Aetas, 1998 (13. évfolyam)
2-3. szám - HATÁRAINKON TÚL - „Európa kicsiben”. Beszélgetés Csáky Móriccal. (Az interjút készítette Deák Ágnes)
vett Közép-Európa körvonalait. Kérdésként felmerülhet, hogy a korabeli német kultúrák idesorolhatók-e, hiszen igaz az, hogy a nyelv a kulturális identitásnak lényeges összetevője, azonban nem kizárólagos, s önmagában nem is elegendő eleme. A 18. századi berlini kultúra például nem német, hanem francia kultúra, II. Frigyes még nem tudott németül. Vagy ha a 18. század végén Magyarországon egy értelmiségi réteg németül beszélt is, az még egyáltalán nem jelentette azt, hogy elnémetesedtek. Ennek a Közép-Európának a magvát a Habsburg Birodalom alkotta, de az integrációs kezdemények története Csehország, Lengyelország, Magyarország között még a 14. századba is visszanyúltak, szerepe volt ebben a török fenyegetésnek is. Az egyes kultúrák közötti kölcsönhatások, akkulturációs folyamatok mindig is intenzívek voltak, ez a kultúrák létezésének természetes velejárója, de az egyes kultúrákat persze továbbra is a hasonló és eltérő elemek egymástól eltérő konfigurációja jellemezte. Munkáiban a magyar és az osztrák-német kulturális kölcsönhatások számos példájára világított rá, kezdve a magyar testőrírókkal a monarchiabeli városi középrétegek közös közkedvelt műfajáig, az operettig, a magaskultúra elemeitől a közösen élvezett ételekig, kimutatva, hogy ez a kölcsönhatás mennyire áthatotta a kultúra mélyrétegeit. Milyen erős volt ez a kölcsönhatás a Monarchia nem osztrák-német nemzetei között? Természetesen nem mutatható ki szoros egymásra hatás, intenzív kulturális csere a Monarchia valamennyi nemzetisége között, a kölcsönhatás főképp a városokban volt jellemző jelenség. De ettől függetlenül létezhettek az összrégióra jellemző közös jegyek az egyes kultúrák alkotóelemei között, kezdve az ételreceptek egyes fogásaival egészen az irodalomig, de régión kívülről jövő elemek is színesíthették a képet. Ez a legnyilvánvalóbb formában a mindennapi élet terén ragadható meg és mutatható ki. A tipikus magyar falusi tornácos ház például a 17-18. században alakult ki, de eredendően az olasz reneszánsz késői hatásának visszatükrözője. Vagy említhetem a tipikusnak tekintett pesti ételt, a sóletet, mely zsidó eredetű, de annak fogyasztása nem zárta ki a zsidók egyidejű szidását a sóletvacsora melletti társalgásban. Jól mutatja ez az utóbbi példa, hogy a kultúrák viszonya többszintű viszonyrendszer. S a történész feladata az, hogy a diskurzusok különböző szintjeit mind meglássa, feltárja és elemezze. Az effajta elemzés rávilágíthat arra, hogy maguk a nemzeti kultúrák is milyen sok ún. „idegen" elemet vettek fel és építettek magukba. A századfordulón, amikor a nemzetiségi elitek viszonya teljesen kiéleződött, s szinte szóba sem álltak egymással, a cseh polka, a lengyel mazurka a magyar csárdással egyetemben magától értetődően bécsi zenének számított, miközben a bécsi keringőt táncolták Magyarországon vagy Csehországban, s táncolják a mai napig is, akár a falusi összejövetelek alkalmával is; s persze a híres bécsi újévi koncert alkalmával a mazurka, a polka s így tovább mint bécsi, osztrák muzsika csendül fel. Természetesen ellentétes példa is elképzelhető: miközben a politika színterén harmónia uralkodik, a társadalmat megosztó konfliktusok alakulnak ki a mélyrétegekben. Tehát távolról sem arról van szó, hogy a politika „természetszerűleg" a konfliktusok, míg a kultúra a harmónia terepe lenne. S általában a politika eszköztára hajlamos arra, hogy a kulárra területén meglévő ellentéteket kihasználja, s egy más szintre emelje. Épp ezért nagyon ügyelni kell arra, hogy a pluralitásnak a hangsúlyozása ne váljon retrográd irányzatok segédeszközévé, s ne valamiféle visszamenőleges politikai legitimáció megalapozásaként tűnjön fel. Ebből adódik a következtetés, hogy ha a múlt egyéneinek, csoportjainak tudatát akarjuk rekonstruálni, nem szabad pusztán a politika szintjét vizsgálni, hanem több szinten kell a kutatásokat végeznünk. Milyen típusú forrásokat és eszközöket kell a történésznek használnia e rekonstrukció elvégzése érdekében? Nem csak a hagyományos politikatörténettel kell foglalkoznia, azzal is persze, hiszen az is a kultúra egy része. Egy meghatározott kutatási problémát kell azonosítania, s annak vizsgálatában nem csak saját kutatási ágának módszereit tekintetbe vennie. Divatos fogalom volt valamikor az interdiszciplinaritás. De az úgynevezett interdiszciplináris konferenciák például