Aetas, 2012 (27. évfolyam)
2012 / 1. szám - ELMÉLET ÉS MÓDSZER - Kisantal Tamás: TörtéNet - elmélet (Gondolatok a történelem nem narrativista elképzeléséről)
Kisantal Tamás Elmélet és módszer telítő történetelméletet jellemzi. Ez pedig az a fajta párnarratív szemléletmód, mely mindkét területen megfigyelhető, még ha ellenkező attitűdöket is von maga után. Régóta evidensnek tűnik, hogy ha történelemről beszélünk, óhatatlanul az elbeszélés felől közelítjük meg. A történelem történet-struktúrája - legalábbis a történészek és a hétköznapi emberek által írt, olvasott, tanított és tanult történelem mindenképp. Lassan már közhely ez, még akkor is, ha sokan a narratív szemléletmód bizonyos sajátságait (vagy végleteit) fenntartásokkal kezelik, esetleges relativizmusával nem értenek egyet, ám a történetszerűség általánosan elfogadott koncepciónak számít. Ha zárójelbe tesszük azt a problémát, hogy a múlt maga „hajdan lejátszódott és elmondásra váró” történet-e, vagy „csupán kaotikus eseményhalmaz”, az mindenesetre nehezen vonható kétségbe, hogy a múltat (saját, személyes múltunkat és a tágabb történelmi időket egyaránt) történetként igyekszünk elsajátítani. Az elbeszélés olyan tő-metaforaként funkcionál, mely a történelemszemlélet kategóriáit szervezi, és meghatározza azt a percepciós és értelmezési keretet, melyen belül a múltról kijelentéseket lehet tenni. így a történelem legfőbb médiuma a szöveg - a fogalom alatt nem annyira konkrét írott textust, inkább metaforikusan, történetstruktúrával (vagy kvázitörténettel) rendelkező, olvasásra, értelmezésre késztető orgánumot értve, így szövegszerűen olvashatók a történeti munkák, az ilyen témájú regények, filmek, festmények, de a közösségi rítusok, emlékművek stb. is. Mindehhez sajátos attitűd társul: a történelmet, ahogy a történetet is, olvassuk, befogadjuk, a szövegeket értelmezhetjük, újra is írhatjuk, ám mindenképp többé-kevésbé kerek (és zárt) történeteket, textusokat hozunk létre. A történelemelméletben immár négy évtizede színre lépő Hayden White nagyhatású elmélete nem csupán a narratív elv történetírói legitimitását alapozta meg, hanem az olvasás, az értelmezés alapját bizonyos narratív sémák (a Northrop Frye-tól kölcsön vett archetipikus cselekménystruktúrák) azonosításában látta. E narrativizmus lehetett radiálisabb, relativista (a múlt maga nem történetszerű, csak a múltban értelmet kereső emberi aktus teszi azzá) vagy kevésbé végletes, az emberi időérzékelés narratív természete és a történetírás közötti kontinuitást hangsúlyozó (mely szerint a múlt maga talán nem történetszerű, de az emberi időérzékelés eleve az, tehát számunkra csak történetként létezhet). Az, hogy a White utáni elméleti nézőpontok egyaránt a narrativitás kizárólagosságát hangoztatták, mindenképp megtermékenyíthette a történelem vizsgálatát, hiszen rámutatott a tények mögötti szövegszervező struktúrák szerepére és az elbeszélésminták kulturális jelentőségére. Nem csupán a történetírás, hanem a történeti tudat is narratív természetűnek tekinthető, ahogy erre például Louis O. Mink az 1970-es években rámutatott, vagy újabban Jörn Rosen a történelmi tudat különböző narratív formáit tipologizálta.10 így amennyiben a történelmet vizi . A tő-metafora fogalmáról szociálpszichológiai kontextusban lásd: Sarbin, Theodor R.: Az elbeszélés mint a lélektan tő-metaforája. Ford.: Ülkei Zoltán. In: László János - Thomka Beáta (szerk.): Narratívák 5. Narratív pszichológia. Budapest, 2001. 59-76. 7 White, Hayden: A történelem poétikája. Ford.: Kisantal Tamás - Szeberényi Gábor. Aetas, 16. évf. (2001) 1. sz. 134-164. 8 A kontinuitáselmélet fő képviselője David Carr, illetve - jóval cizelláltabban - Paul Ricoeur. Kettejük nézeteinek különbségének markáns megfogalmazását lásd: Carr, David - Taylor, Charles - Ricoeur, Paul: Discussion: Ricoeur on Narrative. In: Wood, David (ed.): On Paul Ricoeur. Narrative and Interpretation. London - New York, 1991.160-187. 9 Mink, Louis O.: A narratív forma mint kognitív eszköz. Ford.: Kisantal Tamás. In: Kisantal Tamás (szerk.): Tudomány és művészet között. A modern történelemelmélet problémái. Budapest, 2003.113-132. 10 Rüsen, Jörn: Historical Narration: Foundation, Types, Reason. In: uő.: Studies in Metahistory. Pretoria, 1993. 3-14. 200