Aetas, 2018 (33. évfolyam)
2018 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Tóth Ferenc: A francia külpolitika és Magyarország a pozsareváci béke idején
A francia külpolitika és Magyarország a pozsareváci béke idején Tanulmányok A fejedelmet és kíséretét szállító gálya 1720. április 16-án indult el Jenikesből, és harmadnapra ért Rodostóba.17 Rákóczi bizonyíthatóan nem szándékozott végleg letelepedni Törökországban. 1720-ra viszont nyilvánvalóvá vált, hogy a francia külpolitika számára, amely szoros együttműködésre kényszerült a Négyes Szövetségben fontos szerepet játszó Német-római Birodalmat képviselő császárral, Rákóczi visszatérése elképzelhetetlenné vált. A száműzött fejedelem így kényszerhelyzetbe került, és ennek következtében nem maradt más választása, mint elfogadni a török menedéket. Egy 1720. június 10-én Rodostóban az orléans-i hercegnének írt levelében elég nyíltan és indulatosan fogalmazta meg helyzetének fonákságát: „Az igazat megvallva, Asszonyom, nehéz indulat nélkül felidéznem az akkori helyzetemet. Tudtam, hogy a császáriak kérték a törököktől a kiadatásomat és tisztában voltam azzal is, hogy sehol Európában nem volt számomra menedék. A spanyolországi háborúra már nem számíthattam, mivel Franciaország nyíltan szembeszállt vele és annyi lehetőségem maradt csak volna, ha Alberoni kezébe adom magamat vagy törökökében maradok. Merjem-e elmondani mindazt a keserűséget, amit Franciaország velem szembeni viselkedése miatt éreztem, miután teljesen feleslegesen és oktalanul az Osztrák Ház ellen lázadókhoz sorolt? Mindezt az a Franciaország tette, amely már az ötödik generáció óta elismerte családom szuverén jogait és ükapámmal az utódaira is vonatkozó szövetségben állt. Azt követően is több kötelezettséget vállalt velem és elismert Erdély fejedelmének is, amely méltóságot az elhunyt király minisztere útján formálisan, illetve leveleiben személyesen is biztosított arról, hogy az érdekeimet soha nem hagyja el és a sajátjaiéhoz hasonlóan szívén viseli őket, és mégis megtagadta tőlem a menedékjogot, amely a népek jogán is megilletett. Úgy tűnt számomra, hogy a bécsi udvar bosszújának eszközévé vált, amely éppen az ő iránti lelkesedés és ragaszkodás miatt üldöz. De nem volt gyógyír a bajaimra és mivé lettem volna Isten kegyelmének forrása nélkül! Ez pedig belső vigaszával erősítette gyengeségeimet és megfékezte balszerencsés természetem heves megnyilvánulásait, amelyeket oly jól ismer Ön is, Asszonyom, és amelyeket jogosan nevezett nagyravágyásnak. A szerencsém mindebben azon múlott, hogy a gondviselés kezeibe helyeztem magamat, amely a törökök karjával óvott meg a keresztények üldözéseitől. Ez lenne hát a sorsom, Asszonyom, és még nem is olyan régen Brenner apátnak is úgy nyilatkozott a miniszter, hogy parancsot adtak arra, hogy ne engedjenek vissza Franciaországba, noha erre soha nem is mertem volna gondolni az Orléans-i herceg jóváhagyása és engedélye nélkül.”18 Nem sokkal a megérkezésük után a magyar bujdosók új emigrációs szellemi központot hoztak létre a Márvány-tenger partján fekvő, soknemzetiségű kisvárosban. Rákóczi Rodostóból is igyekezett aktívan bekapcsolódni a nemzetközi politikai életbe. Követeket és emlék 17 Az emlékíró Mikes felfigyelt a gályán evező rabok között két magyarra, akikkel beszédbe elegyedett. A beszélgetést megörökítő sorokból a száműzött sors és a visszatérés reményvesztettsége sejlik fel: „Mivel én beszéltem két magyar rabbal, akik húsz esztendőtől fogvást vannak a gályán, és mondottam, hogy ha nem lehetne-e olyan módot találni abban, hogy megszabadulhassanak. Csak azt felelék erre: miért mennénk mi már Magyarországban? feleségünk, gyermekünk talán már meghaltanak, ott is mivel élnénk, itt ételt adnak, és megszoktuk már ezt a nyomorúságot.” Mikes: Törökországi levelek, 53-54. Az irodalmi értékű idézett rész leginkább azért érdekes, mert Mikes krónikájának hitelességét nemcsak életszerűsége adja, hanem más források is megerősítik az adatait. Dangeau márki iratai között fennmaradt egy francia feljegyzés, amely szintén Rákóczi Jenikeyből Rodostóba vezető útját beszéli el: Relation du voyage de Son Altesse Serenissime d’Jenikoy a Rodosto. Bibliothčque Nationale de France, Ms. Fr. 22.712, fol. 124-126. 18 Archives Diplomatiques (La Courneuve), Correspondance politique Hongrie vol. 17, fol. 247-254. A levél másolata megtalálható az osztrák nemzeti levéltárban is: Ósterreichishes Staatsarchiv, Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Staatenabteilungen Türkei 1. Kt. 195. Turcica (1727 September- October) fol. 15-18. A dokumentumot közölte: Köpeczi, Béla (szerk.): Correspondance diplomatique de François II Rákóczi 1711-1735. Budapest, 1999. 211-215.