Aetas, 1996 (11. évfolyam)
1. szám - ELMÉLET ÉS MÓDSZER - Hayden White: A narrativitás szerepe a valóság reprezentációjában
HAYDEN WHITE A narrativitás szerepe a valóság reprezentációjában* A narrativitás természetének vizsgálata módot ad arra, hogy elgondolkodjunk a kultúra, sőt meglehet, maga az emberi lényeg természetéről is. Oly természetes az a késztetés, hogy elbeszéljünk, s oly elkerülhetetlennek látszik, hogy a narráció formájában számoljunk be mindarról, ami a valóságban történt, hogy a narrativitás csak olyan kultúrákban jelenthetett problémát, amelyekből hiányzott, vagy ott, ahol - ahogy az a jelenlegi nyugati intellektuális és művészi kultúra egyes területein történik - a narrativitást programszerűen tagadják. A kultúra velejáró általános jellemzőjeként felfogva a narratíva és a narráció sokkal inkább egyszerű ténynek tűnik, mint problémának. Ahogy a néhai Roland Barthes (akinek hiánya nagyon is fájó) megjegyezte, a narratíva „egyszerűen olyan, mint maga az élet ... internacionális, korhoz és kultúrához nem kötött". Eszerint a narratíva nemhogy nem jelent problémát, de épp mintha választ adna arra az általános emberi kérdésre, hogy hogyan lehet a tudást szavakba önteni, hogyan lehet az emberi tapasztalatot olyan formában megfogalmazni, ami felruházható általános emberi jellegű s nem kultúrához kötött struktúrákból építkező jelentéssel. Nem vagyunk képesek teljes egészében megérteni egy másik kultúra specifikus gondolati sémáit, sokkal kevesebb nehézséget okoz azonban az, hogy megértsünk egy másik kultúrából származó történetet, bámennyire egzotikus is legyen számunkra az az adott kultúra. Ahogy Barthes mondja, „az elbeszélés lefordítható lényegbevágó deformáció nélkül", ahogy egy lírai költemény vagy filozófiai diskurzus nem. Ez azt sugallja, hogy az elbeszélés távolról sem csupán egy kód a sok közül, melyeket egy kultúra a valóságról szerzett tapasztalatok jelentéssel való felruházására használ, hanem olyan metakód, emberi univerzálé, melynek segítségével a kultúrák közölni tudják egymással egy közösen átélt valóság természetéről szerzett élményeiket. Az elbeszélés, mondja Barthes, a világról gyűjtött tapasztalatunk és az ezt a tapasztalatot a nyelv eszközeivel leírni kívánó törekvésünk között születik meg, „állandóan jelentést közvetít ahelyett, hogy az elmesélt események egyszerű másolatát A fordítás alapjául szolgáló kiadás: White, Hayden: The Value of Narrativity in the Representanon of Reality. In: The Content of the Form. Narrative Discourse and Historical Representation. Baltimore and London: The Johns Hopkins University Press, 1987. 1-25. 1 Barthes, Roland: Introducrion to die Structural Analysis of Narratíves. In: Image, Music, Text. Trans. Stephen Heath. New York, 1977. 79. 2 A narratív, a narráció szó a latin gnatus („tudni", „ismeretségben állni", „szakértő", „képzett" stb.) és narre („kapcsolatba hozni", „elmondani"), valamint a szankszkrit gna („ismerni") tőből származik. Ugyanaz a tő a g vapi/i,o.. („megismerhető", „ismert"). Lásd: Bossacq, Emile: Dictionnaire étymologique de la langue grecque. Heidelberg, 1950. Köszönetet mondok Ted Momsnak (Cornell University), nagy etimológusaink egyikének.