A Hét, 2003. október-december (1. új évfolyam, 1-10. szám)

2003-12-04 / 7. szám

Első megközelítésben Kiss Pál installációja is a látás és megisme­rés relativizmusát modellálja. A Trafó homlokzatán­­ tehát a középületeknél megszokott módon a magyar zászló helyett annak kiegészítő színeiből álló verzióját látjuk, de az épület előterében, egy monitoron ennek az álzászlónak a képe már eredeti színeiben, piros-fehér-zöldben látható. A magyar zászló képe nem valósá­gos, hanem a színeket invertáló digitális kamera által hamisan konstituált kép. A magyar trikolór homlokzaton lebegő eredetije értelmezhetetlen, fiktív zászló, nem szimbolizál semmit, nem a nemzeti identitás kreálásának és fenntartásának eszköze. Vagy mégis? A színek felcserélhetőek, de felcserélhetőek-e a színek és formák által közvetített szimbolikus tartalmak? Melyik az eredeti zászló? Az értelmezhetetlen türkiz-fekete-rózsaszín, vagy a digi­tális kép által létrehozott, az igazit, az eredetit reprezentáló piros­­fehér-zöld? A zászló politikai, ideológiai konnotációit tudatosan használó munkájában Kiss Pál érzékelésünk, vizuális emlékeze­tünk törékenységét demonstrálja és a technikai kép konstruált, sokszor megtévesztések sorozatából álló identitását a nemzeti identitás konstruálásának párhuzamaként mutatja meg. BERECZ ÁGNES 8 1/7 a látvány „szilikonvalcer" a cím óntel, pimaszság Két teljesen egyforma gyertyát látunk egy üvegdobozban. Nem úgy egyformák, mint két tojás vagy két csereszabatos gép­­alkatrész, hanem annál jóval megdöbben­tően: egyformán égtek el mindketten. Mint tudjuk, A gyertyák csonkig égnek (Márai Sándor), de ezek nem. Nem cson­kig, hanem csak egy darabig, viszont egy­formán csurgott le a viasz (?)vagy a sztearin(?) mindkettejük oldalán, és még a kanócuk is egyformán görbült meg. Ami­kor a leírásban idáig eljutunk, választa­nunk kell: vagy a történetekre és szimbó­lumokra gondolunk a továbbiakban, vagy valami sokkal szigorúbbra, minimum egy logikai paradoxonra. Az első lehetőség választásával még megpróbálkozhatunk valami frivol gondolattal: itt bizony nem két végén égetnek egy gyertyát, hanem megfordítva, két gyertyát egy végén stb. Ám rögtön ezután át kell térnünk papeti­­kusabb jelképekre, a vallási liturgiák kellé­keire, a valakiért vagy valakikért égetett gyertyákra. Eszünkbe sem jut már, hogy a gyertya valamikor egyszerűen csak világí­tott, minden jelképiség nélkül. A két félig égett gyertya kéttornyú templomokat jut­tat eszembe, a World Trade Centert jut­tatja eszembe (ha jól emlékszem, ennek két tornyát nevezte el Beuys Kozmának és Damiánnak), róluk pedig Gerhard Richter sok emelet magas, fotografikus emlék­ gyertyája, melyet néhány éve Drez­dában láttam. A másik interpretációs lehetőség min­den pátosztól mentes. Itt azt vizsgáljuk, hogyan jöhetett létre ez a helyzet, a két egyformán leégett gyertya esete. Netán az egyik másolja a másikat? Vagy egymást másolják? „Én nem másolom az iketestvé­­remet’-mondja XY kisasszony Erdélyi Miklós. Azonosságelméleti téziseit illusztrá­landó. Volt ennek az egyedi égésnek egy prototípusa, illetve forgatókönyve? Kiss Pál Szabolcs két gyertyája Erdélyi Miklós szel­lemi hagyatékának nyílt vállalása. Mind­ketten abból indulnak ki, hogy tökételetes egyformaság nincs. Csak hasonlóság van - azonosság nincs. Bármiből csak egy darab lehet azonos önmagával, az viszont már nem azonosság,­­mert e szónak csak mint viszonyszónak van értelme) hanem létezés. E mondatok jelentése pedig kezd kiüre­sedni, ha tovább fűzzük őket. A tautológiát egyedül Isten valósítja meg. A két gyertyának az a címe, hogy Szilikonvalcer. Csüggesztő, mert illúzió­romboló cím. Ontológiai vagy ismeretel­méleti arrogancia? Mint ilyen, a mű az esztétika alapproblémáját fogalmazza meg, ezáltal a konceptuális művészet mo­­dellhelyzetét hozza létre. BEKE LÁSZLÓ 2003. december 4.

Next