Aetas, 1996 (11. évfolyam)
1. szám - ELMÉLET ÉS MÓDSZER - Magyarics Tamás: Klió és/vagy Kalliopé? A posztmodern amerikai történetírás néhány kérdése
tehát nem beszélhetünk állandó kapcsolatról a jelenség és az azt leíró szó között. Nem léteznek „tények" a nyelv hatókörén kívül, a nyelv maga viszont „többértelmű", „kriptikus", melyet dekódolni kell, mielőtt bármilyen értelmet tulajdonítanánk neki. A történészek azonban pontosan erre a dekonstrukció hívei által kétségbe vont állandóságra építenek mesterségük gyakorlásában, sőt az olvasók is erre támaszkodnak, amikor a történészek által közvetítetteket olvassák. A baj az, hogy nem található egyetlen megfelelő, „helyes" kód sem: az egyik ugyanolyan jó/rossz, mint a másik.10 A kontextualisták, így Quentin Skinner és J. G. A. Pocock ezért arra a következtetésre jutottak, hogy a múlt bizonyos fokú - de sohasem teljes - megismerése kizárólag a nyelv térben és időben való meghatározottságának figyelembevételével lehetséges. Más kontextualisták azonban még ennek a lehetőségét is tagadják. A szerző ugyanis a jelen társadalmi körülményei által meghatározott személy, aki a múlt bármilyen fokú rekonstruálásában új realitásokat hoz létre, nem pedig olyanokat, amelyek a múltat tükrözik. A szavak mindössze további szavak felé mutatnak, amelyek olyan társadalmi valóságokat takarnak, amelyeknek a megismerésére csak akkor és ott nyílhatna lehetőség.17 A posztmodern történészek által létrehozott alkotások „szövegekként" jelennek meg. Mint ilyenek, az irodalmi alkotások attribútumaival bírnak, s ennek a logikának az alapján elemzi Hayden White Metahistory-jában a 19. századi történészeket irodalmi kategóriák alapján. Véleménye szerint a történész elsősorban költői feladatot lát el,miikor kijelöli a történelmi mezőt, és az ott történteket különböző elméletek, valamint nyelvi eszközök segítségével, s megmagyarázza, ahogy „azok valóban megtörténtek."18 Érvelése szerint egy-egy múltbeli eseményről - a tények, a leírásukra használt szavak, valamint a szerzők szubjektivitása folytán - egymással tartalmi szempontból egyenértékű, de egymásnak akár homlokegyenest ellentmondó interpretációkat is létre lehet hozni.19 Ebből egyrészt az következik, hogy azok csak egymással összehasonlítva válnak értelmezhetővé, másrészt pedig a stílus válik az egyetlen vitadható témává: a tartalom a stílusból következik. Azaz: a posztmodern irányzat számára a tények/bizonyítékok nem a múlt felé mutatnak, hanem a többi, hasonló tárgykörben publikált interpretáció felé. Ez a kör végtelen; mindig akad egy újabb interpretáció: az olvasó, vagy egy másik történész. Miután a történelmi nap 10 Vö.: Himmelfarb, Gertrade: Somé Reflections on die New History. American Historical Review, vol. 94. no. 3 (June 1989). 661-670. (a továbbiakban: Himmelfarb 1989.) 17 A nyelv és a szavak jelentésének problémáira lásd többek közt Harlan, Dávid: Intellectual History and die Return of Literature. American Historical Review, vol. 94 (June 1989): 581-609.; valamint Toews, John E.: Intellectual History after the Linguistic Turn: The Autonomy of Meaning and die Irreditability of Experience. American Historical Review, vol. 92 (October 1987), 879-907. A szavak korabeli jelentésének és modern értelmezéseinek kérdéseire lásd Davidson, James West-Lytle, Mark Hamilton: Alter die Fact. New York, 1992. 3. fejezet, (magyar fordításban: A tények nyomában. Budapest, 1995.) 18 White 1973. X. Kari R. Popper „előre kialakított szelektív nézőpontokról ír, melyek rendszerint nem tesztelhetők. Popper, Kari R.: A historicizmus nyomorúsága. Budapest, 1989. 156. 19 Paul Wayne megfogalmazása szerint: „a történelmi eseményeket hasonló valószínűséggel többféle módon is meg lehet fogalmazni." Idézi: White, Hayden: Between Science and Symbol. Times Literary Supplement. January 31, 1986. 109. (a továbbiakban: White 1986.)