Aetas, 1994 (9. évfolyam)
1. szám - TANULMÁNYOK - Mályusz Elemér†: Az első Habsburg a magyar trónon
soknak, amelynél jelentősebbet - be kellett maguknak vallaniok - akkor sem remélhettek volna, ha ők is részt vesznek a választásban. A Zsigmond-kori helyzettel szemben új volt, hogy amíg akkor a király teljesen szabadon rendelkezhetett bevételeivel, azaz a behozatali és kiviteli vámokkal, a bányákkal és a nemesérc beváltásából származó urburával, a pénzverés és a sómonopólium jövedelmével, a kamarahaszna, nyestbőradó, ötvened néven ismert adókkal, amelyek együttesen képesítették közvetlenül tőle függő haderő fegyverben tartására, most a nagybirtok urai beleegyezésüktől tették függővé, kire bízza a jövedelmi források kezelését, történjék ez akár bérlet, akár megbízás alapján vagy bármi más módon. A törekvés nem egyedül a királyi hatalom gazdasági alapjainak főúri ellenőrzés alá vétele, hanem azok megszerzése. Igaz, nem volt szó tilalomról, mintha a király nem rendelkezhetnék a kezébe jutott pénzzel, azonban nem lehet kétségünk, hogy az előkelők, ha maguk vagy pártfogoltaik irányítják a pénzügyi szervezetet, elszámolásaik során a feleslegből vajmi keveset juttatnak a kincstárba, mert magyarázatot, hogy mire kellett fordítaniuk az állam érdekében a bevételt, könnyen találtak volna. A fejlemények alakulása, a feudalizmusra általában jellemző módon, bizonyára az egyes jövedelmi ágaknak tartósan magánkézbe kerülését s ami ezzel egyértelmű, a királyi hatalom jelentős korlátozását eredményezte volna. Bár abban is kételkedhetünk, hogy a feltételek megszabói hagyták volna, hogy a király azt tegye bevételével, amit jónak lát. Kikötésükkel ugyanis, hogy az ország védelmében és a korona ügyeinek intézésében szintén köteles tanácsaikat kikérni, voltaképpen arról adtak bizonyságot, hogy a királyi jövedelmek túlnyomó részének hováfordítását kívánják ellenőrizni, sőt a negotium coronae tágértelmű kifejezés segítésével akár az egészet is. Végső céljuk felől egyébként nem lehet kétségünk. Másra, mint a királyi jövedelmi források megszerzésére nem is vonatkoztatható a következő feltétel: A királyi jogok és a korona jogai, ha az ország helyzete szükségessé teszi elidegenítésüket, csak az ő hozzájárulásukkal adhatók el örökérvényűen vagy zálogosíthatók el. Ezek a jogok nyilvánvalóan az állami bevételek, zálog vagy vétel útján való megszerzésükre pedig ugyanazok áhítoznak, akik a királyi rendelkezések érvényét saját hozzájárulásuktól tették függővé. A királyi hatalom gyökereire Albert párhívei a másik súlyos csapást azzal mérték, hogy az uralkodó kinevezési jogát korlátozták, megígértetve vele, hogy tisztségek, megyék, várnagyságok, főpapi és bárói méltóságok felől nélkülük nem fog határozni. A megszorítással eltűnt a lehetőség, hogy a királyok, amire még Zsigmondnak módja volt, a jövőben új embereket vonva munkatársaik közé, lazítsanak az örökölt uralmi rendszer merevségén és az állam érdekében a fejlődés új útját jelöljék ki. Azonnali hatállyal s nem közvetett módon ugyanők felszámolták Zsigmond uralmának legpozitívabb eredményét, egyházpolitikája számottevő részét. Általánosságban sem egyszerűen azt hangsúlyozták tehát, amit Zsigmonddal 1387-ben elfogadtattak, hogy mindenkit meg kell tartani régi szabadságaiban és biztosítani változtatás nélkül a jó szokások uralmát, hanem kötelességévé tették Albertnek, hogy az ország régi törvényeit és szokásait, az országlakosok szabadságait visszaállítsa, a változtatásokat és csak újólag intézményesített káros szokásokat pedig el-