Aetas, 2001 (16. évfolyam)

1. szám - ELMÉLET ÉS MÓDSZER - Kisantal Tamás–Szeberényi Gábor: Hayden White „hasznáról és káráról” (Narratológiai kihívás a történetírásban)

1. Történet- vagy irodalomtudomány? - A White-recepció 1998-ban Richárd T. Vann sajátos „empirikus kutatás" eredményeit közölte a History and Theoiy hasábjain/' Hayden White műveinek 7 „hivatkozási mutatóit" vizsgálva az 1973 és 1993 közötti időszakban - az angolszász és egyéb folyóiratokban megjelent reflexiók alapján - arra a meglepő eredményre jutott, hogy míg 1974-ben csupán egy, sőt az 1978-ig terjedő időszakban is mindössze 18 reagálás fogalmazódott meg White néze­teire, addig az 1980-as évek végére ez a szám már évi 100 fölé ugrott. 8 A másik különös fejlemény az volt, hogy míg eleinte főleg a történész szakma reagált White írásaira - el­sősorban a Metahistory-ra, ami a mai napig a szerző legtöbbet citált műve -, addig az idő előrehaladtával egyre inkább az irodalmárok vették át e szerepet. 9 (Igaz, közben a törté­nész White „státusza" is megváltozott: az amerikai történészkörök gyakorlatilag kiközö­sítették.) Ugyanakkor White inspiratívan hatott számos olyan, egymástól igen távol álló(nak tűnő) tudományágra - legalábbis a szakfolyóiratok recenziói erre mutatnak -, mint az államigazgatástan, a kulturális antropológia, a művészettörténet, a kommuniká­ció, a filmesztétika, a földrajztudomány, a jogtudomány, a pszichológia vagy a színház­tudomány. 1 0 Ha arra a kérdésre próbálunk meg választ találni, hogy vajon miben rejlik a White koncepciója" iránti hirtelen megnövekedett érdeklődés a különféle tudományágak kép­viselői részéről (az 1980-as évektől), akkor meglehetős nehézséggel találjuk szembe ma­gunkat. A történettudomány szempontjából első pillantásra nyilván az olyan provokatív erejű kijelentések kelthettek figyelmet, mint például „a történelem nem tartozik a szigorú tudományok közé", vagy hogy „a történeti rekonstrukció fiktív karaktere" miatt a törté­nelem épp annyira nem tudomány, mint amennyire - saját önképe szerint - nem művé­szet (azaz valahol a kettő között helyezkedik el). 1 2 A történészek részéről nem kevésbé lehet problematikus White-nak a történelmi tények és események „realista" ábrázolha­tóságáról (illetve inkább ennek lehetetlenségéről) vallott teóriája, melyet Louis O. Mink „új retorikai relativizmusnak" keresztelt el. 1 3 E nézetek némelyike azonban rendkívül régi 6 A History and Theory 1998. májusi száma Hayden White: Twenty-Five Years On címmel kö­zölt tanulmányokat White 70. születésnapja és a Metahistory megjelenésének 25. évfordulója alkalmából. Vann, Richárd T.: The Reception of Hayden White. In: History and Theory 37. (May 1998) (a továbbiakban: Vann 1998) 143-161. 7 A vizsgált időszakban (1973-1993) White-nak három könyve volt forgalomban: az 1973-as Metahistory, az 1978-as Tropics of Discourse és az 1987-ben megjelent The Content of the Form. Az utóbbi két kötet White korábbi tanulmányaibúi adott válogatást; köztük foglalt he­lyet első igazán figyelmet keltő cikke: „A történelem terhe" (1966) (magyarul: White 1997. 25­67.) és egyik legtöbbet idézett tanulmánya: „A történelmi szöveg mint irodalmi alkotás" (White 1997. 68-102.). Összegyűjtött tanulmányain kívül számos kisebb-nagyobb esszéje jelent még meg különféle folyóiratokban. (Vann 1998. 144-145., ill. 7-8. jz.) Ezekből 1999-ben adtak ki újabb válogatást Figurái Realism: Studies in the Mimesis Effect címmel. K Vann 1998. 146. '' Megjegyzendő, hogy a 70-es évek közepén White volt a Murray Krieger és Hazard Adams ­mindketten az amerikai irodalomtudomány fontos képviselői - által alapított School of Criti­cism and Theory állandó szervezési megbízottja. 1 0 Vann 1998. 147-148. 1 1 A White-féle történetelmélet összefoglalása: Gyáni 2000. 55-63. 1 2 E nézeteit White már az 1966-os „A történelem terhé"-ben kifejtette. White 1997. 25-29. Lásd még Gyáni Gábor: Miről szól a történelem? Posztmodern kihívás a történetírásban. In: Gyáni 2000. 11-30., itt: 22-26. 1 3 Vann 1998. 150. A történetírás retoricitásának jelentőségére J. H. Hexter egy 1967-es tanul­mányában már felhívta a figyelmet. Arra mutatott rá, hogy a történészek által használt lábjegy­zetek, idézetek és névfelsorolások aránya az olvasóra gyakorlandó „maximális hatás" elérése ér-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék