Aetas, 2007 (22. évfolyam)

1. szám - ELMÉLET ÉS MÓDSZER - Szélpál Lívia: A történelem jövője: bevezetés egy nem hagyományos történetírás (unconventional history) elméletébe

sával és áramlásával". 1 4 Ezt Stephen Greenblatt rezonanciának nevezi, ami feltételezi, hogy az irodalmi művek nem önálló, ideális entitások, amelyek magukban hordozzák jelentésü­ket, hanem kultúraspecifikusak. Az adott kultúrába a szöveg beágyazódik, míg maga a kul­túra is szövegszerűvé válik az olvasó számára. 1 5 így az újhistorizmus gyakorlata túlmegy az Új Kritika ( New Criticism) ahistorikus formalista szövegkritikáján. Az Új Kritika a szöveget autonóm és önmagában álló entitásnak tekintette, mely azt feltételezte, hogy az irodalmi alkotás univerzális jelentésekkel és inherens értékkel bír, s így a kritikus feladata az, hogy szövegközeli olvasattal ( close reading) helyesen interpretálja azt. Ezzel szemben az újhistorizmus gyakorlata, a reneszánsz tanulmányokból kinőve, azt feltételezi, hogy az irodalmi és nem irodalmi szövegek egymástól elválaszthatatlanul áram­lanak, beágyazódva a társadalmi kapcsolatok és anyagi tevékenységek hálózatába. 1 6 így a szövegértelmezés a szerző, az olvasó, a társadalmi intézmények, konvenciók, ideológiák és gyakorlatok közti dialógus terméke, vagyis az irodalmi alkotásokat történeti kontextu­sukban kell vizsgálni. Mindemellett az újhistorista szövegértelmezés módszertanának lényeges részét alkotja az ön-reflexív metaperspektíva, amellyel az újhistoristák önnön be­folyásoltságukra és motivációikra kívánnak rávilágítani. 1 7 Az újhistorizmus a kultúra poé­tikájaként a kulturális tudományok ( cultural studies) területén belül átjárhatóságot bizto­sít a különböző tudományok és gyakorlatok között, így Claire Colebrook szerint elmossa a határokat a hagyományos történetírás és az irodalomkritika között is. 1 8 Ennél fogva az új­historizmus az irodalmi szövegeket nem tekinti autonóm, a társadalmi és történeti kontex­tusuktól különálló entitásoknak, s ellenzi a hagyományos történetírás nagy narratíváit és annak pozitivista objektivitásra és igazságtartalomra törekvő módszertanát. így az újhisto­rista gyakorlat Louis Montrose szerint a történelmet textuálisnak, míg a szövegeket törté­netinek tekinti. 1 9 A különböző meghatározások közül Hayden White definíciója tűnik leginkább helyt­állónak, mely az újhistorizmus gyakorlatát egy olyan kísérletként írja le, amely megpróbálja összekapcsolni azt, „amit néhány történész a történelem tanulmányozásában a »forma­lista« tévedésnek tart (kulturalizmus és textualizmus), azzal, amit néhány formalista iro­dalomelmélet-író az irodalomtudományok »historista« tévedésének tart (genetizmus és referencialitás)". 2 0 Összességében elmondhatjuk, hogy az újhistoristák a történelemhez for­dultak, leginkább nem az érdeklődésük középpontjában lévő irodalomról szerezhető in­formációkért, hanem azért a módszertani tudásért és gyakorlatok sokaságáért, melyet a történelmi megközelítés adhat. 2 1 Ezzel párhuzamosan az Új Történelem a történettudomány berkein belül a „nyelvi for­dulattal" átértelmezte a történetírást, és a korábbi pozitivista történelemszemlélettel el­1 4 Kiss Attila Atilla: Hatalom, szubjektum, genealógia: az irodalom kulturális poétikája az újhisto­rizmusban. Helikon, 9. évf. (1998) 1-2. sz. 5. 1 5 Greenblatt, Stephen: A reneszánsz költészet rezonanciája. (Ford.: Matuska Ágnes) Aetas, 14. évf. (1999) 1-2. sz. 302. 1 6 Veeser, Aram H. (ed.): The New Historicism Reader. New York, 1994. 2. 1 7 Kiss: Hatalom, szubjektum, genealógia, 6. 1 8 Colebrook, Claire: New Literary Histories. New Historicism and Contemporary Criticism. Ox­ford, 1997. 2. 1 9 Montrose, Louis A.: Professing the Renaissance: The Poetics and Politics of Culture. In: Veeser, Aram H.: The New Historicism Reader, 23. 2 0 White, Hayden: Megjegyzés az újhistorizmushoz. (Ford.: Nemes Péter) Helikon, 9. évf. (1998) 1-2. sz. 35. 2 1 White: Megjegyzés az újhistorizmushoz, 42-43.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék