál tartunk, hadd említsük meg: egészen korán talákozni lehet már azzal is, hogy a peregrinációs emlékkönyvet mint történelmi forrást, vagy legalábbis egy közösség fontos emlékét tartják becsben, így Kocsi Csergő István sárospataki kéziratkötege jónéhány kortárs és előd abumából őrzött meg kivonatokat, levelezés a gályarabság nehéz esztendeinek naplószerű emlékei között (Sp. Ref. Koll. Kvt. Ms 403.). 5. A mi témánk szempontjából talán az a legfontosabb, hogy az ilyen periférikusnak tűnő források az uralkodó ortodox fölfogással szembeni oppozíciós törekvések, különösen a késő-