Aetas, 2010 (25. évfolyam)
2010 / 4. szám - HATÁRAINKON TÚL - "Posztkoloniális értelmiséginek tartom magam" (Beszélgetés Ewa Domanska lengyel történésszel) A beszélgetést készítette: Erős Vilmos
Beszélgetés Ewa Domanska lengyel történésszel Határainkon túl let-európai tudományosság között.) Örülök, hogy White és Ankersmit olyan széleskörű interdiszciplináris érdeklődést váltott ki Lengyelországban, és műveiket a régészeti, antropológiai, művészettörténeti, irodalomtörténeti, vizuális tanulmányokkal foglalkozó tanszékek kurzusainak tananyagai között is ott találhatjuk. Ami pedig a lengyel történészeknek a posztmodern elméletekhez való viszonyát illeti, azt mondanám, hogy az olyan trendek, mint a posztstrukturalizmus, dekonstrukció, textualizmus és narrativizmus intenzív vitát váltottak ki a lengyel társadalom- és humántudományokban, különösen az 1990-es években; ezek azonban néhány évvel ezelőtt véget értek. Maguk a történészek (még ma is) nagyon gyanakvók a konstruált tényekkel, a történelmi szövegeket irodalmi alkotásokként (literary artifact) kezelő nézetekkel vagy a konszenzuális igazságokkal kapcsolatos eszmékkel szemben. Másrészt megfigyelhető a posztmodern elméletekhez való egyfajta kritikus, szelektív adaptáció is a történelmi tanszékek programjaiban és tanmeneteiben. Például vannak kurzusaink a történeti narrativitás logikájáról és retorikájáról, a társadalmi nem (gender) problémájáról, az oral historyról és a posztkoloniális elméletről (amely Lengyelországban jelenleg nagyon népszerű). Egy mondatban, a posztmodernet az uralkodó diskurzus asszimilálta és feldolgozta, semlegesítette. Még vitákat kelt, de nem harcokat, mint a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején, amikor a posztmodern megközelítéseket a politikai változások szellőjével társították, és ellentétbe állították a marxizmussal, amely a halódó rendszert szimbolizálta. Nagyon komolyan veszem a lengyel nyelvre való fordítást és kiadást. Főként a hallgatóknak készítem ezeket, akiknek nemcsak a történetelmélet klasszikusait, hanem jelenlegi „eretnekeit” is ismerniük kell. Ezenkívül mint a történelem teoretikusa, néha bűnösnek érzem magam, hogy nem foglalkozom a forráskiadás kemény munkájával, mint ahogy például medievista kollégáim teszik, így a fordítási munkát a forráskiadás pótlásának is tekintem. Tanulságos számomra, és olyan tulajdonságokat erősít, amelyekre a történésznek tudományos munkájában szüksége van, mint például a gondosság, körültekintés, türelem, következetesség és a források tisztelete. Szeretek hibákat felfedezni az eredeti szövegekben (ami ritkán fordul elő), vagy olyan részletekben, mint például hiányzó vagy téves hivatkozások, nem megfelelő információ a bibliográfiai jegyzetekben egy folyóirat kötet- vagy kiadási számát illetően, rossz oldalszám stb. Ez a szellemi „igazságszolgáltatás” egy módja. Szeretem „felboncolni” a szövegeket - ami mély és közeli olvasást jelent; rétegenként kibontani a szöveget, ami szükséges a gondos fordításhoz. Jelenleg a Stanford Egyetemen tanít és dolgozik. Milyen tapasztalatokat szerzett ott? Egyszer említette, hogy a kelet-európai történészek kevéssé ismertek Nyugat-Európában (és az Egyesült Államokban). Mi ennek az oka? A stanfordi tanítás nagyon inspiráló, és önképzésre ösztönöz. A PhD hallgatók bámulatosan képzettek, kreatívak, komolyak, kritikusak és nagy követelményeket támasztanak. Minden évben más-más kurzust tartok, amelynek témája illeszkedik aktuális kutatási projektemhez, segít annak kidolgozásában. Elég gyakran kérdezik tőlem, hogy a stanfordi egyetemisták különböznek-e a kelet-közép-európaiaktól. Azt mondanám, hogy általában véve a stanfordi egyetemisták sokkal komolyabban tanulnak, nagyobb követelményeket támasztanak az előadóval szemben, profibbak és kritikusabbak, míg a kelet-európaiak lazábbak. Úgy vélem - ez persze általánosítás -, hogy az amerikai egyetemisták aktívabbak, igazán tanulni akarnak, míg az európaiak passzívabbak; ők elvárják, hogy tanítsák őket. Amikor szóban vizsgáznak nálam a Stanfordon, ez általában két személy nagyon ösztönző dialógusa, olyan személyeké, akik rendelkeznek bizonyos tudással a tárgyról, és érdeklődéssel cserélnek véleményt és eszméket. Poznanban a hallgatók beszámolnak arról, hogy jói