Aetas, 2002 (17. évfolyam)
2-3. szám - FIGYELŐ - A történelem elbeszélése. Történeti szövegek narrativista értelmezése a „nyelvi fordulat” után (Narratívák 4. A történelem poétikája. Szerk. és vál.: Thomka Beáta) Szeberényi Gábor
hát, úgymond a „nyelvi fordulat" utáníródott szövegek alkotják. Az olvasó gyakorló történészek elemzéseivel éppúgy találkozhat (Peter Bürke, Paul Weyne, Hans Medick, Reinhart Koselleck), mint a történészi gyakorlatot elemző kritikusok írásaival (Philippe Carrard, Robert F. Berkhofer, Jr.), vagy a White által életre hívott narrativista történetfilozófia felvetette kérdések pro és kontra taglalásával (Frank Ankersmit, Chris Lorenz), csakúgy mint a sok tekintetben annak előzményét jelentő analitikus történetfilozófia kritikai megközelítésével (Arthur C. Dante). Az írások többsége mindazonáltal - amint arra az alcím is utal (A történelem poétikája) - a történeti szövegek poétikai/retorikai vonatkozásaira (is) reflektál (különösen Paul Ricoeur nyitó tanulmánya), de betekintést kap az olvasó a nyelvi eszközök révén megszülető történeti elbeszélés identitásképző aspektusainak filozófiai összefüggéseibe is (Jörn Rosen). E komplex tematikát felölelő anyag válogatási szempontjai - már csak a narratológiai megközelítésből fakadóan is - természetesen mindenekelőtt irodalomtudományi perspektívát tükröznek, melynek relevanciáját a recenzens (kompetencia hiányában) nem kívánja megítélni. Az alábbiakban inkább amellett szeretne érvelni, hogy az elméleti és módszertani kérdések iránt érdeklődő szaktörténészek is haszonnal forgathatják a kötetet. A Narratívák 4. egyik legfontosabb tematikai egységét a Hayden White nevéhez köthető narrativista történetfilozófiát elemző (vagy arra is kitérő) szövegek alkotják. Közülük Chris Lorenz tanulmánya.Lehetnek-e igazak a történetek? Narrativizmus, pozitivizmus és a „metaforikus fordulat") valószínűleg az egyik legárnyaltabb történetelméleti értekezés, mely eddig e tárgyban születetett. Lorenz az általa „metaforikus narrativizmusnak" elkeresztelt irányzathoz sorolható szerzők előfeltevéseit és az általuk használt fogalmi struktúrákat elemzi. [Ez White mellett elsősorban a holland történetfilozófus, Frank Ankersmit szövegeit érinti, akinek a kötetben található két írása közül az egyik (Hat tézis a narrativista történetfilozófiáról), rendszerének tézisszerű foglalatát nyújtja.] A szerző arra mutat rá, hogy a „metaforikus narrativizmus" képviselői, miközben a „pozitivizmus(ok)" - ral és nagy P-vel, mely utóbbi a 60-as évek analitikus történetfilozófiájának neopozitivizmusára utaló empirista előfeltevéseit, és a múltra adott magyarázatmódjuk érvényességét bírálják, egyrészt maguk is ugyanezen empirizmus tény-szemléletének foglyai maradnak, miközben magyarázatmódjuk is „csupán" annyit tesz, hogy az episztemológiát az esztétikával cseréli fel." Lorenz elismeri a „metaforikus narrativizmus" érdemét abban, hogy az rámutatott a történetírás szövegszerűségének fontosságára, de „épp akkora hibát követett el, amikor a történetírást azonosította textuális jegyeivel". (140.) Ez Lorenz szerint irodalom . Az alcím közvetve szintén Hayden White-ra utal, akinek szemléletmódjára és módszerére a kötet szerzőinek nagy része reflektál. Vö. White, Hayden: A történelem poétikája. Aetas, 2001. 1. sz. 134-164. 5 A sorozat kötetei alapvetően a PTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájának műhelymunkáját dicsérik. Cikke eredetileg a History and Theory hasábjain jelent meg 1998-ban. A kifejezés arra, a legkorábban White-nál kifejtett koncepcióra utal, miszerint a történelem narratív formájára nem vonatkoztathatók azok az igazság-kritériumok, melyek az elbeszélést felépítő egyedi (egzisztenciális) kijelentésekre igen. Ebből kifolyólag a múlt valósága és jelenbeli elbeszélése (a történészi interpretáció) között nincs megfelelés, amiből utóbbi „fiktív", „metaforikus" jellege fakad. Utóbbiról a jelen kötetben öniróniát sem nélkülöző cikkében (Az analitikus történetfilozófia hanyatlása és bukása) Arthur C. Danto ír, aki 1965-ös műve révén (The Analitical Philosophy of History) az irányzat egyik alapszerzőjének tekinthető. A „metaforikus narratívizmus" szerint az elbeszélések önmagyarázó jellegűek, ami kizárja kauzális magyarázat lehetőségét. Lorenz szerint ezzel az a legfőbb probléma, hogy e koncepció „határtalanul sok változatú, empirikusan eldönthetetlen narratív magyarázat"-tal számol. (139.)