Aetas, 2016 (31. évfolyam)

2016 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kisantal Tamás: Holokausztirodalom Magyarországon. Módszertani megjegyzések egy magyar holokausztirodalom-történethez

122 Kisantal Tamás Tanulmány lista időszakban bevett „ellenálló-antifasiszta” holokausztbeszéd normáit. A zsidóságról ek­koriban szinte egyáltalán nem, a holokausztról pedig csupán olyan metanarratíva kontex­tusában lehetett beszélni, amely a nácizmus ellen (és tágabban a kapitalizmussal szemben­ folytatott harc egyik elemévé tette a holokausztot. Mint Szirák megállapítja, Ember könyve ki tudott lépni ebből a beszédmódból, amennyiben a magyar történelem kontextusába he­lyezi a zsidóüldözést, ám dokumentarizmusa, objektivitásra törekvése révén valamiféle tör­ténetírói attitűddel felruházva érteni és megértetni kívánja az eseményeket, míg Kertész azok alapvető megérthetetlenségével szembesít.11 Az Ember művével való összekapcsolás azért szemléletes, mert egyfelől valamiféle kor­tünetről árulkodik, amennyiben mindkét mű nagyjából egy időben tudott kilépni egy ural­kodó diskurzusból. Másfelől azonban Ember egyfajta dokumentarista szándéktól vezettetve még hisz a történtek közvetíthetőségében és megérthetőségében, tény és fikció interakciója által nála bepillantást nyerhetünk a holokauszt magyarországi mechanizmusába - vagy leg­alábbis e betekintés illúzióját közvetíti a regény, amelynek legfőbb poétikai megoldása az, hogy a történetet időnként különböző dokumentumok közlése szakítja meg, ezzel mintegy a történeti diskurzusba helyezve át a fikcionális szöveget. Vagyis az összehasonlítás itt Ker­tész felől való olvasást is jelent: Ember Mária regénye kontextuális párhuzamot kínál, ám Szirák inkább afféle „kontrasztanyagként” használja, hogy rajta keresztül világítson rá a Sorstalanság holokausztábrázolásának koncepciójára. A Kertésszel és a Sorstalansággal foglalkozó elemzések gyakorta használják ezt a világ- és holokausztirodalmi perspektívát, ahogy a nyolcvanas és kilencvenes évek narratív elmé­leteit, a holokauszttal foglalkozó nagy hatású teoretikus műveket is. Vári György például White és Ankersmit munkáit idézi, Menyhért Anna a szélesebb kontextusról értekezve Benignit, a Maust, Zbigniew Libera Lego-installációját, Böhm Gábor szintén Benignit és a cselek­ményesítés koncepcióját (illetve annak gyökereként és a Sorstalanság filozófiai pár­huzamaként Nietzsche bölcseletét).12 E szemléletmód a korábbi művek elemzésénél is ér­vényesül. Az 1945 után közvetlenül megjelent szövegek közül általában kettőt szokás ki­emelni, részint irodalmi értékük, részben pedig szerzőik ismertsége miatt: Szép Ernő Em­berszag (1945), illetve Zsolt Béla: Kilenc koffer (folyóiratban 1946-1947, kötetben 1981) című művét. Kálmán C. György A magyar irodalom történetei 1945-ös fejezetében is leg­inkább e két szerzővel foglalkozik, pontosabban belőlük kiindulva igyekszik szélesebb átte­kintést adni a holokauszt magyarországi ábrázolásának esztétikai-poétikai problémáiról. A tanulmány egyik legfőbb kérdése az, hogy milyen irodalmi kritériumok alapján különít­hetjük el a holokausztot ábrázoló műveket, melyeket tekinthetünk irodalmilag értékesnek (vagy legalábbis figyelemre méltónak), és melyek bírnak legfeljebb dokumentatív funkció­val. Kálmán C. szerint az elbeszélhetőség problematizálása az egyik olyan jellegzetesség, amely alapján a holokauszt irodalmi feldolgozásai eltérnek a téma korabeli (memoárjelle­­gű, dokumentatív, újságírói stb.) feldolgozásaitól. Ez az önreflexív, a holokauszt ábrázolha­­tóságát kérdésessé tévő jelleg a holokausztművek egyik legfőbb sajátsága, amely legtisztáb­ban Kertésznél figyelhető meg, de amivel többé-kevésbé Szép és Zsolt művei is számolnak. 11 Szirák: Kertész Imre, 71-73. 12 Vö. Vári György: Cselekményesítés, történelmi tapasztalat és a fenséges művészete. In: Az értel­mezés szükségessége, 119-136. E fejezet teoretikus része egyébként Vári Kertész-monográfiájának néhány lábjegyzetébe került át. Vári: Kertész Imre, 232-237.; Menyhért Anna: A kilátástalanság belátása - a belátás kilátástalansága. Kertész Imre: Sorstalanság. In: uő: Elmondani az elmond­­hatatlant. Trauma és irodalom. Budapest, 2008. 61-101.; Böhm Gábor: A holokauszt mint esztéti­kai probléma - Kertész és Nietzsche. Literatura, 38. évf. (2012) 4. sz. 419-427.

Next