Aetas, 1987 (3. évfolyam)
1. szám - TANULMÁNYOK - Tóth Ágnes: Telepítések Csátalja, Gara és Vaskút községekben 1945–1949 között
"teljes egészében és nagyságra való tekintet nélkül el kell kobozni a hazaárulók, nyilas nemzetiszocialista és egyéb fasiszta vezetők, a Volksbund-tagok, továbbá a háborús és népellenes bűnösök földbirtokait." A Népgondozó Hivatal felállításával 1945 júlisában a sváb kérdés megoldottnak látszott. A kibocsátott 3820/1945-M.E.sz. törvény /6/ nagyon szigorúan szabályozta azt, ugyanakkor azonban megszüntette az internálásokat, tehát mindenképpen jogbiztosítékot jelentett, valamint számos enyhítést tartalmazott a családtagokra vonatkozóan. A magyar kormány - mint ahogyan ez a törvény is bizonyítja - elzárkózott a kollektív felelősségre vonás elvének alkalmazásától, s ezt az állásfoglalását 1945 augusztusáig, a potsdami értekezletig többször is hangsúlyozta. 1945 augusztusában állt be érezhető változás a kormány magatartásában, amikor is nyilvánosságra került a nagyhatalmak potsdami értekezletének állásfoglalása. "A három kormány minden vonatkozásában megvizsgálva a kérdést elismeri, hogy a Lengyelországban, Csehszlovákiában és Magyarországon maradt német lakosságnak, vagy egy részének Németországba történő áttelepítésére vonatkozólag intézkedéseket kell foganatosítani." /7/ A nagyhatalmak nem mondták ugyan ki a kollektív bűnösség elvének alkalmazását, de ezzel a megfogalmazással lehetőséget adtak az egyes kormányoknak az ily módon való értelmezésére . Ez után született meg az 1945. december 29-én kiadott 12.530/1945. M.E.sz. kormányrendelet, melynek értelmében "Németországba köteles áttelepülni az a magyar állampolgár, aki a legutolsó népszámlálási összeírás alkalmával német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallotta magát, vagy aki magyarosított nevét német hangzásúra változtatta vissza, továbbá az, aki a Volksbundnak, vagy valamely fegyveres német alakulatnak /SS/ tagja volt." /8/ A Kormány tehát feladta korábbi véleményét. Az Egyesült Államok kormánya a rendelet megjelenése után jegyzékben tiltakozott a rendelet bevezetőjének megfogalmazása ellen, mert abból az derül ki, hogy a Németországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság akarata lett volna a kitelepítés. Vorosilov hason-