Aetas, 2015 (30. évfolyam)
2015 / 1. szám - TANULMÁNY - Zsoldos Ildikó: Egy Vécsey baronesse történelmi sorsfordulói
Zsoldos Ildikó Egy Vécsey baronesse történelmi sorsfordulói Tanulmányunkban a 19. századi magyar történelem egyik befolyásos formálójának - a reformkorban újkonzervatívnak tekintett, a későbbiekben ókonzervatívként emlegetett - Dessewffy Emil grófnak (1812-1866) egyik leányunokája, a magyar történettudomány által meglehetősen elhanyagolt Vécsey család szatmári ágához tartozó Magda (1873-1960) baronesse életútját vesszük górcső alá. A nyolcvanhét esztendőt megélt Vécsey Magda életének vizsgálata mentalitástörténeti következtetésekre is alkalmat nyújt, hiszen a családi levéltárban föllelhető források - naplók, végrendeletek, nekrológok, gazdasági iratok, egyéb följegyzések, de elsősorban a rendelkezésre álló korrespondencia -, valamint a Pallas Kiadó gondozásában 1921-ben napvilágot látott Gloria Victis című munkája, és az 1922-ben megjelent, a Tanácsköztársaság időszakáról szóló visszaemlékezéseik alapján rekonstruálni tudjuk értékpreferenciáit, világnézetének és életmódjának alakulását. Képet formálhatunk arról, hogyan élte meg egy a dualizmus korában tekintélyes főúri környezetben létező, a történelmi magyar arisztokrácia értékrendszerére fókuszáló nevelésben részesülő nő a trianoni traumát, miként sikerült beilleszkednie a saját társadalmi rétegének státusvesztésével járó, de azért tekintélyelvű Horthy-korszakba. A „boldog békeidőkben” kezdődő, két világháború közti időszakon átívelő életút a magyar történelem totális elitváltással járó korszakában zárul 1960-ban. A szatmári Vécseyek archívumát a második világháborúig a Szatmárnémetitől körülbelül tíz kilométerre fekvő Sárközújlakon, a család uradalmi központjában őrizték. Vécsey Eszter bárónő kiemelt figyelmet fordított kezelésükre. Bizonyos dokumentumokat tudatosan összekészített arra az esetre, hogy rendelkezésre tudja bocsátani, ha valaki családja történetének megírására vállalkozna. Minden bizonnyal olyasmi opuszra gondolt, mint amilyet Éble Gábor készített a Károlyiakról, a Dessewffyekről. A szatmári Vécseyek családi levéltárát a világháború végéhez közeledve, 1944 októberében szétdúlták. Erre az időre datálható a kastély kirablása is. A szétdúlt archívumot (illetve ami megmaradt belőle) Jakó Zsigmond szállíttatta Kolozsvárra az Erdélyi Múzeum Egyesület levéltármentési akciója révén, így került letétként az annak keretében működő levéltárba. Amikor 1950-ben az erdélyi magyar társadalom tudományművelési színtereként funkcionáló társaságot megszüntették, a Román Akadémia Kolozsvári Könyvtárát jelölték ki őrzőhelyként. Az 1971-ben született államosító levéltári törvény, illetve annak 1974-es módosítása értelmében kerültek a dokumentumok jelenlegi helyükre, a Kolozs Megyei Állami Levéltárba (Arhivele Nationale Directia Judeteana Cluj). A Kolozsvárott őrzött, a történelmi Szatmár vármegyével kapcsolatos dokumentumokról lásd: Kiss András: A Kolozsvári Állami Levéltár Szatmár vármegyére vonatkozó iratai. In: Nagy Ferenc (szerk.): Szabolcs-Szatmár-Beregi Levéltári Évkönyv, X. Nyíregyháza, 1994. 7-21. 2 Özv. gróf Cebrian Istvánné: Glória Victis. Budapest, 1921. 3 Özv. gróf Cebrian Istvánné: Rabságunk kezdetén. Budapest, 1922. Aetas 30. évf. 2015.1. szám Hó