Aetas, 1994 (9. évfolyam)
3. szám - FIGYELŐ - A történelem mint veszélyeztetett faj? Viták a posztmodern történetírásról (History and Theory, 1989-1990. Past and Present, 1991-1992.) Deák Ágnes
A történelem, mint veszélyeztetett faj? Viták a posztmodern történetírásról History and Theory, 1989-1990. Past and Present, 1991-1992. Immár lassan egy évtizede, hogy a magyar szellemi életben is igen ismerősen cseng a posztmodern fogalma, mind ez ideig azonban csupán az irodalomelmélet, művészetelmélet és filozófia tűnt közvetlenül érintett szakterületnek. A nyugat-európai és az észak-amerikai történetírásban is csak az elmúlt közel fél évtizedben csapott át erőteljesen a vita a történettudomány körein belülre, mégpedig igen indulatos, érzelmekkel telített formában. Igen érdekes ez, hiszen az irodalomelméletben már az 1980-as évek elejétől komoly teret nyert ez az irányzat, másfelől pedig a posztmodern történetírás kiinduló teoretikus műveként számon tartott munka. Hayden White Metahistory. The Historical Imagination in Nineteenth-Century Europe című műve már 1973-ban megjelent. Ezt a „fáziskésést" talán az a tény magyarázhatja, hogy mind ez ideig a történettudományban elsősorban elméleti jellegű posztmodern munkák születtek, alkotóikra a „gyakorló történészek" mint szakmán kívüliekre tekinthettek, s az egész elmélettől - mint a történészi gyakorlattól messze álló absztrakt problémától - távol tarthatták magukat. Az elmúlt években azonban immáron a „történész céh" egészen idáig elismert és nagy tiszteletben álló tagjainak tollából is megjelentek a posztmodern elveket kiindulópontként elfogadó történeti munkák, így azt már mint „céhen kívüli" jelenséget nem lehet figyelmen kívül hagyni. Talán a legnagyobb visszhangot kiváltó mű ebben a tekintetben Simon Schama Dead Certainties című munkája, hiszen Schama - amint azt a New York Review of Books hasábjain (1991. június 27.) a könyvről kritikát megjelentető Gordon S. Wood nem mulasztja el megjegyezni - „prominens praktizáló történész", a Harvard University társadalomtudományok professzora. Schama munkásságát már hosszú időn keresztül az analitikus „tudományos" történetírástól a narráció felé való visszafordulás jellemezte .A történet érdekes fordulata az, hogy az a Lawrence Stone, aki az általunk a következőkben ismertetendő viták egyikében a leghevesebben támadja a magát posztmodernnek nevező irányzatot, 1979-ben ugyanannak a folyóiratnak, a Past and Presentnek a hasábjain még elismerő lelkesedéssel szólt Schama narráció felé fordulásáról. Lawrence Stone: The Revival of Narrative: Reflections on a new Old History. Past and Present 1979. november), új munkájában azonban radikálisan szakít a történeti narrativitás tradícióival, s a posztmodern elmélet jegyében kísérletet tesz a „fictional history" megteremtésére, a fikció és valóság összeolvasztására. A művében idézett dokumentumokról nem tudhatja olvasója, léteztek-e valójában, nincs jegyzetapparátusa a könyvnek, a szerző semmibe veszi az állítások bizonyításának követelményét. Mindezzel tudatosan megsérti a történetírás jelenlegi konvencióit: az időbeli elrendezés elvét, a koherenciára és meggyőzésre törekvést. Az utóbbi évek magyar történeti irodalmában is fel-felbukkan a posztmodern irányzat által felvetett kérdéskör. Egyes problémákat érint a Világtörténet 1986/3-4. száma, bár az ott közölt összeállítás még a „posztmodernek előtti" tradicionális és „tudományos" történészek vitáját eleveníti fel. A Századok folyóiratszemléjében az elmúlt három évben megjelent írások jónéhánya kapcsolódott e témához, főképp a The American Historical Review-ban megjelent cikkek ismertetésén keresztül; ezek sorából kiemelkedik az 1991/3-4-es