Aetas, 1996 (11. évfolyam)
1. szám - TANULMÁNYOK - Rácz Margit: Puritanizmus és amerikai identitás. A puritán történet(írás) átértékelése napjainkban
Rácz MARGIT Puritanizmus és amerikai identitás A puritán történetírás átértékelése napjainkban A gyarmati Új-Anglia története minden bizonnyal a világtörténelem egyik legalaposabban kutatott területe. Kitüntetettsége összefüggésben áll a polgárháború és a „frontier" lezárása utáni egységesülő és a 20. század elején nagyhatalommá váló Amerikai Egyesült Államok nemzeti identitáskeresésével, valamint azzal az új „birodalmi" igénnyel, hogy a 17. századi mitikus-biblikus, majd a 18-19. századi regionális múlt helyett egy paradigmatikus „nemzeti" történet reprezentálja az amerikai múlt eseményeit. William Walker már az 1890-es évek elején az új-angliai kongregacionalizmusban látta az amerikai demokrácia legfőbb biztosítékát és előmozdítóját. Úgy gondolta, hogy a puritán egyházi berendezkedés és a puritán közösségi élet mintául szolgált az önkormányzatiság (self-government) elvére épülő területi adminisztráció kiépítéséhez, s a szervezett egyházi élet egyúttal társadalmi funkcióik hatékony ellátására is képessé tette a hívőket. Walker puritánjai nem az 1630-as „Nagy Migráció" során Massachusettsben megtelepedett ún. „nem-szeparatista kongregacionalisták", hanem a Mayfloweren 1620-ban Plymouthba érkezett „zarándok atyák" voltak, akik a 17. század elején hivatalosan szakítottak az anglikán egyházzal, s később Hollandiába telepedtek át.2 Walker szerint az „igazi", tartósan ható amerikai 1 Walker, W.: The Creeds and Platforms ofCongregationalism. Boston, 1893.; Uő.: A History of the Congregational Churches in the United States. New York, 1894. 2 A szeparatizmus első, írott források alapján dokumentálható angol képviselője Robert Brown volt, aki cambridge-i lelkészi állását feladva 1580-ban vagy 1581-ben R. Hamson segítségével Norwichban megalakította az első kongregacionalista gyülekezetet. A norwichi püspök zaklatásai miatt a gyülekezet egy része a zélandi Middelburgba emigrált. Brown és Harrison vitája miatt azonban a gyülekezet kettészakadt, s Brown - néhány hívével együtt - 1583-ban visszatért Skóciába. Mivel a presbiteriánus egyházi vezetők sem tolerálták a szeparatizmust, a csoport továbbvándorolt Angliába. Brown rövid időre börtönbe került, de Lord Burghley közbenjárására szabadon engedték. Az anglikán egyházzal kibékülve, 1591-ben lelkészi állást kapott. Gyülekezetének Norwichban hagyott része folytatta működését. A norwichi gyülekezeten kívül csak a londoni szeparatista kongregációról tudható bizonyosan, hogy 1587-ben már létezett. Tagjainak nagy részét hosszabb-rövidebb időre bebörtönözték. Lelkészt és tanítót csak 1592-ben, Fr. Johnson és az ideiglenesen szabadlábra helyezett J. Greenwood személyében választott. Greenwoodot 1593-ban kivégezték H. Barrow-val, a londoni gyülekezet „ideológusával" együtt. Elöljárói kivégzése után a londoni gyülekezet nagy része H. Ainsworth tanító vezetésével Amszterdamba emigrált. 1597-ben a szabadon bocsátott Johnson is követte őket, de hamarosan nézeteltérései támadtak Ainsworth-szel, s 1610-ben kettészakadt a gyülekezet. Az új-angliai Plymouth lakói nem a norwichi, nem is a londoni, hanem a scrooby-i csoport tagjaiból kerültek ki. E csoport 1602 körül Gainsborough-ban, John Smyth vezetésével alakult. 1604-ben csatlakozott hozzá a cambridge-i tanulmányait ekkor befejező John Robinson. A gyülekezet egy része a püspöki zaklatások miatt 1605-től a Gainsborough melletti Scroobyban, William Brewster postamester házában tartotta találkozóit. A Gainsborough-ban maradt hívők Smyth vezetésével 1606-ban Amszterdamba emigráltak, s rövid időre egyesültek a londoni-