Aetas, 1997 (12. évfolyam)

2-3. szám - TANULMÁNYOK - Berend Nóra: Paterna devotio vagy propria professio? A középkori gyermekfelajánlás történetéhez

szerzetesi élethez a szülők akarata. 3 Ezek a szerzők bizonyos fokig koruk véle­ményét is tükrözték az oblatio-ra vonatkozóan, amint ez az alábbiakból kiderül. Az oblatio intézménye különféle célokat szolgált. Egyrészt, az egyház oldaláról, biztosította a szakképzett utánpótlást. A felajánlott gyerekeket, gyakran egészen kicsi kortól, a szerzetesek nevelték, és így azok elsajátították az éneklés, egyházi szertartások, liturgia szabályait. Mindezt felnőtt korban már nagyon nehéz vagy lehetetlen volt megtanulni, márpedig a bencés szerzetesi élet alapja éppen a nap nagy részét kitevő liturgikus szertartások voltak. Ugyanakkor a kolostorban nevelkedő gyermek számára a család helyett az egyház vált termé­szetes közeggé, a vérségi kapcsolatot felváltotta a vallási közösség iránti hűség. Természetesen a kettő gyakran összefonódott a családi kolostorok léte (azaz ugyanazon család számos tagja élt egyazon kolostorban), illetve a szerzetesi közösségek világi tevékenysége révén. Másrészt a családok sokféle okból adták gyermekeiket szerzetesnek, illetve apácának. A cél lehetett egy családtagok lelkéért imádkozó közbenjáró biztosítása vagy egy fogadalom teljesítése. Lehetett a birtok megosztásának elkerülésére alkalmazott módszer. De lehetett a hagyományos „kivetés" helyett a gyenge, beteges (így lovagi életre alkalmatlan) vagy egyenesen nyomorék gyerekektől való megszabadulás módja is. * * * Ebben a tanulmányomban a gyerekfclajánlás intézményének jogi kereteit vizsgálom, s ezen belül is főként az oblatus-ok helyzetét. Mi tette véglegessé a belépést a kolostorba? Paterna devotio, az atyai felajánlás, illetve propria professio, a szerzetes személyes fogadalma? Századokon keresztül mind a kettő létezett, ám egymáshoz való viszonyuk változott. Az egyházi törvényhozás (kánonjog) szabályozta a gyerekek felajánlásának körülményeit. A kora középkorban uralkodó volt az a felfogás, hogy a gyereknek semmilyen beleszólása nem lehet sem a felajánlás idején, sem később, saját sorsába. A 12. század második felétől megváltozott az uralkodó nézet, és lassanként kialakult az a felfogás, amely szerint a gyermek maga kell, hogy döntsön sorsáról, és ha úgy akarja, visszatérhet a világi életbe. Azt fogom vizsgálni, hogy hogyan alakult ki ez a szabályozás, és miért változott meg. A IV. Toledói zsinat (633) 49. kánonja adta meg a korai gyerekfelajánlás szabályának legtömörebb megfogalmazását: „az apai felajánlás vagy a személyes fogadalom tesz szerzetessé", a bármely módon belépett szerzeteseknek megtiltva 3 Quaestiones Quodlibetales 3. 5. 1. cs 4. 12. 1. In: Opera Omnia. Kiadta R. Busa. Friedrich Fromann Verlag, Stuttgart, 1980. 3. k., 451., 462-64.; Summa Theologica Ha Ilae q. 88 art. 9, és q. 189 art. 5. In: Opera Omnia. Kiadta S. E. Frette és P. Mare. Párizs, 1872. 4. k., 57. és 555-56.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék