Aetas, 2002 (17. évfolyam)

2-3. szám - FIGYELŐ - A történelem elbeszélése. Történeti szövegek narrativista értelmezése a „nyelvi fordulat” után (Narratívák 4. A történelem poétikája. Szerk. és vál.: Thomka Beáta) Szeberényi Gábor

hát, úgymond a „nyelvi fordulat" után­­íródott szövegek alkotják. Az olvasó gya­korló történészek elemzéseivel éppúgy ta­lálkozhat (Peter Bürke, Paul Weyne, Hans Medick, Reinhart Koselleck), mint a törté­nészi gyakorlatot elemző kritikusok írásai­val (Philippe Carrard, Robert F. Berkhofer, J­r.), vagy a White által életre hívott narrativista történetfilozófia felvetette kér­dések pro és kontra taglalásával (Frank Ankersmit, Chris Lorenz), csakúgy mint a sok tekintetben annak előzményét jelentő analitikus történetfilozófia kritikai megkö­zelítésével (Arthur C. Dante). Az írások többsége mindazonáltal - amint arra az al­cím is utal (A történelem poétikája)­­ - a törté­neti szövegek poétikai/retorikai vonatkozá­saira (is) reflektál (különösen Paul Ricoeur nyitó tanulmánya), de betekintést kap az olvasó a nyelvi eszközök révén megszülető történeti elbeszélés identitásképző aspektu­sainak filozófiai összefüggéseibe is (Jörn Rosen). E komplex tematikát felölelő anyag válogatási szempontjai - már csak a narra­tológiai megközelítésből fakadóan is - ter­mészetesen mindenekelőtt irodalomtudo­mányi perspektívát tükröznek,­ melynek re­levanciáját a recenzens (kompetencia hiá­nyában) nem kívánja megítélni. Az alábbi­akban inkább amellett szeretne érvelni, hogy az elméleti és módszertani kérdések iránt érdeklődő szaktörténészek is haszon­nal forgathatják a kötetet. A Narratívák 4. egyik legfontosabb te­matikai egységét a Hayden White nevéhez köthető narrativista történetfilozófiát elemző (vagy arra is kitérő) szövegek al­kotják. Közülük Chris Lorenz tanulmánya­­.Lehetnek-e igazak a történetek? Narrativizmus, pozitivizmus és a „metaforikus fordulat") való­színűleg az egyik legárnyaltabb történetel­méleti értekezés, mely eddig e tárgyban születetett.­ Lorenz az általa „metaforikus narrativizmusnak" elkeresztelt irányzathoz­ sorolható szerzők előfeltevéseit és az általuk használt fogalmi struktúrákat elemzi. [Ez White mellett elsősorban a holland törté­netfilozófus, Frank Ankersmit szövegeit érinti, akinek a kötetben található két írása közül az egyik (Hat tézis a narrativista törté­netfilozófiáról), rendszerének tézisszerű fog­lalatát nyújtja.] A szerző arra mutat rá, hogy a „metaforikus narrativizmus" képvi­selői, miközben a „pozitivizmus(ok)" - ral és nagy P-vel, mely utóbbi a 60-as évek analitikus történetfilozófiájának neopoziti­vizmusára utaló­­ empirista előfeltevéseit, és a múltra adott magyarázatmódjuk érvé­nyességét bírálják, egyrészt maguk is ugyanezen empirizmus tény-szemléletének foglyai maradnak, miközben magyarázat­módjuk is „csupán" annyit tesz, hogy az episztemológiát az esztétikával cseréli fel." Lorenz elismeri a „metaforikus narrativiz­mus" érdemét abban, hogy az rámutatott a történetírás szövegszerűségének fontossá­gára, de „épp akkora hibát követett el, ami­kor a történetírást azonosította textuális je­gyeivel". (140.) Ez Lorenz szerint irodalom . Az alcím közvetve szintén Hayden White-ra utal, akinek szemléletmódjára és módsze­rére a kötet szerzőinek nagy része reflektál. Vö. White, Hayden: A történelem poéti­kája. Aetas, 2001. 1. sz. 134-164. 5 A sorozat kötetei alapvetően a PTE Iroda­lomtudományi Doktori Iskolájának műhely­munkáját dicsérik.­­ Cikke eredetileg a History and Theory hasáb­jain jelent meg 1998-ban.­­ A kifejezés arra, a legkorábban White-nál kifejtett koncepcióra utal, miszerint a törté­nelem narratív formájára nem vonatkoztat­hatók azok az igazság-kritériumok, melyek az elbeszélést felépítő egyedi (egzisztenciá­lis) kijelentésekre igen. Ebből kifolyólag a múlt valósága és jelenbeli elbeszélése (a törté­nészi interpretáció) között nincs megfelelés, amiből utóbbi „fiktív", „metaforikus" jellege fakad.­­ Utóbbiról a jelen kötetben­­ öniróniát sem nélkülöző cikkében (Az analitikus történetfilo­zófia hanyatlása és bukása)­­ Arthur C. Danto ír, aki 1965-ös műve révén (The Analitical Philosophy of History) az irányzat egyik alap­szerzőjének tekinthető.­­ A „metaforikus narratívizmus" szerint az el­beszélések önmagyarázó jellegűek, ami ki­zárja kauzális magyarázat lehetőségét. Lo­renz szerint ezzel az a legfőbb probléma, hogy e koncepció „határtalanul sok válto­zatú, empirikusan eldönthetetlen narratív magyarázat"-tal számol. (139.)

Next