Aetas, 2003 (18. évfolyam)
3-4. szám - ELMÉLET ÉS MÓDSZER - Jürgen Pieters: Új historizmus: posztmodern történetírás a narratológia és a heterológia között (Fordította: Lábadi Zsombor–Bereck Annamária)
Az elmélet Az új historizmus programjának legtöbbet idézett, központi helye Greenblatt Learning to Curse című gyűjteményes kötetének utolsó írása, a Resonance and Wonder. A szövegben Greenblatt részletesen összefoglalja, mi választja el a hagyományos történetírástól őt és kollégáit. Ez legalább két okból is jelentős. Mindenekelőtt azért, mert Greenblatt csak elvétve kommentálta munkái elméleti koncepcióját. Amikor tehát ezt teszi, az mindig fontos és érdekes. Másfelől Greenblatt amellett érvel, hogy az a név, amellyel hírnevet szerzett magának, teljesen félrevezető.” Ugyanis Greenblatt új historizmusa nem historizmus. Lássuk, hogy miért nem. „Az American Heritage Dictionary a historizmus (historicism) szó három jelentését adja: 1. Az a hit, hogy a történelmi folyamatok maguktól zajlanak le, anélkül, hogy az ember túl sokat tehetne megváltoztatásukért. 2. Az az elmélet, amely előírja, hogy a történész kerülje az ítéletalkotást a valaha volt kultúrákkal és múltjukkal kapcsolatban. 3. A hagyomány és a múlt iránt táplált mélységes tisztelet. Az új historisták és én magam is szembehelyezkedtem ezekkel a nézetekkel." Most áttérek az értékelés problémájára. De mielőtt folytatom, világossá kell tennem, hogy Greenblatt a szótár meghatározása alapján kétféle történészi gyakorlatot von össze, melyek semmi módon nem tartoznak egybe. A probléma részben terminológiai természetű. A historicism szó ugyanis félreérthető. Az angolban két ellentétes gyakorlat leírására szolgál:4 a spekulatív, Hegel, Spengler és Toynbee által kidolgozott és alkalmazott történelemfilozófiára (lásd: Karl Popper The Poverty of Historicism című ismert könyvét), valamint a HippolytePaine és Leopold von Ranker objektivista és rekonstruktív történészi munkáira. Greenblatt a Resonance and Wonder című kritikájában e két dolgot közös nevezőre hozza: a mű első felében Hegel történelemfilozófiáját, a történelem univerzális, változatlan törvényeit bírálja, majd a Ranke műveihez kapcsolható történészi gyakorlatra utal, amely Hegel történelmi historizmusát kívánta felülbírálni.7 2 Greenblatt kommentárját a fogalom intézményesülésről lásd: Greenblatt, Stephen: Learning to Curse: Essays in Early Modern Culture. New York, 1990. (a továbbiakban: Greenblatt 1990.) 146. 3 Greenblatt 1990. 4 Ankersmit, Frank: Historicism: An Attempt at Synthesis, History and Theory 34. 1995. (a továbbiakban: Ankersmit 1995.) 144. (Magyarul: Aetas 2003. 3-4. szám.) ' Popper, Karl: The Poverty of Historicism. London-New York, 1957. (Magyarul Karl Popper: A historicizmus nyomorúsága. Budapest. 1989.) 6 A terminológiai probléma tisztázható. Frank Ankersmit hozzászólásában (Ankersmit, Frank: Aesthetic Politics: Political Philosophy Beyond Fact and Value. Stanford, 1996. 375-376. (a továbbiakban: Ankersmit 1996.)) a historicism fogalmát Flegelre, historism fogalmát pedig Ranke és követői megjelölésére használta. Lásd még: Iggers, Georg: The German Conception of History: The National Tradition of Historical Thought from Herder to the Present. Middleton, 1983. (a továbbiakban: Iggers 1993.); Ankersmit: De navel van de geschiedenis: Over interpretatie, representatie en historische realiteit. Groningen, 1990. 127-148. (a továbbiakban: Ankersmit 1990.); Ankersmit 1995. 143-162., és Hamilton, Paul: Historicism. London-New York, 1996. Ankersmit szempontjából találóbb Greenblattet inkább új historistának, mint historicistának nevezni. További szakirodalom: New Philosophy of History. Ed. Frank Ankersmit-Hans Kellner. London, 1995. 278-283. 7 White, Hayden: Metahistory: The Historical Imagination in Nineteenth-Century Europe. Baltimore, 1973. 164., valamint Ankersmit, Frank: The Origins of Postmodernist Historiography. In.: Historiography between Modernism and Postmodernism: Contributions to the Metodology of the Historical Research. Ed. Jerzy Topolski. Amsterdam-Atlanta, 1994. (a továbbiakban: Ankersmit