Aetas, 2020 (35. évfolyam)
2020 / 2. szám - Figyelő - Cigány foltok a térképen
Cigány foltok a térképen Bereznay András: A cigányság történetének atlasza. Térképezett roma történelem. Méry Ratio Kiadó, Budapest, 2018.123 oldal Az 1978-ban Londonba emigrált történész, kartográfus szerző az elmúlt évtizedekben számos angliai és amerikai egyesült államokbeli neves kiadónak készített térképeket kiadványaikhoz. Nevéhez fűződik például a Richard J. Evans Harmadik Birodalomról szóló trilógiájának vagy The Times Atlas of European History, The Times Kings and Queens of the British Isles kötetek térképeinek a kidolgozása. Hazai vonatkozásban pedig mindenekelőtt megemlítendő az Erdély történetének atlasza című munkája. Korábbi munkáitól merőben eltérő vállalkozásba fogott a cigányság történetének atlaszával, melyben ötvenkét magyarázó szöveggel is ellátott térképen keresztül a cigányság múltját kívánta bemutatni az ókortól napjainkig, döntően Európára fókuszálva. Nemcsak a cigányság történelme képezte kötetének tárgyát, hanem a cigány-nem cigány viszony alakulása, a helyi hatóságok, uralkodók, államok cigánysággal kapcsolatos intézkedései, valamint a cigányságra irányuló kutatások tudománytörténeti vetületeibe is betekintést engedett. Bereznay András bevezetésében a munka nehézségeiről, ezen újszerű kezdeményezés dilemmáiról is megosztotta gondolatait: „Annak, hogy a cigányság története egészének történelmi atlaszban megjelenítésére eddig hiányzott a motiváció [...] bizonyára része, hogy e történelem nélkülözi a történelmi atlaszok leggyakoribb témáját: a saját államot. [...] Akármennyire nyilvánvalónak tűnik is azonban, hogy a területnek a cigány történelem vizuális közlésében nincs szerepe, ez tévedés. A cigányok, ha saját nem is volt, azért még országokban éltek, amelyek mindegyike kihatott életükre valamilyen, egymásétól gyakran nagyon is eltérő módon.” (7. old.) A kihívások ellenére az atlasz hiánypótló jellege kétségtelen, még akkor is, ha olvasása, forgatása közben felfedezhetünk hiányosságokat vagy olyan részeket, melyeknek a kötetben való elhelyezése kevésbé tűnt indokoltnak. A cigányság őshazájával kapcsolatban számos téves feltételezés tartotta magát évszázadokig Európában. Eredetükkel kapcsolatban az első valós megállapítás a magyar származású Váli István nevéhez fűződött. 1753-as hollandiai tartózkodása során tűnt fel neki, hogy az ott megismert, szingalézul beszélő ceyloniak és a szülőfalujában élő cigányok hasonló nyelvet beszéltek. A felismerés tudományos körökben is elterjedt, melynek eredményeképpen a 18-20. század folyamán számos nyelvész dolgozott ki elméleteket a cigányság indiai eredetéről és arról, hogy a félsziget melyik részéről származtak el. A szerző kötetének első térképein ezen elméletek területi ábrázolására törekedett, a tudósok nevét és felvetésük évszámát is feltüntetve. Ezt követően jelenítette meg - döntően nyelvészeti támpontokra hagyatkozva - a cigányság középkori vándorlásának azon szakaszát, mely a Közel-Kelet és a Bizánci Birodalom felé irányult. A 9-14. századi Császárságról és különösen annak fővárosáról, Bizáncról részletesebb adatokat elevenített meg egy újabb térképen. Jelölte, hogy melyik településeken és mikor említették a cigányokat, valamint azt, hogy az adott korabeli leírás „jóváhagyó, semleges, roszszalló tónusúnak” számított-e. Ezután tágabb horizontból szemléltette a cigányság vándorlását, így a 14-15. századi Balkánra került a szerző fókusza. A korabeli cigányságról azt is feltüntette, hogy mezőgazdaságban, katonaként vagy kézművesként dolgoztak, továbbá arra is rávilágított, hogy a Balkán mely részein éltek már ekkor nagyobb számban. Az imént említettekhez szolgál részletesebb - egyazon időszakból származó Aetas 35. évf. 2020. 2. szám 188