Aetas, 2007 (22. évfolyam)
1. szám - ELMÉLET ÉS MÓDSZER - Szélpál Lívia: A történelem jövője: bevezetés egy nem hagyományos történetírás (unconventional history) elméletébe
ban jelentek meg. A „nem hagyományos történetírás" az ön-reflexív, többszólamú diskurzusra törekszik, amely a narratíva műfaján keresztül, az olvasó befogadási érzékeire hatva, gyakran a vizuális kultúra közreműködésével közelíti meg a múltat, illetve alternatív nézőpontból vizsgálja azt, ezért nem interpretálja, hanem használja a múltat. Pontosan ezt a kérdést kelti fel az olvasóban a History and Theory tárgyalt tematikus száma: vajon létezik-e autentikus, vagyis hiteles történetírás a reprezentáció keretein belül anélkül, hogy átírnánk a történelmet? II. Frank R. Ankersmit történelmi tapasztalatként fogalmazta meg azt a fajta közvetlen érzékszervi tapasztalatot, melyet a vizuális reprezentáció tesz lehetővé azáltal, hogy közvetlen és autentikus kapcsolatba lép a néző a múlttal, amikor szemünkkel mintegy letapogatjuk a múltat képviselő tárgyat, és az önmegtapasztalás mozzanatában a múlt egy vonatkozása tükröződhet.45 Hayden White ezt történeti képiségnek, historiophotyként definiálta,46 amely által bizonyos szubjektív kvázi tényként kezelt érzetek, fogalmak megjeleníthetők a vizuális reprezentáció által, mint például a történelmi események tájképe, a színek, illetve a filmes ábrázolásban a tér-, időtömörítés a bahtyini kronotóp által. Ennek érzékeltetésére Ankersmit Francesco Guardi (1712-1793) Árkád lámpással című festményére hivatkozva kifejti, hogy a műalkotások vagy a történetírás formája és tartalma között folytonosság áll fenn, melyet White a forma tartalmának nevezett.Ez így Gaurdi festményénél - csakúgy, mint a fényképeknél vagy a filmeknél - a vizuális ingerek szolgálnak az ott tárgyalt történelmi tapasztalat tárgyául, aminek legfontosabb aspektusa az, hogy közvetlen és egyidejűség képzetét keltő érintkezést tesz lehetővé a múlttal. Ennél fogva a képek, fényképek által kiváltott történelmi tapasztalatot tapogatózó látásként határozhatnánk meg, melynek során a néző megszűnik bizonyos távolságra helyezkedő nézőnek lenni. Ankersmit hivatkozik Merleau-Pontyra, akinek a tapogatózó látásra vonatkozó elképzelése megfeleltethető lehet a történelmi tapasztalat modelljének, melyben a látás jellemzői (távolság, individualitás, objektivitás, metafora) helyébe a tapintásérzék jellemzői (közvetlenség, önmegtapasztalás útján szerzett tapasztalat, az alany és a tárgy kontinuitása) lépnek.48 A történelmi tapasztalatban közelről érint bennünket a múlt, mintegy szemtanúi lehetünk a múltnak (eyewitnessing the past) a vizuális médiumon keresztül, viszont azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy ez a közvetlen kapcsolat a múlttal csupán illúzió,49 de talán éppen erre van szükségünk. A History and Theory tárgyalt tematikus számában mindenesetre az egyik legszembeötlőbb tény az, hogy a vizuális kultúrát már nem a történetírás „függelékeként" vagy pedagógiai kiegészítéseként vizsgálják, hanem újfajta történeti reprezentációként tekintenek rá. Mind Stephan Bann könyvrecenziója Philip Rosen Change Mummified: Cinema, Historicity, Theory című könyvéről,50 mind pedig Robert A. Rosenstone esszéje51 Natalie Zemon 45 Ankersmit, Frank R.: A történelmi tapasztalat. (Ford. Balogh Tamás) Budapest, 2004. 67. 46 White, Hayden: Historiography and Historiophoty. The American Historical Review, Vol. 93. (1988) No. 5.1193. 47 Ankersmit: A történelmi tapasztalat, 31-35. 48 Ankersmit: A történelmi tapasztalat, 82-84. 49 Burke, Peter: Eyewitnessing. The Uses of Images as Historical Evidences. London, 2001.159. 50 Bann, Stephen: Review Essay on Philip Rosen, Change Mummified: Cinema, Historicity, Theory. History and Theory, 41. (December 2002) 124-133.