ACTA UNIVERSITATIS SZEGEDIENSIS DE ATTILA JÓZSEF NOMINATAE • ACTA HISTORIAE LITTERARUM HUNGARICARUM TOMUS XVIII. SZEGED 1981
Balázs Mihály: Veronai Gábor és Szanoki Gergely verses vitája
neveztette ki. Klaniczay szerint alighanem azért, hogy megszabaduljon tőle. A hetvenes évek elején azonban még közeli bizalmasa volt, s részt vett a sziléziai hadjáratban is. Epiniciuma (dicsőítő ének) ügyesen alkalmazza a műfaj konvencióit. A jól sikerült első disztichon lényegretörően adja ki a távozási parancsot az agyongyötört ellenségnek, majd a lengyelek becsmérlő kioktatásán keresztül jut el a vers költőileg legerőteljesebb részéhez, az ellenséges holttestek által beborított Szilézia víziójához. A szegény győztesek írtóznak az utakat befedő hullák látványától, s rákok által kikezdett hullákat görget az Odera is. Talán nem esünk a túlságosan naturalisztikus interpretáció hibájába, ha az egymásra torlódó holttestek e plasztikus torzóját a közvetlen élményekkel is magyarázzuk. Majd Mátyás apoteózisa zárja a verset, melyben a pápai legátus nem mulasztja el, hogy tanácsokkal lássa el a királyt. A vers néhány mozzanata szorosan kötődik a boroszlói eseményekhez és lehetővé teszi, hogy pontosabban is rekonstruáljuk a megírás idejét. Már a fegyverszünet megkötése s Kázmér Lengyelországba való visszatérése után íródott: „Territus ille abiit turbataque federa sponte Reddidit abruptam restituitque pacem." Mátyás ugyanakkor még Sziléziában tartózkodhatott, s valószínűleg arra gondolt, hogy betör Lengyelországba: „Marte tuo tociens superatos temne Polonos, Et refer ad patrios ampla trophea deos!" De nem csupán a legfrissebb eseményeket értelmezi az epinicium, hanem a Jagellók és Mátyás küzdelmének egészét. A vers befejező részének két párhuzamos szerkezetű disztichonja — „Non satis est pernisse semes...", „Non satis est puduisse semes..."— világosan utal Kázmér betörésére Magyarországra a Vitéz-féle összeesküvés idején. Mindez lehetővé teszi, hogy a versből kiszűrjük azokat a mozzanatokat, amelyek nem egyszerűen a „lengyel nemzeti pszichikum bizonyos negatív jegyeit"– állítják pellengérre, hanem két különböző politikai elképzelés összeütközéséből adódnak Vajon a „gens sineconsilio ", „imbellis potentia", vagy a „factio, quae didicit nis, nisi magna loqui" formulák, de különösen a „Quid frustra externas incessitis agmine gentes Invalidi propriis imperitate focis?" disztichon nem jogosít fel bennünket arra, hogy Karácsonyi Béla nyomán a Mátyás képviselte abszolutisztikus tendenciák és a Lengyelországban éppen kiteljesedésben levő rendi állam szembesítéséről beszéltessünk? Ezt az interpretációt némileg jogossá teszi a vers Mátyás-képe. A menekülő lengyel sereg után gúnyosan odavetett finom Horatius reminiszcencia — „Exiguum murem terra tumens peperit", illetve „Partiunt mentes, nascetur ridiculus mus" — után ugyanis egy nem kevésbé finom mitológiai utalás következik: „Non sic Flegreo perierunt monte Gigantes et vestra est virtus vindice fracta deo." * Klaniczay Tibor: A kereszteshad eszméje és a Mátyás-mitosz. Hagyományok ébresztése. Bp. 1976. 182. 5 Juliusz Nowak-Druzewski: Okolicznosciowa poezja. 105. 6 Karácsonyi Béla: Janus Pannonius és a centralizáció. Janus Pannonius (Tanulmányok) szerk. Kardos Tibor és V. Kovács Sándor. Bp. 1975. 93—118.