Aetas, 2016 (31. évfolyam)
2016 / 4. szám - ELMÉLET ÉS MÓDSZER - Takács Ádám: Újjászületés komplikációkkal. Az esemény kérdése a közelmúlt történeti és filozófiai diskurzusainak erőterében
Takács Ádám Elmélet és módszer zéséhez, mert ez a problematika a számára releváns történetelmélet szintjén bizonyos módon mindig is terítéken volt. E problémakörrel szemben a történetírás narrativista felfogásai sok tekintetben valóban új elméleti tételeket hoztak fogalomba az 1970-es évek végétől kezdve. A források adottságainak és a történész gyakorlatának „szövegként” való felfogása, a cselekményesítés és a történeti magyarázat közös nevezőre hozása, a reprezentáció kérdésének a nyelvi jelek tartományára való korlátozása mind olyan motívumok, amelyekkel ezek a megközelítések túlléptek a korábbi struktúra - esemény kategóriapár alkalmazásában rögzített elméleti pozíciókon. A történészi gyakorlatban a narráció perdöntő alapvonását hirdető elméletek ennyiben joggal nevezhetők gyökereikben „poszt-strukturalistának”.16 Sajátos módon azonban az „elbeszéléshez való visszatérésben” legtöbbször éppen a történeti esemény jellegzetességeinek szentelt elméleti figyelem sikkadt el. Lawrence Stone vagy Peter Burke e tekintetben mérföldkőnek tekintett és sokat hivatkozott cikkei alig-alig említik az esemény kérdését.17 Ugyanígy Hayden White Az elbeszélés kérdése a mai történelemelméletben című összefoglalónak szánt írásában egyáltalán nem tesz említést az esemény „újjászületéséről”. Ehelyett világossá teszi, hogy a történeti eseményt olyan adottságnak tekinti, melynek jelentését kizárólag a narratív cselekményesítés és történetalkotás szabályai határozzák meg. Mit írja, „bármely valóságos eseménysor számtalan módon fűzhető cselekménnyé, számtalan történetfajtában mesélhető el. [...] Ezért az eseményeket a történettípus kiválasztása és annak alkalmazása ruházza feljelentéssel.”18 Ez a lépés a narrativista álláspont egyik alapelemének tekinthető. Mindez azonban egyértelművé teszi azt is, hogy ebben a keretben az eseménynek juttatott szerep valójában nem több annál, mint hogy a nyelvi jelentés és ábrázolás egyik lehetséges narratív referenciapontja legyen. Ennyiben itt nem az válik lényegessé, hogy történeti értelemben mi is számít „eseménynek” - vagyis milyen környezeti, társadalmi, tapasztalati és kulturális jellemzők avatnak egy eseményt valós történeti létezővé, hanem az, hogy milyen figuratív-narrációs műveleteknek köszönhetően ábrázolható a történeti diskurzusban. Azáltal viszont, hogy így az esemény kérdését lényegében függővé teszik a nyelvi reprezentáció tematikájától, a narrativista történetelméletek inkább a történeti esemény problémájának semlegesítéséhez járultak hozzá, mintsem elméleti újraértékeléséhez.19 A fentebb elemzett folyamatok miatt egyáltalán nem tűnik okafogyottnak a kérdés felvetése, hogy végeredményben miben is áll az esemény „újjászületésének” önálló elméleti, módszertani hozadéka a történeti kutatások szempontjából. Vajon nem az-e a helyzet, hogy dacára látványos belépőjének mintegy negyven évvel ezelőtt a történetírás és a történetelmélet színterére, az esemény rehabilitációja valójában messze elmaradt saját elméleti lehetőségei mögött, és alig-alig váltotta be az ide kapcsolható tudományos ígéreteket? Itt azonban nem arról van szó, mintha az utóbbi évtizedekben a történészek ne álltak volna elő ide 16 Kellner, Hans: Narrativity and History: Post-Structuralism and Since. History and Theory, vol. 26. (1987) 1-29. 17 Wo. Stone: Az elbeszélés újjászületése, illetve Burke: Eseménytörténet és az elbeszélés újjászületése, id. művek. 18 White, Hayden: Az elbeszélés kérdése a mai történelemelméletben. In: uő: A történelem terhe. Budapest, 1997.180. Ford. Berényi Gábor. 19 Tünetszerű ebből a szempontból, hogy a History and Theory folyóirat a „történeti események reprezentációja” témának szentelt 1987-es számában valamennyi írás a történeti narratívák kérdését tárgyalta, miközben ezek közül kizárólag John Passmore néhány oldalas cikke reflektált valamelyest a történeti esemény kérdésére. Vö. History and Theory, vol. 26. (1987) December.