Aetas, 2007 (22. évfolyam)

1. szám - ELMÉLET ÉS MÓDSZER - Szélpál Lívia: A történelem jövője: bevezetés egy nem hagyományos történetírás (unconventional history) elméletébe

tik „hivatásos" történészek, mivel foglyai a szaktudomány szövegmerevségének és az igaz­ság keresésének. Mindemellett azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy bármennyire is kritizálja a posztmodern történetírás az objektivitás ideológiáját, ez nem jelenti szükségsze­rűen, hogy ellenszegül az igazságnak, és a fikció és a hazugság ábrázolása mellett kötelezi el magát. Inkább azt jelenti, hogy a posztmodern történetírást sokkal inkább érdekli a valóság és a hiteles ábrázolás, mint az igazság, valamint felismerte a valóság megkonstruált voltát a történeti diskurzusban és annak tárgyában, a szövegben. Ez az oka annak, hogy a poszt­modern később jelentkezett a történettudományban, és sok tekintetben más jelentéssel bír, mint az irodalomtudományban. Ezt a „fáziskésést" talán az a tény is magyarázhatja, hogy a történettudományban eddig elsősorban elméleti jellegű posztmodern munkák születtek, melyektől mint a történészi gyakorlattól látszólag messze álló absztrakt problémától a tör­ténész szakma távol tarthatta magát.37 White értelmezésében a posztmodern történetírás „szövetségre" lépett az irodalomtudománnyal, még pontosabban, annak modernista formá­jával, mivel annak kísérlete a valóság korlátainak feszegetésére meghaladott sok olyan dis­tinkciót, amelyek később dogmává váltak, valamint megerősítették az objektivizmus illú­zióját a modern társadalomtudományokban.38 White hét pontban foglalja össze azokat a distinkciókat, melyeket a posztmodern történetírás meghaladott: 1. A különbségtételt az események és azok reprezentációi között a diskurzusban. A poszt­modern történészek hisznek abban, hogy az események léteznek és léteztek a valóságos világban, de azáltal, hogy meg kívánjuk azokat jeleníteni, szükségszerűen az alkotói torzítás csapdájába esünk. 2. A különbségtételt a történeti dokumentumok és a(z irodalmi) szövegek között. A poszt­modern történészek hisznek abban, hogy minden (írott) dokumentum szöveg, illetve ak­ként kezelendő, s ezáltal megnyitja a történeti dokumentumot „szépirodalmi" fikcionális aspektusának kritikája felé, illetve felfedi referenseinek szisztematikus torzítását. 3. A különbségtételt a(z irodalmi) szövegek és azok társadalmi kontextusa között. A poszt­modern történészek úgy gondolják, hogy a társadalmi kontextus is szöveg, illetve csak szö­vegeken keresztül érthető meg, vagyis megkérdőjelezi azt az objektivista állítást, hogy míg a szövegeket a lehető legszigorúbb hermeneutikus technikákon keresztül lehet csak értel­mezni, addig a kontextus közvetlenül hozzáférhető. 4. A különbségtételt a prózai és a figuratív nyelv között. A posztmodern történészek sze­rint minden olyan kísérlet, ami arra irányul, hogy leírjuk vagy ábrázoljuk a valóságot a nyelvben, abba a ténybe ütközik, hogy nincs prózai nyelv, tehát minden nyelv lényegében figuratív. Mindezek alapján a textualisták úgy hiszik, hogy a szöveg mindig többet mond, mint amit elmondani látszik, vagyis az igazság tartalmát csak az értelmezés után állapíthat­juk meg, így az igazság vagy a tények nem interpretálhatják a szöveget, mivel az igazság bármely verziója csak egy másik szöveg lenne. 5. A különbségtételt a diskurzus tárgya és alanya között. A posztmodern történészek szerint a diskurzus alanyát mindig helyettesíti annak látható referense. Az objektivizmus összekeveri ezt a megkonstruált alanyt a referenssel. Valójában nem az események vannak megkonstruálva, hanem először is a tények, és azután a diskurzus alanya. A történeti rep- 37 Deák Ágnes: A történelem, mint veszélyeztetett faj? Viták a posztmodem történetírásról. Aetas, 9. évf. (1994) 3- sz. 155. 38 White, Hayden: Postmodernism and Textual Anxieties. In: Approaching the Humanities. Course Reader. Budapest, Central European University, Fall Semester 2004., A kézirat megjelent: White, Hayden: Postmodernism and Textual Anxieties. In: Witoszek, Nina-Bo Strath (ed.): The Post­modern Challenge: Perspectives East and West. London, 1999. 27-45.

Next