Aetas, 2004 (19. évfolyam)
2. szám - TANULMÁNYOK - Herwig Wolfram: Origo et religio. Etnikai hagyományok és irodalom a kora középkori szövegekben (Fordította: Galamb György)
azon érvét illeti, mely szerint az ő „narrátorai" politikailag beágyazott és programszerű irodalom szerzői, ez nincs másként bármely más szöveg esetében sem, amit valaha is leírtak.68 Ha el is fogadjuk Goffart megállapítását, hogy Jordanes ironikus irodalmi darabnak és egyfajta „love story"-nak szánta a Geticát, ez semmit nem mond azokról az elemekről - és még kevésbé szól ellenük -, amelyekből Jordanes végül is fölépítette történeteit. Következésképp az a kijelentés, hogy valami nem más, mint irodalom, önmagában nem jelent értékítéletet vagy mindent eldöntő határozatot, és nem teszi munkanélkülivé az exegézist művelő történészt. A Nagy Theoderich, Rothari, a skandináviai királyok vagy, mondjuk, a skóciai III. Sándor (1249) számára készített genealógiák istenekkel vagy félistenekkel kezdődnek. Természetesen ezek a genealógiák irodalmi alkotások, azonban üzenetüknek megvolt a maguk célja, ami nem más, mint etnikai hagyományok segítségével legitimálni a királyságot, s nem számított, hogy ezek milyen mélyen gyökereztek a „hiteles", szájról szájra szálló memóriában. Más szavakkal, az alapító isteneknek és örököseiknek még a legmélyrehatóbb travesztiája is feltételezi a létezésükbe vetett hitet, noha ezt a hitet átalakítja és eltorzítja az istenek keletkezését a hősök megistenülésének tulajdonító szemlélet. A leszármazások istenei eredetileg szakrális valóságot testesítettek meg, s ez akkor is igaz, ha a középkorban már szentnek vagy démonnak, isteninek vagy emberinek, hatalmasságnak vagy aniles fabulaenak (öregasszonyok meséjének) állították be őket.69 Ezt a megállapítást alátámasztja az a tény, hogy a királyi és nemesi családok szakralitása többnyire könnyedén túlélte a kultusz megváltozását. Brémai Ádám, aki 1080 körül halt meg, két térítő püspökről beszél, akik mindketten a pogány szakrális Odinkar nevet viselték. Ádám szerint egymásnak nagybátyja és unokaöccse voltak, és a dán királyi családba tartoztak. Ádám azt mondja az idősebb Odinkarról, hogy származása miatt szerfölött alkalmas volt arra, hogy a dán pogányokat a kereszténységre - noster religio - áttérítse. Később az ifjabb Odinkar mint bölcs ember és filozófus nagy megbecsülésre tett szert. Ebben a minőségében méltán kapta a Deocarus, azaz az „Istennek kedves" nevet, ami a „Godwine" megfelelője.70 Szükségtelen mondani, hogy a '-kar'-nak etimológiailag semmi köze nincs a latin carushoz. Ám pontosan ebben a fiktív „népi" etimológiában található - merőben szokatlan módon egy középkori keresztény szövegben - Odin istenségének a megerősítése.71 A dán Odinkarok origo et religioja áthidalta azt a gyökeres kultikus váltást, amelyet a skandináv pogányságból a kereszténységbe való átmenet jelentett, s a bizonyság épp azért erősebb, mert nem egyezik a mi tudományos etimológiai szabványainkkal.72 Chlodvignak röviddel a megkeresztelése után Vienne-i Avitus azt mondta, hogy a király még akkor is boldog és elégedett lehet ősei nemességével, ha azok isteni eredetéről le kell mondania. Tehát a hosszú hajú Meroving uralkodók egy egyháziassá tett törzsi karizma megtestesítőivé váltak, amelyet még annak nyilvánvaló hatástalansága sem tudott azonnal 68 Lásd például Notker Balbulus: Gesta Caroli Magni imperatoris. In: MGH, Scriptores rerum Germanicarum, n. s., vol. 12. Ed. H. F. Haefele. München, 1959. (Repr. 1980.) Lásd még: W. Wat tenbach-W. Levison-H. Löwe: Deutschlands Geschichtsquellen im Mittelalter, vol. 6. 750-754-69 Lásd mindenekelőtt G. W. Weber: Euhemerismus. In: Reallexikon der Germanischen Altertums kunde, vol. 8. Berlin - New York, 19912. 1-16. Lásd Jordanes: Getica, 38. fej. 64.; Paulus Diaconus: Historia Langobardorum, I. 8. fej., 52-53. A radikális travesztiára: Davidson: Myths and Symbols, 116-117. (Gunnar Helming története.) A fabula jelentésére lásd a 75. jegyzetet. 7° Adam Bremensis: Gesta, II. 26. fej, 36. 85., 96-98. 7' Woden például Paulus Diaconusnál emberi lény: Historia langobardorum, I. 7. fej., 52. Lásd még a 70. jegyzetet. 72 Lásd: Krahwinkler: Friaul, 129-134.; Wenskus: Sächsischer Stammesadel, 63-64. A Gotschalk- Gautschalk névre lásd még: Felix: Vitas. Guthlaci, 1., 2., 10., 16., 18. fej. J. K. Sorensen (Namen och Bygd 62 (1974) 108-116.) kétségbe vonja az Odinkar elnevezésre Otto Höfler által alkalmazott etimológiát. A szöveg azonban nem érinti az Odinkar Deocarus-szá változását illető feltételezést.