Aetas, 2004 (19. évfolyam)

1. szám - FIGYELŐ - Egy kitalált tárgy megtisztítása (Szekeres András [szerk.]: A történész szerszámosládája. A jelenkori történeti gondolkodás néhány aspektusa. Atelier Füzetek 4. Budapest, L’Harmattan Kiadó, 2002.) Kisantal Tamás

és történetiségünket nem valamiféle törté­nelemfeletti abszolút adottságból kívánja magyarázni, hanem konkrét történeti analí­zisek segítségével azokat a mélyben működő erőket tárja fel, amelyek által pozíciónk ki­alakult. E vizsgálat csak bizonyos súlypont­áthelyezésekkel, olyan metódusok bevezeté­sével lehetséges, melyek bevett történelem­képünkkel szemben állnak, hiszen történe­lemfelfogásunk nem egy mindenek felett ál­ló, adott dolog, hanem bizonyos diszkurzív gyakorlatok, hatalmi formációk eredmé­nyeként jött létre (sőt, mint A szavak és dolgok című művében Foucault írja, maga a történetiség és ehhez kapcsolódóan az em­ber központi helyzete is alapvetően a mo­dern episztéma fejleményei). Ilyen metódu­sok, kulcsfogalmak, „szerszámok" Foucault­nál például a diszkontinuitás, a diskurzus, a jelen története, a problematizáció, az el­gondolt múlt, az archeológia és a genealó­gia, melyek tradicionális történelemfelfogá­sunkkal szembenállnak, és segítségükkel a múlt (és jelenünk) adekvátabb vizsgálatát végezhetjük el. Sokszor tárgyalt probléma Foucault-val kapcsolatban, hogy a szerző tulajdonképpen melyik diszciplína képviselőjének tekinten­dő: történész, filozófus, szociológus vagy esetleg irodalmár. Takács meggyőzően bi­zonyítja, hogy nincs értelme elkülöníteni a szerző filozófiai kérdéseit és történeti ku­tatásait, mivel egyik sem létezhetne a másik nélkül. Másrészt Foucault-ra igazán jellem­ző a transzdiszciplinaritás, hiszen A diskur­zus rendje című tanulmányában a diskurzus működését biztosító belső eljárások között egy helyütt éppen a diszciplínák szervező­dését és a bennük való megszólalás megha­tározottságát emeli ki.­ Vagyis a diskurzus működésének vizsgálatát lehetetlen egy adott diszciplínán belül elvégezni, hiszen az egyes tudományágak önszabályozó és­­korlátozó mechanizmusai éppen ezt a folyamatot kendőzik el. Emellett, úgy gondolom, ma­napság a történelem és a filozófia éles elvá­lasztásának sem biztos, hogy túl sok létjogo­sultsága van, hiszen mint Hayden White ku­tatásai bebizonyították, gyakorlatilag min­den történetírás burkoltan vagy nyíltabban, de tartalmaz valamilyen történetfilozófiai irányultságot.5 Bódy és Kiss hozzászólásai némiképp Takácsénál történészibb szemszögből vizs­gálják Foucault-t. Kiss egy nálunk még ki nem adott könyv, a Folie et déraison. His­toire de la folie a l'âge classique ismerteté­sén keresztül elemzi a szerző legfőbb mód­szereit, és azt a folyamatot, ahogy Foucault korai munkái az archeológia analízisén túl­lépve a genealógia és a szubjektum vizsgála­tai felé mennek tovább. Bódy pedig azt pró­bálja áttekinteni, hogy Foucault nézetei mit adhatnak hozzá a történész „eszközkészle­téhez", valamint a szerző 90-es évekbeli francia történészrecepcióját (illetve viszony­lagos visszaszorulásának okait) elemzi. Jómagam mindössze egy hiányosságot vélek felfedezni a kötet Foucault tanulmá­nyaiban (sőt nemcsak itt, hanem a hazai Foucault-recepcióban általában). Mintha a francia gondolkodóhoz való viszonyunkat valamiféle „hatásszorongás" jellemezné (Ha­rold Bloom terminusát itt természetesen in­kább csak metaforikus értelemben haszná­lom). Nagyon jelentős, izgalmas elemzések születnek Foucault-ról, ám mintha a gya­korlatban nem igazán tudnánk mit kezdeni vele. Úgy vélem, bár fontos és érdekes, hogy az Annales-kör az utóbbi időben hogyan vi­szonyul a foucault-i örökséghez, ám engem sokkal jobban érdekelne, hogy a magyar (történeti) kutatások mennyire tudják fel­használni gondolatait, melyek azok a terüle­tek, metódusok, melyek a hazai viszonyokra alkalmazhatók. 3 Foucault, Michel: A szavak és a dolgok. A társadalomtudományok archeológiája. Bu­dapest, Osiris Kiadó, 2000. 245-250. 4 Foucault, Michel: A diskurzus rendje. Holmi, 1991.7. sz. 875-877. 5 Vö.: White, Hayden: A történelem poétikája. Aetas, 16. évf. (2001) 1. sz. 134-164.

Next