Aetas, 1994 (9. évfolyam)
1. szám - TANULMÁNYOK - Mályusz Elemér†: Az első Habsburg a magyar trónon
az ország örökösének tekintette magát. A vita, amely két főpap jogköre miatt viszálynak indult és Albert hatalmának korlátai körül forogván, a királyi pár közti nézeteltérésnek látszott, miután Rozgonyi Simon püspök koronázó jogának elismerésével végződött, súlyos következményeket vont maga után. Erzsébet annyira nem tudta megbocsátani a püspök ellenszegülését, hogy 1439 decemberében a Pálóci György halálával megüresedett esztergomi érsekség élére nem őt, a legesélyesebb jelöltet nevezte ki, hanem Szécsi Dénest, amivel viszont a mellőzött püspököt, immár az egri egyházmegye birtokosát, a lengyelbarát párt hívévé és Ulászló királyságának támaszává tette.18 Apósától örökölt kormányzótestületét Albert 1438 februárjának közepén átszervezte. Eljárása indokoltnak mondható. Elődje azon országnagyjainak adott válasz gyanánt fogható fel, akik feltételekhez kötötték, hogy hozzájáruljanak trónrelépéséhez. Mint minden új király, Albert számára is elérkezett tehát a pillanat, hogy a nem teljesen kezeseknek bizonyult országnagyokat elejtve, náluknál megbízhatóbbakat tömörítsen maga köré, s a szemben álló csoport egységét megbontva, az önálló kormányzati politika feltételeit megteremtse. A személyi változások vizsgálatánál az első pillanatban úgy tűnik fel, mintha a király elsősorban azokat mozdította volna el helyükről, akik mint régi, előkelő családok sarjai nem egyedül Zsigmond kegyének köszönhették méltóságukat. Ezt tette ugyanis a két Marcalival, az udvarmesterekkel, Alsólendvai (Bánfi) Pál lovászmesterrel, Garai Dezső macsói bánnal, Kusalyi Jakcs Mihály székelyispánnal. Ha pedig az ő csoportjukba tartozó Garai Lászlót meghagyta macsói bánnak, ez abban lelhetné magyarázatát, hogy felesége unokatestvérével és Zsigmond évtizedes nádorának fiával kivételesen kellett bánnia. A felsorolt esetek ellenére tévedés volna oly határozott szándékot tulajdonítanunk Albertnek, hogy a régi bárói családokat háttérbe igyekezett szorítani. Ellene mond e feltevésnek, hogy Tamási Henrik székelyispánt közvetlen környezetébe vonta mint udvarmestert és - a kancellária relatiós jegyzeteinek tanúsága szerint - a kormányzás területén széles munkakörhöz juttatta, új székelyispánokká Pelsőci Bebek Imrét és Csáki Ferencet nevezte ki, a Zsigmondtól pártfogolt Lévai Cseh Péter helyett Losonci Dezsőt tette meg erdélyi vajdának, Garai László mellé második macsói bánnak Újlaki Miklóst állította, kincstartóvá pedig a hozzájuk hasonlóan báró családból származó Szentgyörgyi (Péter fia) Gróf Lászlót nevezte ki.19 Az övékénél könnyebben értelmezhető a lovászmesterek kinevezése. Mivel ezek Pálóci László és Simon lettek,20 kétségtelen, hogy Pálóci György főkancellár kérésének tett eleget Albert, amidőn az érsek unokaöccseit bevonta a kormányzótestület tagjai közé. Már csak valószínűnek látszik, hogy a tárnokmesteri tiszt Rozgonyi János halálával üresedett meg, semmivel sem magyarázható ellenben, miért nem maradt Perényi Miklós asztalnokmesternek. A többi változás egyszerű személycsere következménye lehet. Ha elfogadjuk, hogy Rozgonyi halálával lett szabaddá a tárnokmesterség, akkor Perényi János asztalnokmesternek tárnokmesteri megbízatása arra szolgáltathatott alkalmat, hogy az ő helyét Guti Országh Mihály főkincstartó foglalja el, ennek utódjává pedig Szentgyörgyi Gróf László legyen. Annak ellenére, hogy Zsigmond emberei közül egyedül Hédervári nádor, Bátori országbíró, a három Tallóci bán, a két Nánai Kompolt pohárnok-