Aetas, 2011 (26. évfolyam)
2011 / 4. szám - ELMÉLET ÉS MÓDSZER - Simon Zoltán Boldizsár: A történetelmélet önigazolása
Elmélet és módszer Simon Zoltán Boldizsár történeti tudás nélkül, amellyel az empirikus történészek szolgálhatnának.22 Breisach és Jenkins egyaránt ott tévednek, hogy az eltérő következtetéseiket - nem ér semmit az elmélet (Breisach), nem ér semmit a gyakorlat (Jenkins) - egy olyan logikailag egyébként is lehetetlen gyakorlat hiányából vonják le, mint a posztmodern elmélet alkalmazásaként felfogott posztmodern történészi gyakorlat. Ahogy a nem-referenciális nyelv koncepciója sem az összes létező nyelvi megnyilatkozás ellenében született, hanem a nyelvi megnyilatkozásokról alkotott korábbi elméletetekkel szemben, és ahogy nem magukat a nyelvi megnyilatkozásokat tereli más mederbe, hanem a róluk folytatott elméleti vitákat, úgy a különböző történetelméletek sem a történészi gyakorlatot terelhetik új mederbe, hanem az erről a gyakorlatról folytatott elméleti viták gyakorlatát. Az egész elgondolás egyébként, amely szerint a történetírás természetéről alkotott nézeteknek közük van a gyakorlathoz, alighanem az analitikus történetfilozófia öröksége. William Dray az analitikus történetfilozófia egyik legfontosabb szereplőjeként legalábbis úgy véli, hogy a tevékenységük hozzájárulhat ahhoz, hogy a történeti diszciplína igazolást nyerjen a széles értelemben vett intellektuális közösségben. Még akkor is, ha „maga a történeti diszciplína igazolása nem szerepel a kritikai [analitikus] történetfilozófia céljai között, egyike lehet a történeti munka fogalmait és előfeltevéseit gondosan magyarázó és értékelő tevékenység melléktermékeinek”.23 Dray szavai persze meglehetősen szerények, mintha az 1990-es évek vége felé már maga is szégyellte volna vállalni az analitikus történetfilozófiának azt a cárnapi örökségét, ami a logikai pozitivizmus filozófiai megalapozást illető igényeit tekintve már korántsem volt ilyen szerény. Maga az örökségi lánc azonban nem csupán a logikai pozitivizmusig ér el, hanem visszavezethető egészen a felvilágosodásig, amikor is a filozófia Cassirer szerint nem „a megismerés egyik sajátos területét” jelentette, hanem „olyan mindent átfogó közeget”, amelyben a tudományok „kialakulnak, fejlődnek és megalapozást nyernek. Nem különül el többé a természettudománytól, a történelemtől, a jogtudománytól, a politikától, hanem mindezek éltető elemévé válik, olyan atmoszférává, amely létezésük és működésük egyedüli alapját képezi.”24 A különböző gyakorlatok és a gyakorlatokra való filozófiai reflexió ilyen jellegű összefonódása azonban ma már sokkal inkább a gyakorlatokról szóló elméletek kétségbeesett önigazolásának tűnik, semmint a gyakorlatok igazolásának. A történetelmélet kitartása a felvilágosodás filozófia-koncepciója mellett nem vette figyelembe a filozófia önmeghatározása terén a felvilágosodás óta lezajlott változásokat. A különböző filozófiai elképzelések történelemre való átültetése során Munslow is csak azzal törődik, amit a kezdőcsapatba jelölt filozófiai játékosai filozófiai kérdések kapcsán mondanak, miközben átsiklik afelett, hogy ugyanők miként tekintenek a saját tevékenységükre - amiről egyébként jóval gyakrabban beszélnek, mint a történelem ügyes-bajos dolgairól. Ha viszont valamiért mégis megszólalnak ezek kapcsán, nem igazán értik, milyen hatással lehetne mondanivalójuk magára a történelem gyakorlatára: „A történészek, mint bárki más bármilyen szakterületről, mutathatnak érdeklődést a filozófia iránt. De ha úgy képzelik, hogy a filozófusok meg tudják nekik mondani, hogyan javíthatnának a munkájuk minőségén, akkor túl sokat várnak. Meg lennék lepve, ha akár egyetlen történész is a filozófiától tanulta volna, hogyan lehet jobb történész. Különös volna, ha egy ilyen ember a szakterülete episztemológiai státuszát vagy a 22 Jenkins, Keith: Why History? Ethics and Postmodernity. London - New York, 1999. 8-9.; legújabban: Jenkins: At the Limits of History, i. m. 23 Dray, William: Philosophy and Historiography. In: Bentley, Michael (ed.): Companion to Historiography. London - New York, 1997. 762-763. 24 Cassirer, Ernst: A felvilágosodás filozófiája. Budapest, 2007.12. 182