Aetas, 1987 (3. évfolyam)
3. szám - HATÁROKON TÚL - Borbárndi Gyula: Magyar–magyar kapcsolatok
azokkal, akik egy külföldi nagyhatalom szolgálatában napról-napra megsértik a politikai jogokat Magyarországon. Ahogy Thomas Mann és a hitleri diktatúra más menekültjei nem vették igénybe a fasiszta rendszer kulturális szolgálatait, úgy a kommunizmus menekültjei sem engedhetik meg maguknak, hogy összefogjanak azokkal, akik elűzték őket hazájukból. Egy idő után a politikai menekült is hazalátogat, de kapcsolata a rendszerrel csak a legszükségesebb hivatalos ügyekre szorítkozhat és mindenesetre elítélendő, ha a hazautazásnak ára van. Ha valaki a vízumért lekötelezve érzi magát a rendszernek és igyekszik a hazai rezsim kedvében járni,ezt a viselkedést határozottan el kell utasítanunk."19 Tollas Tibor feltette a kérdést, hogy: "Lojalitás -de kivel?". Válaszában arra a következtetésre jutott, hogy: "Fiainkat akkor kergetjük "álomvilágba", ha a ma politikai helyzetet véglegesnek fogadjuk el, és nem veszünk tudomást az otthoni szellemi élet bátor harcáról a hatalom ellen. Ha ezt a kettősséget megértik fiataljaink, megértik azt is, miért nem lehetett Magyarország a szülőföldjük, s megtalálják az utat, hogy hazájukon miképpen segíthetnek idekinn, miképpen adhatnak reményt hazai társaiknak és a kisebbségben élő magyarságnak egyaránt. Csak a valóságos helyzet ismeretében választhatnak helyesen: kivel legyenek lojálisak, a hatalommal-e, vagy a néppel? Mert ez a kérdés veleje! így válhatnak csak az elnyomottak szószólójává a nagyvilágban, így lesz a külföldön felnőtt fiatal nemcsak nyelvében, de szívében is hű a nemzethez." 20 Varga László az anyanyelvi mozgalomban való részvételéről szólva kifejtette, hogy az abban való részvételt nem ellenzi, de nem is helyesli. "Véleményem attól függ -folytatta- , hogy a résztvevőknek mi a szándéka és milyen eredményt értek el. Feltételezem, hogy az Anyanyelvi Konferencia résztvevői tudják, hogy a rendszert nem anyanyelvünk ápolása, vagy a magyarság érdeke, hanem propagandaszempontok vezetik, mutatva, hogy a szabad világgal jó kapcsolatban vannak. A rendszer tehát használja őket. Jóhiszeműen feltételezem, hogy ők is akarják használni a rendszert, mégpedig közös ügyünkért, a népért. Ha ez sikerül nekik, akkor a részvétel helyes, ha nem, akkor a rendszer lenyelte őket."21 Az Új Látóhatár szerkesztőségének két tagja, Molnár József és Sztáray Zoltán is aszerint ítélte meg a közeledést és érintkezést, hogy hasznára válhatik-e a közös érdeknek. Az utóbbi a magyar-magyar szóértés fő kerékkötőjének a Magyarok Világszövetségét tartotta, mert egyoldalúságával és politikai elfogultságával megakadályozta a mindkét felet közösen érdeklő kérdések tárgyilagos megvitatását. Szerinte termékenyebb lehetne a munka, ha a programot nemcsak Budapest állapítaná meg, és a találkozókra nem kizárólag Magyarországon kerülne sor, hanem, ha a tennivalók és a célok megfogalmazása közösen történnék és a mozgalomban résztvevők külföldön is összeülne.