Aetas, 2012 (27. évfolyam)

2012 / 1. szám - TANULMÁNY - Vér Eszter Virág: Újraértelmezett szerepvállalások (avagy Erzsébet császárné alakváltozásai 1866-ban)

Tanulmányok Vér Eszter Virág dolyok dísze, és az »Erzsébet« című eredeti dalmű előadásának sikere igazi ünnepélylyé emelték az estét.”18 Ferenc József Pest-Budára érkezésével 19 szinte egy időben Erzsébet is távozott Bécsből, amiről egy kommüniké formájában a félhivatalos lapban is beszámoltak közvetlenül a trónbeszéd ismertetését követően: „Császárné Ő Felsége f. hó 13-án Münchenbe utazott el.”20 Bár felmerült esetleges megbetegedésének lehetősége 21­­ lelki leterheltségének kö­vetkeztében, amely korábban is számos válságos periódusban előtört mégis valószínű­­síthetőbb, hogy ismételten házastársi konfliktus állhatott 22 (és/vagy a fentiekkel összefo­nódva mindkettő) döntésének hátterében:23 „Császárné Ő Felsége,­­ mint az »Oest. Ztg.« [Oesterreichische Zeitung] nak Münchenből Írják k f. hó 13-án estve a legszorosb incognito alatt oda érkezett s az incognito alapján az »angol udvar« ez. Vendéglőbe szállt. Ő Felsége különös kivonatára elmaradt a király általi szándékolt személyes fogadtatása a pályaudvar­ban is, miáltal az incognito megőriztetvén, Császárné Ő Felsége csupán legközelebbi roko­nai: Károly Tivadar bajor herczeg, a Császárné testvére által a pályaudvarban, s Miksa herczeg, Ő Felsége atyja által váratott. Császárné Ő Felsége ottmulatása folytán valószínű­leg a királyi család is valamivel hamarább, mint ez különben történnék, költözend be téli lakáiba a székvárosba.”2« Az uralkodó országlása kezdeti, reményteli periódusának idején országgyűlési határozat születik arról, hogy „közös” küldöttséget választanak a császárné születésnapi köszöntésére, de azt kénytelenek Erzsébet elhúzódó távolléte következtében elhalasztani.25 „Mint értesültünk, legkegyelmesebb Asszonyunk, a Császárné és királyné Ő Felsége csak e hó utolsó napjaiban váratik Bécsbe, s az országgyűlés két házának küldött­ségét jövő január hó 8-án méltóztatik legkegyesebben fogadni.”26 Mindemellett szinte „(ki)tüntető” jelleggel számolnak be a születésnap megünnepléséről országszerte.27 Than­­hoffer Pál Pest város hatósága rendezvényén 28 tartott beszédében áldást kérve Erzsébetre 18 Fővárosi Lapok, 2. évf. 267. sz. 1865. nov. 21.1059. 19 Fogadtatásához lásd a részletes programot: Politikai Hetilap 1865. (I. évf.) december 11. 308. (De­ák december 12-re pártértekezletet hívott össze Ferenc József fogadtatásának tárgyában. Szász Ká­roly: Egy képviselő napló-jegyzetei. Az 1865. deczember 10-én megnyílt országgyűlés alatt. Bu­dapest, 1878.20. 1. köt. 10. 20 Hivatalos rész. Sürgöny, 5. évf. 267. sz. 1865. dec. 15. 21 A hivatalos álláspont szerint Erzsébet korábbi müncheni kezelőorvosával, Fischer doktorral szeret­te volna kivizsgáltatni magát. Corti: Erzsébet, 112.; Hamann: Erzsébet, 179-180. 22 Erzsébet első „látványos” távozására 1860 júliusában került sor, ekkor idősebbik gyermekével, Gi­zellával Possenhofenbe utazott. F. Dózsa Katalin: Megértő feleség és szenvedélyes anya. In.: Rácz Árpád (szerk.:) Erzsébet a magyarok királynéja. Budapest, 2001.41. 23 Hamann: Erzsébet, 179-180.; Herre, Franz: Ferenc József élete és kora. Budapest, 2000. 208- 209. 24 Tárca. Napi újdonságok. Sürgöny, 5. évf. 290. sz. 1865. dec. 19. 25 A képviselőháznak 1865. december 18-i ülésén döntött erről, s azt a főrendek is elfogadták. Főren­diházi irományok, 1865.1. köt. (Nr. 26.) 97.; a halasztásról lásd: Majláth György magyar kir. udv. kancellár 1741. sz. felterjesztése (Bécs, 1865. december 25.) Erzsébet császárné Főudvarmesteri Hivatalának a deputáció tárgyában. HHStA OMeR Kaiserin Elisabeth XII/26. Kart. 13. Nr. 3/866. ff. 2­5. 26 Tárca. Napi újdonságok. Sürgöny, 5. évf. 295. sz. 1865. dec. 24. 27 Sürgöny, 5. évf. 296. sz. 1865. dec. 28. 28 Pestváros hatósága és képviselői a belvárosi plébánia-templomban (december 24-én) tartott isten­tiszteletet követően testületileg felkeresték a főtárnokmestert Budán, ahol a főpolgármester beteg­sége miatt a városi főbíró mondott köszöntőt.­­Erről értesítve a császárnét, a szokásoknak megfele­lően ő legfelsőbb köszönetét fejezte ki a megjelenteknek. Majláth György magyar kir. udv. kancel­­ lr

Next