Aetas, 2016 (31. évfolyam)
2016 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kisantal Tamás: Holokausztirodalom Magyarországon. Módszertani megjegyzések egy magyar holokausztirodalom-történethez
122 Kisantal Tamás Tanulmány lista időszakban bevett „ellenálló-antifasiszta” holokausztbeszéd normáit. A zsidóságról ekkoriban szinte egyáltalán nem, a holokausztról pedig csupán olyan metanarratíva kontextusában lehetett beszélni, amely a nácizmus ellen (és tágabban a kapitalizmussal szemben folytatott harc egyik elemévé tette a holokausztot. Mint Szirák megállapítja, Ember könyve ki tudott lépni ebből a beszédmódból, amennyiben a magyar történelem kontextusába helyezi a zsidóüldözést, ám dokumentarizmusa, objektivitásra törekvése révén valamiféle történetírói attitűddel felruházva érteni és megértetni kívánja az eseményeket, míg Kertész azok alapvető megérthetetlenségével szembesít.11 Az Ember művével való összekapcsolás azért szemléletes, mert egyfelől valamiféle kortünetről árulkodik, amennyiben mindkét mű nagyjából egy időben tudott kilépni egy uralkodó diskurzusból. Másfelől azonban Ember egyfajta dokumentarista szándéktól vezettetve még hisz a történtek közvetíthetőségében és megérthetőségében, tény és fikció interakciója által nála bepillantást nyerhetünk a holokauszt magyarországi mechanizmusába - vagy legalábbis e betekintés illúzióját közvetíti a regény, amelynek legfőbb poétikai megoldása az, hogy a történetet időnként különböző dokumentumok közlése szakítja meg, ezzel mintegy a történeti diskurzusba helyezve át a fikcionális szöveget. Vagyis az összehasonlítás itt Kertész felől való olvasást is jelent: Ember Mária regénye kontextuális párhuzamot kínál, ám Szirák inkább afféle „kontrasztanyagként” használja, hogy rajta keresztül világítson rá a Sorstalanság holokausztábrázolásának koncepciójára. A Kertésszel és a Sorstalansággal foglalkozó elemzések gyakorta használják ezt a világ- és holokausztirodalmi perspektívát, ahogy a nyolcvanas és kilencvenes évek narratív elméleteit, a holokauszttal foglalkozó nagy hatású teoretikus műveket is. Vári György például White és Ankersmit munkáit idézi, Menyhért Anna a szélesebb kontextusról értekezve Benignit, a Maust, Zbigniew Libera Lego-installációját, Böhm Gábor szintén Benignit és a cselekményesítés koncepcióját (illetve annak gyökereként és a Sorstalanság filozófiai párhuzamaként Nietzsche bölcseletét).12 E szemléletmód a korábbi művek elemzésénél is érvényesül. Az 1945 után közvetlenül megjelent szövegek közül általában kettőt szokás kiemelni, részint irodalmi értékük, részben pedig szerzőik ismertsége miatt: Szép Ernő Emberszag (1945), illetve Zsolt Béla: Kilenc koffer (folyóiratban 1946-1947, kötetben 1981) című művét. Kálmán C. György A magyar irodalom történetei 1945-ös fejezetében is leginkább e két szerzővel foglalkozik, pontosabban belőlük kiindulva igyekszik szélesebb áttekintést adni a holokauszt magyarországi ábrázolásának esztétikai-poétikai problémáiról. A tanulmány egyik legfőbb kérdése az, hogy milyen irodalmi kritériumok alapján különíthetjük el a holokausztot ábrázoló műveket, melyeket tekinthetünk irodalmilag értékesnek (vagy legalábbis figyelemre méltónak), és melyek bírnak legfeljebb dokumentatív funkcióval. Kálmán C. szerint az elbeszélhetőség problematizálása az egyik olyan jellegzetesség, amely alapján a holokauszt irodalmi feldolgozásai eltérnek a téma korabeli (memoárjellegű, dokumentatív, újságírói stb.) feldolgozásaitól. Ez az önreflexív, a holokauszt ábrázolhatóságát kérdésessé tévő jelleg a holokausztművek egyik legfőbb sajátsága, amely legtisztábban Kertésznél figyelhető meg, de amivel többé-kevésbé Szép és Zsolt művei is számolnak. 11 Szirák: Kertész Imre, 71-73. 12 Vö. Vári György: Cselekményesítés, történelmi tapasztalat és a fenséges művészete. In: Az értelmezés szükségessége, 119-136. E fejezet teoretikus része egyébként Vári Kertész-monográfiájának néhány lábjegyzetébe került át. Vári: Kertész Imre, 232-237.; Menyhért Anna: A kilátástalanság belátása - a belátás kilátástalansága. Kertész Imre: Sorstalanság. In: uő: Elmondani az elmondhatatlant. Trauma és irodalom. Budapest, 2008. 61-101.; Böhm Gábor: A holokauszt mint esztétikai probléma - Kertész és Nietzsche. Literatura, 38. évf. (2012) 4. sz. 419-427.