Aero História, 1990 (7-8. szám)

1990-06-01 / 7. szám

érkezett meg Bécsbe. Őt és gépét nagy érdeklődéssel és szeretettel fogadták a bécsi repülőbajtársak. Az első világháború egyik legjobb osztrák vadászrepülője, Julius Arigi azonnal el is kérte a gépet kipróbálásra és nagy elismeréssel nyilatkozott róla. AJÁNLAT A SÜTŐPORGYÁROSNAK A belépés tehát sikeres volt, a lehetőségek azonban annál sivárabbak. Mint kiderült, Hopfner vállalkozása állt, megrendelők nélkül. Megrendelést csak két forrás­ból várhattak: állami kiképzéshez iskolagépekre, vagy a gazdasági válságot átvészelt nagytőkésektől magán­repülőgépre. Ebben az időben már a nyugati világban a franciáknál és angoloknál erősen fejlődött a légi turiz­mus, mind többen vásároltak magánrepülőgépet. Hopfner először a leggazdagabb osztrák üzletembere­ket vette számításba. Lampich kis gépével felkeresték nyaralójában a dúsgazdag sütőporgyárost, dr. Oetkert és meginvitálták egy kis sétarepülésre. Dr. Oetker hajlott is rá, hogy magánrepülőgépet vegyen, amellyel nyaralóit szerte Ausztriában könnyen elérheti. Lampich kis repülő­gépét azonban erre nem tartotta megfelelőnek. Nagyobb repülőgépet szeretett volna, melyen családjával együtt komfortosan utazhatna. Vállalták egy zártkabinos, 4—5 üléses biztos kisrepülő­­gép elkészítését, teljes belső komforttal. Másnapra el is készítették egy felsőszárnyas, zártkabinos gép vázlatos rajzát, de dr. Oetker újabb igénnyel lépett fel. Az egy­motoros gép nem nyújt elég biztonságot a hegyek kö­zött, ahol nem lehet kényszerleszállni. Legalább két motorja legyen a repülőgépnek! . . . Amikor ezt is elfogadták, a megrendelőnek újabb kívánsága támadt. Hogyan juthatna el repülőgéppel a tavak mentén lévő legkedvesebb nyaralóiba? Hopfner ennyi igényre már vissza akart lépni, de a mindig tettrekész, találékony Lampich Árpád merészen kijelentette: — Ennek sincs akadálya; építünk Önnek egy száraz­földön, vízen egyaránt közlekedni tudó „amfíbia” repülőgépet. Talán maga sem tudta, hogy Közép-Európában az első kétmotoros kétéltű repülőgép tervezését és megépítését vállalta ezzel. MEGÉRKEZIK SAMU BÉLA A feladat azonban sokkal nagyobb volt, mint amire ők ketten meg tudtak volna felelni. Egy többmotoros, új koncepciók szerinti utasrepülőgép megtervezése, méretezése és rövid határidőre történő legyártása volt a feladat. Lampich azonnal írt Rubik Ernőnek és Samu Bélának, hogy jöjjenek segíteni Bécsbe. A meghívást csak Samu Béla fogadta el és így hárman fogtak munkához. Nagyjá­ból a következőképpen: Lampich Árpád készítette a fő terveket a gép diszpozíciójáról és szerkezeti elveiről, Samu Béla végezte az aerodinamikai, igénybevételi és méretezési számításokat. Ezek alapján Lampich és Hopf­ner elkészítették a szükséges részletterveket és megindí­tották ezzel párhuzamosan a H.A.—11 (Hopfner Amfí­­bia—11) építési munkáit. Mivel a vállalkozás repülőgépgyára tulajdonképpen még nem létezett, a szárny építése egy megfelelő hosszú­ságú raktárépületben, az acélcső törzs építése pedig az Asperni repülőtér lakatosműhelyében történt. A raktárépületben a 14,1 méter fesztávolságú két­­főtartós faépítésű szárnyat egy darabban kellett megépí­teni, így mozogni is alig maradt mellette hely. Igazi prob­léma azonban akkor adódott, amikor ki kellett onnan Egy osztrák lajstromjelű L 9/2, az 1935-ben épített Spatz (veréb) 3.

Next