Aetas, 2002 (17. évfolyam)
2-3. szám - FIGYELŐ - A történelem elbeszélése. Történeti szövegek narrativista értelmezése a „nyelvi fordulat” után (Narratívák 4. A történelem poétikája. Szerk. és vál.: Thomka Beáta) Szeberényi Gábor
A történelem elbeszélése Történeti szövegek narrativista értelmezése a „nyelvi fordulat" után Narratívák 4. A történelem poétikája. Szerkesztette és válogatta: Thomka Beáta. Fordította: Asztalos Éva et al. Kijárat Kiadó, Budapest, 2000. 214 old. A történettudományt az utóbbi évtizedekben élő elméleti kritikák egyik, talán legmeghatározóbb vonulata a nyelvi reflexivitás hiányát rója fel a história művelőinek. Eredetileg filozófusok és az irodalomelmélet különböző irányzatainak képviselői hívták fel a figyelmet arra (az 1960-as évek végétől), hogy a historikusok meglehetős naivitással kezelik az általuk használt szövegeket - legyenek azok források vagy történészi interpretációk -, amennyiben nem vetnek számot sem az olvasás, sem a (történet)írás nyelvi jellegéből fakadó problémákkal. E „történészfüllel" meglehetősen kihívó mondanivaló tematizálásában a paradigmatikus fordulat az amerikai - eredetilegeszmetörténészként induló - Hayden White 1973-as Metahistory című művéhez köthető. Ennek visszhangja már magát a diszciplínát is elérte, és jelentős mértékben hozzájárult a történettudomány ún. „nyelvi fordulatának" (linguistic turn) megindulásához. A történetírásban rejlő nyelvi dimenzió „felfedezése" kapcsán a 1970-es évektől napjainkig tartó, meglehetősen parázs vitákban, melyben immár az irodalmárok és történetfilozófusok mellett, a mindinkább önálló kutatási iránnyá avanzsáló történetelmélet (theory of history) képviselői éppúgy részt vesznek, mint gyakorló historikusok - számos ismeretelméleti, etikai és tudománypragmatikai kérdés felmerült. Közülük a történeti elbeszélés (narratívum) működését és szerepét problematizáló irányzat tekinthető az egyik legjelentősebbnek. A narrativitás kutatását diszciplínák közti metszéspontba helyező - mindazonáltal alapvetően irodalomelméleti szempontokat érvényesítő - Narratívák-sorozat negyedik kötetének szövegei ezen elméleti mozzanatok köré szerveződnek. „A narratívum egyes elképzelésekben maga a história (histoire-récit), más értelmezésben a történelem kutatásának szakszerűségét veszélyeztető alakzat (történettudományi pozitivizmus)." - írja a kötetet és a sorozatot szerkesztőként jegyző Thomka Beáta. (7.) A Narratívák 4.-ben felvonultatott - egyébként úgy „szakmáját", mint szövegeik keletkezési „körülményeit" tekintve (időpont, alkalmazott szemléletmód) igen heterogén összetételű - szerzőgárda egyik közös nevezőjét az adja, hogy az elbeszélés történetírásban betöltött szerepéről, a történelem poétikai-retorikai aspektusairól gyakran gyökeresen eltérő nézeteik dacára, a narratológiai vizsgálódást semmiképp sem tekintik a szakszerűség rovására menő megközelítésmódnak. A kötet korpuszát angol, német és francia nyelven, nagyrészt a 90-es években - te White, Hayden: Metahistory. The Historical Imagination in Nineteenth-Century Europe. Baltimore - London, 1973. 2 Deák Ágnes: A történelem mint veszélyeztetett faj? Viták a posztmodern történetírásról. Aetas, 1994. 3. sz. 155-161. A sorozat korábbi kötetei az elbeszélés művészettörténeti, irodalomelméleti, illetve antropológia- és kultúraelméleti vonatkozásait járták körül. Ismertetésük: Szolláth Dávid: A kultúra narratív szempontú kutatása. BUKSZ, 2001. ősz, 226-234. A Narratívák 3. már tartalmazott történetelméleti tárgyú tanulmányokat Jörn Rosen, David Carr és Paul Ricoeur tollából.