A Hét, 2003. október-december (1. új évfolyam, 1-10. szám)
2003-12-04 / 7. szám
Első megközelítésben Kiss Pál installációja is a látás és megismerés relativizmusát modellálja. A Trafó homlokzatán tehát a középületeknél megszokott módon a magyar zászló helyett annak kiegészítő színeiből álló verzióját látjuk, de az épület előterében, egy monitoron ennek az álzászlónak a képe már eredeti színeiben, piros-fehér-zöldben látható. A magyar zászló képe nem valóságos, hanem a színeket invertáló digitális kamera által hamisan konstituált kép. A magyar trikolór homlokzaton lebegő eredetije értelmezhetetlen, fiktív zászló, nem szimbolizál semmit, nem a nemzeti identitás kreálásának és fenntartásának eszköze. Vagy mégis? A színek felcserélhetőek, de felcserélhetőek-e a színek és formák által közvetített szimbolikus tartalmak? Melyik az eredeti zászló? Az értelmezhetetlen türkiz-fekete-rózsaszín, vagy a digitális kép által létrehozott, az igazit, az eredetit reprezentáló pirosfehér-zöld? A zászló politikai, ideológiai konnotációit tudatosan használó munkájában Kiss Pál érzékelésünk, vizuális emlékezetünk törékenységét demonstrálja és a technikai kép konstruált, sokszor megtévesztések sorozatából álló identitását a nemzeti identitás konstruálásának párhuzamaként mutatja meg. BERECZ ÁGNES 8 1/7 a látvány „szilikonvalcer" a cím óntel, pimaszság Két teljesen egyforma gyertyát látunk egy üvegdobozban. Nem úgy egyformák, mint két tojás vagy két csereszabatos gépalkatrész, hanem annál jóval megdöbbentően: egyformán égtek el mindketten. Mint tudjuk, A gyertyák csonkig égnek (Márai Sándor), de ezek nem. Nem csonkig, hanem csak egy darabig, viszont egyformán csurgott le a viasz (?)vagy a sztearin(?) mindkettejük oldalán, és még a kanócuk is egyformán görbült meg. Amikor a leírásban idáig eljutunk, választanunk kell: vagy a történetekre és szimbólumokra gondolunk a továbbiakban, vagy valami sokkal szigorúbbra, minimum egy logikai paradoxonra. Az első lehetőség választásával még megpróbálkozhatunk valami frivol gondolattal: itt bizony nem két végén égetnek egy gyertyát, hanem megfordítva, két gyertyát egy végén stb. Ám rögtön ezután át kell térnünk papetikusabb jelképekre, a vallási liturgiák kellékeire, a valakiért vagy valakikért égetett gyertyákra. Eszünkbe sem jut már, hogy a gyertya valamikor egyszerűen csak világított, minden jelképiség nélkül. A két félig égett gyertya kéttornyú templomokat juttat eszembe, a World Trade Centert juttatja eszembe (ha jól emlékszem, ennek két tornyát nevezte el Beuys Kozmának és Damiánnak), róluk pedig Gerhard Richter sok emelet magas, fotografikus emlék gyertyája, melyet néhány éve Drezdában láttam. A másik interpretációs lehetőség minden pátosztól mentes. Itt azt vizsgáljuk, hogyan jöhetett létre ez a helyzet, a két egyformán leégett gyertya esete. Netán az egyik másolja a másikat? Vagy egymást másolják? „Én nem másolom az iketestvéremet’-mondja XY kisasszony Erdélyi Miklós. Azonosságelméleti téziseit illusztrálandó. Volt ennek az egyedi égésnek egy prototípusa, illetve forgatókönyve? Kiss Pál Szabolcs két gyertyája Erdélyi Miklós szellemi hagyatékának nyílt vállalása. Mindketten abból indulnak ki, hogy tökételetes egyformaság nincs. Csak hasonlóság van - azonosság nincs. Bármiből csak egy darab lehet azonos önmagával, az viszont már nem azonosság,mert e szónak csak mint viszonyszónak van értelme) hanem létezés. E mondatok jelentése pedig kezd kiüresedni, ha tovább fűzzük őket. A tautológiát egyedül Isten valósítja meg. A két gyertyának az a címe, hogy Szilikonvalcer. Csüggesztő, mert illúzióromboló cím. Ontológiai vagy ismeretelméleti arrogancia? Mint ilyen, a mű az esztétika alapproblémáját fogalmazza meg, ezáltal a konceptuális művészet modellhelyzetét hozza létre. BEKE LÁSZLÓ 2003. december 4.