Aetas, 1997 (12. évfolyam)
2-3. szám - TANULMÁNYOK - Berend Nóra: Paterna devotio vagy propria professio? A középkori gyermekfelajánlás történetéhez
koztatva, az oblatio intézményével. A kolostor jellegétől függően a lányok, akár saját akaratukból léptek be, akár szüleik ajánlották fel őket, egy, illetve három évig még megtartották világi öltözéküket, s csak ezután tettek végleges fogadalmat és öltötték fel az apácaruhát. Ez pedig a kolostor saját szabályai szerint történt, ahogy a zsinat hangsúlyozta. Vagyis a zsinat nem tett különbséget a saját akaratukból belépők és az oblatak között. Mindenki számára előírta az, egy három éves kolostori tartózkodást a végleges fogadalom letétele előtt, illetve mindkét csoportba tartozó lányok saját fogadalmuk által lettek a kolostor teljes rangú tagjai. Tehát itt még nincs szó a visszavonhatatlan oblatio-ról.10 A többi zsinati határozat sem szabta meg, hogy a szüleik által felajánlott gyerekek kötelesek életük végéig a kolostorban maradni. Bár nem derül ki a szövegekből, hogy vajon az oblatisokra bízták-e a döntést (és a helyi jogszokások kezelhették esetleg visszavonhatatlannak az oblatio-t), a kánonjog nem írta még elő a gyerekfelajánlás visszafordíthatatlanságát. A korai források közül az utolsó kettő olasz eredetű, és egymáshoz való viszonyuk sok vitát váltott ki.11 A gyerekfelajánlás kérdésében azonban világosan két külön álláspontot képvisel a két szöveg. A Regula magistri 91. fejezete foglalkozik azzal, hogy „hogyan kell befogadni egy nemes fiát a kolostorba."" Mivel a fiúk életkoráról nincs szó, nem tudni, hány éves kortól alkalmazták ezt a belépési módot. Az azonban bizonyos, hogy a Regula magistri előírta: a fiú maga kell, hogy be akarjon lépni a szerzetesközösségbe. A szülők szerepe pusztán annyi, hogy ellenzik vagy jóváhagyják ezt a kívánságot. Szent Benedek regulája (59. fejezet) sokak szerint a visszavonhatatlan oblatio első világos kifejtése.13 Benedek valóban lényegesen részletesebben fog Sources Chrétiennes, 535, 314-16.; Corpus Christianorum Series Latina, 1484, 155. Megjegyzendő, hogy bár ez a kánon szerepel a Veris Gallica nevű kánonjogi gyűjteményben, nem került át semmi más későbbi fontos kánonjogi gyűjteménybe. 10 Nem értek egyet Deroux, M. P.: Les origines de l'oblature Benedictine. Revue Mabillon, 65-67. 1927. 1-16., 81-113., 193-217. (a továbbiakban: Deroux), és Boswell 232. kifejtett véleményével, akik szerint a zsinat kiátkozással fenyegette meg a kilépő oblatakat. Ezt a büntetést ugyanis csak a végleges fogadalom után kilépőkre szabták ki, nem téve különbséget az oblatak és a saját akaratból belépők között, és nem említve azokat az oblatakat, akik esetleg az oblatio és a végleges fogadalomtétel közti időben léptek ki. 11 Sources Chrétiennes 181., 173. és köv. összegzi a vitát. 12 Regula Magistri. Kiadta H. Vanderhoven és F. Masai. Éditions Erasme, Párizs, 1953. 300. 13 Ugyan J. R. Riepenhoff (Zur Frage des Urspmngs der Verbindlichkeit des Oblateninstituts, Münster, 1939.) szerint a RB nem írta elő a visszafordíthataüan oblatio-t, de az ó álláspontját támadta Ph. Openheim, I. Stegmann, A. Lentini. (Lentini, A.: Note suli 'oblazione dei fanciulli nella regola di S. Benedetto. In: Studia Anselmiana 18-19. 1947. 195-225. (a továbbiakban: Lentini); Oblaten. In: Lexikon fúr Theologie und Kirche 7. Verlag Herdcr, Freiburg, 1962. 1083-86.) Ugyanígy De Valous, G.: Le monachisme clunisien des origms au XVC siécle. 2 k. Picard, Párizs, 1970. 2. kiadás, I. k., 40-41. (a továbbiakban: De Valous); De Jong, M.: In Samuel's Image: Child Oblation and the Rule of St Bencdict in the Early Middle Ages (600-900). In: Regula Benedicti Studia Annuarium Internationale 16. 1987. 69-79., 1., 71.; Lynch, J.H.: Simoniacal Entry into Religious Life from 1000 to 1260: A Social, Economic and Legal Study. Columbus, OH, Ohio State UP, 1976. 36. (a továbbiakban: Lynch 1976.);