Aetas, 2003 (18. évfolyam)
3-4. szám - ELMÉLET ÉS MÓDSZER - Frank R. Ankersmit: Válasz Iggers professzornak (Fordította: Szeberényi Gábor)
történészek is kiválóan látták (amint azt Muhlack hangsúlyozza), a változás fogalma az az ok, ami miatt a történelmi tudás sosem lehetett több, mint csupán „valószínű". A másik következtetés, ami mindebből adódik, és amit az aufklérista történészek szintúgy elfogadtak (ahogy arra Gossman rámutat), hogy a múlt történészi ábrázolásának a retorika lényegi eleme. Mivel ha tudásunk a múltról csupán „valószínű" (a szó eredeti arisztotelészi, és nem a mai statisztikai értelmében), sok múlik a történészek retorikai tehetségén, hogy érvelésük korrekt voltáról hallgatóságukat meggyőzzék. Ez magyarázza az első pillanatra valószínűtlennek tűnő szövetséget a felvilágosodás történetírásában a természetjogi filozófia és a retorika között, ami írásom kiindulópontja volt. Mindez megváltozott azzal, hogy a historisták elvetették az állítás ontológiáját. Ettől kezdve a történelmi reprezentáció logikájában a főszerepet többé nem a történelmi valóságban létező történeti dolgok vagy tárgyak (mint például maga Napóleon vagy Marcus Aurelius szobra) játszották, hanem a történelmi eszme, melyet a dolog olyan inherens részének tartottak, mely ugyanakkor nem azonos magával a dologgal. Mi több, lévén a historisták (kétségtelenül különös) idealista metafizikájában a történelmi eszme valóban eszme [idea] volt (mint amennyire a történelmi valóság része is), a történelmi eszme történészi rekonstrukciója - végső soron - az eredeti tökéletes mása lehetett. A történész feladata a historisták szerint, hogy a történelmi eszme szöveges „mimézisét" adja, így a felvilágosodás kori történetírás által nyújtott, pusztán „valószínű" tudás helyett a historisták immár egy olyan történelmi tudás igényével léphettek fel, mely olyan bizonyosság erejével bírt, ami vetekedett az analitikusan igaz állításokéval. A tökéletes másolat létrehozásának alapfeltételei: 1.) megfelelő tájékozottság a forrásokban; 2.) a retorika kiküszöbölése (mivel a történeti objektivitás a történész részéről tökéletes episztemológiai önmegtartóztatást kíván). Csak és kizárólag ezen feltételek teljesülése esetén lehet képes a történész objektív és igaz leírást adni a múltról. Még egyszer: tökéletesen egyetértek Iggersszel, hogy rá kíván mutatni a historista koncepciók elméleti hibáira. Ma már tudjuk, hogy a múlt nem tartalmaz történelmi jelenségeket és egy azok létéért felelős történelmi eszmét is. Ma már tudjuk, hogy a historisták történelmi eszméje saját tudatuk terméke volt, illetve hogy az nem létezik a múlt bemutatására használt nyelven kívül. Ma már együtt jelenthetjük ki Iggersszel, hogy a historista történészek nem voltak kevésbé retorikusak felvilágosodás kori elődeiknél, és White-tal, hogy akaratlanul is magukévá tették „az antiretorika retorikáját". Ma már nem okoz gondot, hogy rámutassunk, hol vétettek a historisták az általuk hirdetett objektivitás ellen. Ám sohasem szabad elfelejtenünk, hogy mindezek a teljesen jogos kritikák egy olyan kései nemzedék büszke kinyilatkoztatásai, amelynek nem jelent különösebb nehézséget elődeik filozófiai hibáira rámutatni. Arról sem feledkezhetünk el - ami még lényegesebb -, hogy amit 4 Vö. Muhlack, U.: Geschichtswissenschaft im Humanismus und der Aufklärung: die Vorgeschichte des Historismus. München, 1991. 5 Lásd: Gossman, L.: Between History and Literature. Cambridge, Mass., 1990., különösen a 7-8. fejezetet. 6 Amint azt a Narrative Logicban kifejtettem, egy történelmi elbeszélés állításai mind levezethetők analitikusan „narratív szubsztanciáikból", melyek a historista entelekheia, avagy a „történelmi eszme" filozófiailag továbbgondolt válfajai. A könyv utolsó fejezete Popper - Iggers által vitatottállítását igazolja, miszerint a múltról szóló legkockázatosabb metaforikus értelmezés a legjobb értelmezés. Amint azt Goethe-Meinecke által jogosan dicsért - történelmi éleslátásával már leírta: „Was ihr den Geist der Zeiten heisst/ Das ist im Grund der Herren eigner Geist/ In dem die Zeiten sich bespiegeln." In: Faust, 1. 577-579. 8 White, Hayden: The Content of the Form. Baltimore, 1987. 66. (Magyarul: White, Hayden: A történelmi értelmezés politikája: szaktudománnyá válás és a fenséges kiszorítása. In: White, Hayden: A történelem terhe. Budapest, 1997. 220.)