Aetas, 2002 (17. évfolyam)

2-3. szám - TANULMÁNYOK - Majtényi György: Emlékezés és személyiség – Az életút rekonstrukciójáról

deklarált célja: újraolvasni és újraolvastatni a régi módszerekkel már unalomig csépelt for­rásokat. Hogy öntudatos formálóivá váljanak egy több szereplős és több szempontú, az egyes narratívákat magában foglaló metanarratívának. Ez a hatás a történetírásban - ter­mészetszerűleg - a „személyes jellegűnek tekintett" források (művészeti alkotások, inter­júk, naplók, levelek) divatját eredményezte.10 Magyarországon sokszor úgy tűnik, hogy a narratív forrásokk­al való foglalkozás meg­előzte azoknak az elméleteknek az adaptációját, melyek nyugaton ezek vizsgálatát divatba hozták. A memoárok, interjúk elemzése hagyományos historicista felfogást tükröz akkor, amikor a narratívákat az eseménytörténet rekonstruálására vagy illusztrálására használják fel a történészek. Minden ilyesfajta eljárás „vét" a forrás szövegszerűsége ellen, a lehetséges értelmezési keretek leszűkítését, a dekonstrukció helyett a narratív keretek széttördelését, a történeti irodalom iránt érdeklődő olvasó­, vagy a történész­ befogadó horizontjának tu­datosan vállalt, és így bevallottan önkényes leszűkítését jelentik. Talán jellemző, hogy a magyar történeti szakirodalomban gyakran a narráció fogalmát használják a narratíva fo­galma helyett, ami jelzi, a történet elmondása, az elbeszélés aktusa lényegesebbnek tűnik az elbeszélés során keletkező szövegnél, a történet/történelem elmondásának gesztusa pe­dig magánál a történetnél. Ha a forrásokat narratívaként elemezzük,11 a szövegben kódolt jelentések révén értelmezhetővé válnak a „szerzők" egyedi szempontjai is. Ezek a jelentések pedig közelebb vihetnek az ő valóságképük megértéséhez. A társadalomtörténészek által megfigyelt és evi­denciaként felfogott törvényszerűségek a korban nem feltétlenül jelentettek bizonyosságot az egyének számára. Másképpen fogalmazva, az ún. társadalmi tények és a korabeli élmé­nyek nem ugyanannak a tudatnak a termékei. Az életút dekonstrukciójának posztmodern fogalma azt is jelenti, hogy nem létezik tipikus életrajz. Általános következtetések remé­nyében viszont meg lehet vizsgálni azt, hogy egyes általános kategóriák miképpen valósul­nak meg egyedi, konkrét esetekben. Minden önéletrajzi elbeszélés szubjektív reprezentá­ció, de az elemző „olvasatában" fölhívhatja a figyelmet azokra a társadalmi folyamatokra, amelyek hatásai a visszaemlékező személyiségét alakították, vagy amelyek hatása alatt emlékezik.12 Tanulmányom céljának megvalósításához, egy „hétköznapi életút" történeti-poétikai értelmezéséhez olyan visszaemlékezést kerestem, mely nem „híres emberé", és amelyben a visszaemlékező a politikatörténet eseményeinek magyarázata helyett, nem egy „kifelé meg­fogalmazott", hanem egy „saját" valóságkép megalkotására „koncentrált", magyarán: élet­történetét szűkebb környezete számára írta. A megfelelő forrás kiválasztásakor további cél volt, hogy a memoár írójával interjút készíthessek, s ezáltal minél sokrétűbben vizsgálhas­sam az emlékezet képeit. 10 Annak ellenére is, hogy a posztmodern narrativitáselmélet a történettudományban, mint azt több szerző is hangsúlyozza, nagyobb hatással volt arra, hogy hogyan írunk arról, amit tanul­mányozunk, mint arra, hogy mit tanulmányozunk. Halttunen 1­78. 11 Lásd a magyarul megjelent narratívák sorozatot. Narratívák 1. Képleírás, képi elbeszélés. Szer­kesztette: Thomka Beáta. Budapest, 1998.; Narratívák 2. Történet és fikció. Szerkesztette­: Thomka Beáta. Budapest, 1998.; Narratívák 3. A kultúra narratívái. Szerkesztette: Thomka Beáta. Budapest, 1999. (a továbbiakban: Narratívák 3.) 12 Majtényi 443.

Next