Aetas, 2012 (27. évfolyam)
2012 / 1. szám - ELMÉLET ÉS MÓDSZER - Kisantal Tamás: TörtéNet - elmélet (Gondolatok a történelem nem narrativista elképzeléséről)
TörtéNet - elmélet Elmélet és módszer gáljuk, az elbeszélés és a hagyományos szöveg olvasatát adjuk - a konkrét történetírói textusok esetében ugyanúgy, ahogy egy kultúra történelemképét, történeti tudatát elemezve is. Ekképp lehetett például White hajdani, első nagy hatású tanulmányának, A történelem terhének szép, kerek története, mely a 19. századtól a modernizmusig a történelem iránti fogékonyságnak és a történelmi tudat szerepének a leértékelődését vélte felfedezni, melynek okát a szakma formai (narratív) eszközkészletének elavultságában látta.11 Egy elbeszélés lehet jól megszerkesztett vagy kevésbé, bírhat nagyobb meggyőzőerővel vagy kisebbel, ám mindenképpen lezárt struktúrájú entitás, melyet az elemző „tudományos” (narratológiai) módszerekkel vizsgálhat. Pontosabban, inkább úgy fogalmaznék, hogy a történelemelmélet minden radikalizmusa mellett nemcsak a strukturalizmus egyes módszereit sajátította el és alkalmazta, hanem az irányzat bizonyos előfeltevéseit, szövegkoncepcióját is átvette. Ez persze a ’70-es évek elején még teljesen magától értetődőnek számított, ám a későbbiekben, bár bizonyos teoretikusok erőteljesen hangoztatták saját dekonstruktív szemléletmódjukat (például Dominick LaCapra vagy Alun Munslow),12 mégis jórészt a strukturalista mű egész keretein belül maradtak, inkább csak eszményeikben, sürgető igényeikben hangoztatták a „nyitott művet” és „az értelmezések szabad játékát”. Az elbeszélésen innen és túl — a digitális forradalom Miközben tehát a történelemelmélet alapvetően a narratív paradigmán belül maradva igyekszik mind alaposabban feltárni a történetírói művek struktúráját és a történelmi tudat legfőbb elbeszélő stratégiáit, manapság egyre több olyan jelenség figyelhető meg, amelyek nem egészen ilyen elvek szerint működnek, nem alkalmazható rájuk e szöveg-metafora, s a történelemmel érintkezve átalakít(hat)ják történeti beállítottságunkat. Korábban szinte elképzelhetetlennek tűnt az az ugrásszerű és radikális digitális áttörés, melynek hatására napjainkra, ha nem is vált valóra a „Gutenberg-galaxis végének” hajdani, újra és újra felhangzó jóslata, ám az új médiumok megjelenése és a digitalizáció, úgy tűnik, alapjaiban formálja át a kultúrát és társadalmat.13 E robbanásszerű változás olyan új típusú (bár nem feltétlenül előzmény nélküli, inkább horderejükben radikális) befogadásmódokat hoz létre, melyek talán a történelemhez való viszonyra is hathatnak. E médiumok révén a reprezentációs stratégiák alapvetően formálódnak át - vagy legalábbis az ábrázolási lehetőségek valamint a befogadási és értelmezési stratégiák sokszínűbbé válnak. Talán a legfontosabb az új médiumok interaktív jellege, vagyis, hogy a befogadó-felhasználó maga is tevékeny részese lesz az eseményeknek, nem kész információkat értelmez, történeteket dekódol, hanem maga alakít(hat)ja ki - vagy legalábbis erőteljesen befolyásolhatja - az adott narratíva működését. Ebből a szempontból az újmédia alapvető sajátsága a változtathatóság 14 vagy 11 White, Hayden: A történelem terhe. Ford.: Berényi Gábor. In: uő.: A történelem terhe. Budapest, 1997- 25-67. 12 Vö.: Munslow, Alun: Tudomány-e még a történelem? (A múlt mint történelem) Ford.: Lévai Csaba. Aetas, 24. évf. (2009) 4. sz. 204-209. 13 Az újmédia legfőbb sajátságairól és megkülönböztető jegyeiről összefoglalóan lásd: Manovich, Lev: Az újmédia nyelve. (Részlet). Ford.: Gerencsér Péter. In: Gerencsér Péter (szerk.): Új, média, művészet. Szeged, 2008. 12-45. A mediális forradalom sokrétű hatásairól, az általa bekövetkezett művészeti, kulturális, társadalmi és politikai változásokról bővebben. Thornbur, David - Jenkins, Henry (eds.): Rethinking Media Change: The Aesthetics of Transition. Cambridge, Mass.London, 2003.; Thornbur, David - Jenkins, Henry (eds.): Democracy and New Media. Cambridge, Mass.London, 2003. 14 Manovich: Az újmédia nyelve, 25-33. 201