Aetas, 1994 (9. évfolyam)
3. szám - MŰHELY - Halmos Károly: Magyarországi polgárosodás. Tallózás az 1988 és 1992 közötti történeti irodalomban
HALMOS KÁROLY Magyarországi polgárosodás Tallózás az 1988-1992 közötti történeti irodalomban Mindenekelőtt meg kell magyaráznom a dolgozat címét, jóllehet az nagyon is egyértelműnek látszik. Az írásnak nem célja, hogy az újkori magyar társadalomfejlődést mint magyarországi polgárosodást értelmezze. Ugyanakkor nem tehettem kérdőjelet sem a cím két szava után, mivel azt sem kívánom igazolni, hogy a körüljárandó társadalomtörténeti problémakör nem értelmezhető magyarországi polgárosodásként. A dolgozat igazi címe valójában valami ilyesmi lehetne: „áttekintése annak, hogy minek nevezhetnék a 18-tól a 20. századig terjedő társadalmi átalakulást, ha fejlődésnek tekintjük: magyarnak?, magyarországinak?, polgári átalakulásnak?, polgárosodásnak?, polgárosulásnak?, polgáriasodásnak?, a polgárság kialakulásának?, vagy talán nem is helyes, ha fejlődésként tekintünk rá?". Egy ilyen cím természetesen nagyon komikus és tudálékos, annak ellenére, hogy a föltehető kérdések nagyon is helyénvalóak és nézetem szerint fontosak, ha történetírásunk szembesülni akar az általa előadott történetek burkolt előföltevéseivel. Bevezetés A polgárság és a polgárosodás mint probléma Az irodalmi tallózás sajátos műfaj. A szemléző saját szavainak csak a töltelék szerepe jut, a lényeget mások mondják ki, mégha a válogatás a szemleíró előjoga is. A tallózás minősít, azáltal, hogy választ a publikációk özönéből, másrészt jó esetben az áttekintés során kirajzolja a tudományos párbeszéd főbb jellemzőit. Ez a beszámoló az első igényt csak részben elégíti ki. A szemléhez csatlakozik egy közel 350 tételes bibliográfia (avagy a tallózás csatlakozik ahhoz), de ez nem segít az egyes tételek súlyának fölmérésében, sőt a minősítést mint követelményt ez a vázlatos körkép nem is kívánja kielégíteni. A második követelményt viszont - úgy látszik - túlteljesíti. Ez azonban nem a szerzőn múlik, mint a témakör egyik tartós figyelője, szomorúan állapítom meg ugyanis, hogy a témáról a hazai történeti irodalomban kirajzolódó diskurzus fikció. A valóságban süketek párbeszéde zajlik: a legismertebb (de legalábbis a történetírás körein túl is ható) álláspontok határozottan kijelentő, magabiztos narrációk, melyek kölcsönösen reflektálnak egymásra. A narrációk összehasonlítására hajlamosabb álláspontok egyben kétkedőbbek is, elterjedtségük szerint pedig marginálisak. Kezdjük az áttekintést azzal, hogy szögezzük le: a magyarországi történeti irodalom polgársággal-polgárosodással kapcsolatos szóhasználata zavaros. Ahhoz, hogy ezt megvilágítsam, egy - az értelmiségi nyilvánosságnak szánt -közleményhez fordulok.