Aetas, 2007 (22. évfolyam)

1. szám - ELMÉLET ÉS MÓDSZER - Szélpál Lívia: A történelem jövője: bevezetés egy nem hagyományos történetírás (unconventional history) elméletébe

lentétben újra felszínre hozta a történelem poétikáját, vagyis tudatosította a történelmi narratíva irodalmi természetét, mely a felvilágosodáskor levált a történetírásról, s annak tudatalattijává vált. A történetírás lényegében az irodalmi reprezentáció alfaja volt szak­tudománnyá válásáig.22 A történelmi valóság és fikció elválasztása végett a szaktudomány „az írott történelmet a szép kategóriájának rendelte alá, a fenséges kategóriáját pedig el­nyomta"23 a történelmi gondolkodás retorikamentesítésével. Hayden White Metahistory című munkájában tropológiájával visszatért Vico történelemfelfogásának poétikus logiká­jához, amikor is a történelmi szöveget olyan narratív diskurzusként definiálta, melynek mély strukturális tartalma általában poétikus és alapvetően nyelvi természetű, s amely pa­radigma metahistorikus elemként funkcionál minden történeti munkában.24 A Metahis­tory tipológiájában White három lehetséges interpretációs stratégiát különböztet meg, me­lyek a szöveg mély struktúrájában gyökereznek. A cselekményesítéssel vagy narrativizálás­sal a történész szubjektív módon egy történetbe helyezi el a történeti tényeket, melyeket a „történelmi mezőből" önkényesen választ ki. A formális érvvel való magyarázat a cselek­ményesítés után következik, mely azt takarja, hogy a történész egy cselekménysémát al­kalmaz, ami által jelentéssel ruházza fel az elbeszélést.25 Majd az ideológiai implikációkkal a történész az elbeszélést kontextusba helyezi, vagyis az általa elmondottaknak a jelenre vonatkozó morális, ideológiai és politikai relevanciáját fejezi ki.26 Ennél fogva a történész lényegében poétikus cselekedet hajt végre, amelyben előre körülhatárolja azt a történelmi mezőt, mely alapján létrehozza a történelmi szöveget, s amely által megpróbálja interpre­tálni a múltat,27 és kísérletet tesz megfelelni a Ranke-i doktrínának, vagyis rekonstruálni azt, ahogy a történeti esemény valójában a múltban történt (wie es eigentlich gewesen), így a narrativista történetfilozófia meg kívánja tartani azt, ami helyénvaló a történelem termé­szettudományos és irodalmi megközelítésében, és távol tartja magát mindkét szélsőség­től.28 Mind az Új Történelem, mind pedig az újhistorizmus megegyezik abban, hogy azt vallja, a nyelv, illetve a jelentések rendszerei nem a priori kategóriák, hanem mestersége­sen megkonstruáltak, történelemspecifikusak, és így a nyelven keresztül nem juthatunk el egy abszolút igaz, ideológiától mentes értelmezéshez.29 Ezáltal mindkét kritikai irányzat szembehelyezkedik a historizmus univerzális történelemfelfogásával, mely feltételezte a nyelv esszencialista, általános igazságokat közlő természetét. A historizmus mint szellemi mozgalom a 18. század vége felé alakult ki a felvilágosodás természetjogi felfogásával szemben, és alapja az a feltevés, hogy a természet és a történelem jelenségei gyökeresen különbözők, így ez a társadalom- és kulturális tudományok számára teljesen más kutatási 22 Gossmann, Lionel: Between History and Literature. Cambridge, 1990. 227. 23 White, Hayden: A történelmi értelmezés politikája: szaktudománnyá válás és a fenséges kiszorí­tása. In: uő.: A történelem terhe. (Szerk. Braun Róbert) Budapest, 1997. 222. 24 White, Hayden: Metahistory. The Historical Imagination in Nineteenth-Century Europe. Balti­more, 1973.IX. 25 White: Metahistory, 5-7. 26 Marnó Dávid: A reprezentáció politikája: Hayden White utópikus realizmusa. Café Bábel, 12. évf. (2003) 1-2. sz. 25-26. 27 White: Metahistory, 30-31. 28 Ankersmit, Frank R.: Hat tézis a narrativista történetfilozófiáról. (Ford.: Leiszter Attila és Mester Tibor) In: Thomka Beáta (szerk.): Narratívák 4. A történelem poétikája. Budapest, 2000.111-112. 29 Newton: Family Fortunes, 5.

Next